Ford Focus V8 versenyautó – vagy olyasmi…

500 lóerős fenevad Dél-Afrikából

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.01.21. 20.00

Globális túraautó-bajnokságot alapítottak Dél-Afrikában. A széria egyelőre csak nevében globális, viszont az első versenyautó már elkészült – és pont úgy néz ki, mint egy Ford Focus.

Egyelőre vajmi kevés információ áll rendelkezésünkre a küszöbön álló versenysorozatról. A GTC (Global Touring Car Series) első évadában nem lép túl Dél-Afrika határain, de később az a cél, hogy nevéhez híven világszerte rendezzenek futamokat a szériában. 

Addig is elkészült viszont a sorozat tervezett versenyautója. A kiírás szerint minden kocsi ugyanarra a térvázra fog épülni, de a borítólemezek terén szabad kezet kapnak a csapatok: az itt látható kocsi a Ford Focus fizimiskáját öltötte magára. 
Nem hétköznapi persze ez a Focus: széles karosszéria, hatalmas hátsó szárny, bukócsövezés és kagylóülés jelzi a versenyorientációt. A kipufogót oldalt vezették ki, az ültetett futóművet masszív kerekekkel szerelték fel. A látványos burkolatok alatt egy nyolchengeres V-motor dolgozik, 507 lóerő (373 kW) teljesítménnyel. A hajtóerő szekvenciális sebességváltón keresztül jut el a hátsó kerekekre.

Kommentek

  • m3246

    Lassan a hányinger kerülget mikor ilyeneket látok! Persze nem azért mert bármely porcikám ne remegne egy böszme hörgő V8-as hátul hajtó sportkocsiért, hanem mert minden épkézláb szériában (DTM, Nascar, V8 Superstars, Ausztál Touring Cars V8) ezek dübörögnek… Persze mer’ ez jó! Utcára meg megkapod a 3 hengeres 999 cm3-is hányingert! Ezt is minek??? Számomra ez olyan mintha jól szemköztköpném magam és még dicsekednék is vele! GRT! És hiába imádom a német szupertriót is, és hiába nyomatják az a DTM-ben is szép szívó sportmotorokat, a kifutó RS4-en kívül már ott sincs sportkupéban szívó V8… Szánalmas az egész úgy ahogy van! Azt hiszem nem véletlen gyermeki lelkesedésem az új C7-es Corvettért :)

Idő előtt lelepleződött egy újabb Forma-1-es

Az autóbemutatót csak holnap tartják, de az amerikai Haas-csapat már szombaton filmezett Barcelonában. Lebukott a 2017-es autó.

Hogyan telepíthetnék játékot az autómra? Itt a válasz!

Számítógépes játékot telepített a Porsche 911 kabrió fedélzeti rendszerére. Az irányításhoz és lövöldözéshez szintén az autó kezelőszerveit használja.

F1: Verstappenék megkapták az új egyenruhát

Az autóra még holnapig várni kell, de a Red Bull versenyzői már megmutatták, mit viselnek majd a volánnál. Így fest Daniel Ricciardo és Max Verstappen új overallja.

F1: Stúdiófotókon a Mercedes új autója

A Mercedes szombaton stúdiófotókon is megmutatta csütörtökön leleplezett 2017-es autóját, a W08-ast.

Végtelenül egyszerű parkolást szúrt el ez a BMW-s

Két és fél perc tömény parkolási anomália, a végén pedig eljő a kiütéses győzelem is.

Stuttgart nem kér az öreg dízelekből

Csak Euro 6-os besorolású autók hajthatnak be 2018-től Stuttgart belvárosába, kivételt képeznek az áruszállítók.

100 új buszt kaptak a vidéki közlekedési központok

Összesen 100 vadonatúj, magyar gyártmányú Credo autóbusz állt forgalomba a vidéki közlekedési társaságoknál december vége óta.

Szokatlan koreográfiával űzi az unalmat ez a motoros

Aligha tanácsos ilyet tenni a forgalomban, védőfelszerelés nélkül meg pláne nem, de ezt a motorost épp most szállta meg az unalom.

Ilyen Saleen S7-es nincs több, ez pedig éppen eladó

Aki hajlandó kicsengetni ezért a Saleen S7-esért egy tetemes összeget, az nem csak egy ritkasággal, hanem egy vérbeli versenyautóval is gazdagabb lesz.

F1: Teljes valójában itt az új Williams

A Williams-csapat másodszor is leleplezte 2017-es autóját, ezúttal számítógépes grafika helyett már a valódi autóról készült fotókat nézhetjük.

Segítene parkolni a Magyar Telekom

A betonba épített szenzorok segítenének az autósoknak szabad parkolóhelyet találni a városokban.

Három hengerrel támad az új Ford Fiesta ST

1,5 literes háromhengeres turbómotorral érkezik a hothatchek közé a Ford Fiesta legsportosabb változata, az ST.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.