Úri kanyarvadász

Infiniti Q50 Eau Rouge tanulmány

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2014.01.14. 19.00

A Forma-1 kötelez: a japán Infiniti határozottan sportos felhangokkal szeretné kiegészíteni termékkínálatát. Ezt a lehetőséget előlegezi meg a Q50 utcai versenytanulmánya.

“Ha megépítenénk, legalább egy 500 lóerős, 800 Nm nyomatékú V-motort tudnék elképzelni az orrában, kompresszorral vagy turbóval” – nyilatkozta a koncepcióautóról Johan de Nysschen, az Infiniti Motor Company Limited elnöke. Ez két dolgot jelent: egyrészt, hogy a belgiumi GP pálya leghíresebb kanyarjáról elnevezett Eau Rouge ma még csupán ígéret, egy elképzelhető fejlesztési irány indikátora – másrészt pedig, hogy az Infiniti nagyon is komolyan gondolja a dolgot. 

Olyannyira, hogy a tanulmányautó egyenesen a márka F1-es versenyautójától kölcsönözte jó néhány stíluselemét, az első kerékívektől a hátsó aerodinamikai kiegészítőkön át a hátsó ködfényig. 
Noha Q50-nek nevezik, az Eau Rouge-nak vajmi kevés köze van a szériaautóhoz. Az első ajtókon és a tetőoszlopokon kívül minden karosszériaelemét lecserélték: egy-egy centivel szélesebbek a vadonatúj kerékívek, légbeömlők lyuggatják a motorházfedelet, hatalmas szárny termel leszorítóerőt a faron. A képet egyedi fényezés és 21 colos keréktárcsák teszik teljessé. 
A beltérben sportülések, F1-es váltófülek, az ajtót és a középkonzolt borító, vörös árnyalatú szénszálas felületek teremtik meg a hangulatot. A króm részleteket kívül-belül sötét fényű krómra cserélték.

Kommentek

Most minden kiderül egy F1-es kormány titkairól

A Haas versenyzője, Romain Grosjean ad egy kis eligazítást a Forma-1-es kormányok titkairól.

Százszámra gyártanák az elektromos buszokat a lengyelek

2025-től évente ezer buszt gyártanának Lengyelországban. Ennek alapjait most fektethetik le a lengyelek.

Hamilton: Az új Merci olyan, mint egy hajó

Lewis Hamilton elmondta, hogy mit gondol a Mercedes 2017-es autójáról, a W08-asról.

F1: Gyönyörű autót tervezett a Red Bull

Christian Horner csapatfőnök szerint a Red Bull 2017-es autója az egyik “legcsinosabb”, amit valaha tervezett a csapat.

Minden benne van az új Volkswagen Golfban

Kipróbáltuk a felfrissített Golfot! A jóból még jobb lett, a vezetői asszisztensek és a műszaki megoldások száma és fajtája luxusautókat idéz.

F1: A sztármérnök is kevesebb előzést jósol

A Red Bull sztártervezője, Adrian Newey szerint a 2017-es Forma-1-es szabályok továbbra is egészségtelen mértékben jutalmazzák majd a motorerőt, emellett az előzések számát is csökkentik.

A múltba megy előre a kínai szupersportkocsi 

Olasz formatervvel érkezik a kínai Techrules fantasztikus sportautója. A múltidéző vonalak mögött fejlett elektromos hajtáslánc-technológia rejlik.

F1: Hamilton magyarázkodni kényszerült

Lewis Hamilton hétfőn tisztázta a hétvégén a csapaton belüli adatmegosztással kapcsolatos nyilatkozatát. Nincs baja a Mercedesszel és Valtteri Botasszal.

F1: Minden ellenféltől fél a Mercedes

Hiába nyertek zsinórban három világbajnoki címet, a Mercedes csapatfőnöke azt mondja, a 2017-es idény előtt majdnem ugyanúgy tart minden riválistól, mint amikor először munkába állt.

Elegáns lett a legújabb Forma-1-es autó

A Sauber-csapat megmutatta 2017-es Forma-1-es modelljét, a C36-ost. A svájci alakulat jubileumi festéssel ünnepli 25. F1-es idényét.

A Lada nyugati hódításának nyomát fotózták Magyarországon

Ha ez a Zsiguli mesélni tudna! Biztos kalandos út vezetett a szovjet gyárból Angliába, majd valahogy a magyar utakra.

F1: 2020-ig maradnak a Mercedes-főnökök

A Mercedes-csapat két vezetője, az elnök Niki Lauda és a csapatfőnök Toto Wolff szerződést hosszabbított.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.