A konnektoros (plug-in) hibridek az elektromos és a hagyományos járművek metszetében mindkét műfaj legjobb tulajdonságait egyesítik. Minimális üzemanyag-fogyasztást és károsanyag-kibocsátást biztosítanak, ugyanakkor nem állnak le, ha elfogy belőlük a töltés. 

Csupán egy baj van velük: mi, emberek. A lustaság ugyanis nagy úr, és mivel tudjuk, hogy az autó akkor is menni fog reggel, ha este nem dugjuk be a konnektorba… Nincsenek erre vonatkozó statisztikáink, de feltételezhető, hogy a plug-in hibridek vásárlói olykor-olykor bűnbe esnek, és benzinpusztító normál autóként használják gépkocsijukat. 
Részben erre, részben az elektromos infrastruktúrától való függőség feloldására és általa kínál megoldást a Ford új tanulmánya, a Ford C-Max Solar Energi Concept. Az autó teljes tetőlemezét szolárcellák borítják. Ez persze a technológia jelenlegi állása szerint még kevés volna az üdvösséghez; a napelemek hatásfoka ma még korántsem éri el azt a szintet, amivel fel lehetne tölteni egy konnektoros hibrid jellemzően nagy kapacitású akkumulátorát. 
A Ford ezért cselhez folyamodott: terveztek egy napkollektort, amely óriási nagyítólencseként koncentrálja a napelemekre a fényt. Ennek köszönhetően a rendszer egy napsütéses nap leforgása alatt annyi energiát tud összegyűjteni és tárolni, amivel fel lehet tölteni a C-Max Energi PHEV akkumulátorait. 
Ezzel a tökéletesen zöld energiával éves szinten mintegy négy tonnányi CO2-tól mentesítjük a légkört – ez persze nagyban függ attól, hogy milyen erőműben állítják elő a felhasználó lakóhelyén azt az áramot, amit egyébként a konnektorból venne ki a hálózatról tölthető hibrid tulajdonosa. (Cserébe persze, ha jól értelmezzük a hírt, egész nap ott kell parkolnunk a szolárgyűjtő alatt, de sebaj, másnap gondtalanul használhatjuk az autónkat – harmadnap pedig újfent fényt tankolunk, addig sem koptatjuk az aszfaltot.) 
Az észak-amerikai szabvány szerint 2,35 l/100 km átlagfogyasztású C-MAX Energi a Ford legnépszerűbb hálózati hibridje: az USA-ban tavaly novemberig több fogyott belőle (6300 db), mint a Toyota Prius PHEV modellből.