Roma az utolsó pillanatban nyerte a Dakart

47. és 54. helyet hoztak a magyarok

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2014.01.18. 20.15

Spanyol sikerekkel ért véget a 36. Dakar-rali: az autósoknál Nani Roma, a motorosoknál pedig Marc Coma győzött.

Az idén is Dél-Amerikában rendezett verseny utolsó, 13. szakaszán – a chilei La Serena és Valparaíso között – az autósok mezőnyében a Giniel De Villiers, Dirk von Zitzewitz dél-afrikai, német kettős, míg a kétkerekűeknél a spanyol Joan Barreda Bort volt a leggyorsabb.
   
Nani Roma negyedik lett a szakaszon, és ezzel az utolsó pillanatban előzte meg Stéphane Peterhanselt, aki a kezében érezhette a versenyt, miután az utolsó előtti szakaszon az élre állt.

A 42 éves Roma a verseny történetének harmadik olyan szereplője, aki motorral és autóval is első tudott lenni. Korábban ez a francia Hubert Auriolnak és Peterhanselnek sikerült. Roma 2004-ben nyerte meg a motorosok versenyét.
 
A 37 esztendős motoros specialista Marc Coma negyedik diadalát aratta azután, hogy 2006-ban, 2009-ben és 2011-ben is ő végzett az élen.

A magyar Sebestyén Sándor, Bognár József, Ungvári Miklós trió az utolsó szakaszon 53. lett, összetettben pedig a 47. helyen fejezte be a versenyt. A dízel szériaautók T2-es kategóriájában a nyolc célba érő közül hetedikek lettek. A motorosoknál Dési János 55. lett az utolsó szakaszon, összetettben az 54. pozícióban zárt.
   
Dakar-rali, 13. szakasz, autók:
1. Giniel De Villiers, Dirk von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota) 1:57:07 óra
2. Krzysztof Holowczyc, Konsztantyin Zsilcov (lengyel, orosz, Mini) 23 mp h.
3. Vlagyimir Vasziljev, Vitalij Jevtyehov (orosz, ukrán, Mini) 41 mp h.
…53. Sebestyén Sándor, Bognár József, Ungvári Miklós (Toyota) 49:30 p h.

Az összetett végeredménye:
1. Nani Roma, Michel Périn (spanyol, francia, Mini) 50:44:58 óra
2. Stéphane Peterhansel, Jean Paul Cottret (francia, Mini) 5:38 p h.
3. Nasszer al-Attijah, Lucas Cruz (katari, spanyol, Mini) 56:52 p h.
…47. Sebestyén, Bognár, Ungvári 40:50:47 ó h.

motorok:
1. Joan Barreda Bort (spanyol, Honda) 1:59:44 óra
2. Olivier Pain (francia, Yamaha) 40 mp h.
3. Helder Rodrigues (portugál, Honda) 1:23 p h.
…55. Dési János (KTM) 28:21 p h.
   
Az összetett végeredménye:
1. Marc Coma (spanyol, KTM) 54:50:53 óra
2. Jordi Viladoms (spanyol, KTM) 1:52:27 ó h.
3. Olivier Pain (francia, Yamaha) 2:00:03 ó h.
…54. Dési 22:45:29 ó h.

Kommentek

Soha nem látott, kedves újítás a rendőrautókban

Játékmackókkal szereli fel az észt rendőrség a járőrautókat, hogy vigaszt nyújtsanak a kisgyerekeknek, akik balesetek vagy más, nagy traumát okozó helyzetek résztvevőivé válnak.

Tarlós bedurvult, ez lett a bírságkamera sorsa

Tarlós István főpolgármester leszereltette a Bécsi és Szépvölgyi út kereszteződésében felszerelt kamerát.

Negyed óra gyönyör Škoda-rajongóknak: videón a Karoq kompakt SUV

Tizenöt perces monstre filmmel örvendeztet a Škoda újdonsága, a még be sem mutatott Karoq. Popcorn, kóla és mehet!

Fényűző extrákkal jön leendő kedvenc Škodád

Három hét múlva debütál a Škoda Karoq, a gyár elkezdte az információk szellőztetését. Amit eddig mondtak, jól hangzik.

F1: Vettel szerint kamuzik a Mercedes

Sebastian Vettel nem hiszi, hogy a Mercedes tényleg annyira lassú Szocsiban, mint péntek délután mutatták. A ferraris német szerint az időmérőre gyorsak lesznek Hamiltonék.

F1: Ecclestone átvágott minket!

A Maláj Nagydíj igazgatója, Razlan Razali kiosztotta Bernie Ecclestone-t és a Forma-1 új tulajdonosát is.

F1: Vettelék taroltak, a Merci nem bír a Ferrarival

Komoly munka vár a Mercedesre péntek este, ugyanis a Forma-1-es Orosz Nagydíj második szabadedzésén meg sem tudták szorítani az új szocsi körrekordot futó Ferrarit.

Ideje beszélnünk a felnik egyik legfontosabb jellemzőjéről

Gajdán Miklós autóbúvár szakkörének legújabb epizódjában a kerekek felé kalandozunk el. Vaskos téma, ezért az általános ismeretek ismétlése után főképp egy jellemzőre, az ET-számra koncentrálunk.

F1: Hamiltont felzaklatta a lábát elveszítő tini

Lewis Hamiltont nagyon megérintette Billy Monger doningtoni Forma-4-es balesete.

F1: Büntetések felé tart a Ferrari?

Gyanús, hogy a Ferrari nem fogja kihúzni a szezon végéig a szabályok által engedélyezett számú erőforrás-részegységgel.

Újabb adag magyar tűzoltóautó állt forgalomba

Ma 14 új, magyar gyártású tűzoltóautót adtak át a Katasztrófavédelemnek. A járművek értéke megközelíti a kétmilliárd forintot. 

F1: A bőröndjében vitte az alkatrészt a Red Bull-főnök

A Red Bull-főnök Christian Horner Szocsiban elárulta, hogy a saját bőröndjében volt kénytelen alkatrészt vinni Max Verstappen erőforrásához a hétvégére.

Tudod, miért hívják anyósülésnek?

Tudod, hogy az autóban a jobb első ülést miért hívják anyósülésnek? Van néhány teória.

F1: 15 helyes hátrasorolás a McLaren-újoncnak

Kezdődik: a McLarennél már az idény negyedik fordulóján jönnek a motorcserés hátrasorolások, Stoffel Vandoorne az Orosz Nagydíjra 15 pozíciós büntetést kapott.

F1: Alonso azért se bánja, hogy otthagyta a Ferrarit

Fernando Alonso unja már a kérdést, de újra elmondta, hogy akkor sem bánja a Ferraritól való távozást, ha idén bajnoki esélyes az olasz csapat. A McLarennél javult az életminősége.

F1: Räikkönen az élen, menet közben esett szét a Force India

A Forma-1-es Orosz Nagydíj első szabadedzésén a Ferrari Mercedesek előtt végzett, a leggyorsabb Kimi Räikkönen volt. A Force India látványos hibát produkált.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.