A Toyota az autó vagy város?

422 ezer lakos él Toyotában

Szerző: Rácz Tamás levél küldés 
Dátum: 2014.01.02. 06.00

A Toyota nem csak hibridautókig jutott ám a jövőről való gondolkodásban. Házakat is épít, sőt, egy komplett várost is üzemeltet úgy, mintha nem csak a ma lenne, hanem még holnap is.

Gajdán Miklós kollégánk, társlapunk, az AutóMagazin vezetőszerkesztője az európai Év Autója zsűritagja. Mivel az autógyártók számára nagyon nem mindegy, mit gondol róluk egy ilyen befolyásos személyiség, olyan helyekre utaztatják, olyan kocsikat mutatnak meg neki, melyekről mi, egyszerű halandók még csak nem is biztos, hogy álmodozhatunk – talán azt sem tudjuk, hogy léteznek. Nemrégiben például a Toyota vitte el a Tokiói Autószalonra, de ha már lerepültették vele azt a párezer kilométert, nem állt meg a program az egymással beszélgető autók tesztelésénél.

Toyota – nem egy autómárka, inkább egy kis világ

Miki kissé kóválygó fejjel jött haza, mondta, hogy négy napig minden reggel beültették egy buszba, amivel csak este vitték vissza a szállodába, és közben folyamatosan mutatták neki a jövőt, amitől egy kicsit elfáradt. Nem is csoda, felfoghatatlan léptékű az az ipari, tudományos, szociológiai, futurológiai, ökológiai gigavállalkozás, amit Toyotának hívnak és aminek eredményeiből mi itt Európa pechesebb felében még az immár harmadik generációját futó hibridmodell létezését is alig-alig vagyunk képesek megérteni.

Hidrogénbusz Toyota Cityben

Kollégánk hozott egy kis mappányi prospektust, brosúrát, no meg pár gigabájtnyi fotót, videót olyan, a Toyotához kapcsolódó érdekességekről, amelyekből nem az tűnik ki, hogy a Toyota csupán egy autómárka volna. Magyarország második legnagyobb városa Debrecen, kétszázezer lakossal. Magyarországon 2012-ben 125 121 darab Toyota személyautó futott az utakon. A Toyota csak tavaly több mint 9 900 000 autót gyártott világszerte. És a Toyota nem csak egy márka, hanem Japánban egy város is; Toyota City ad otthont e világbirodalom központjának. Toyota City lakosainak száma: 422 456 fő (2013. november).

Toyota City

Tulajdonképpen semmi különös, mérsékelten ronda iparváros a Google StreetView tanúsága szerint, hasonlóan kies fekvéssel, mint a német autóipari körzetek nagyvárosai. Csak a városmenedzsment tudatosabb és persze a lakosság fegyelmezettebb kissé, mint Európában szokás.

Tudta, hogy a Toyota házakat is gyárt? Ez egy Smart House, intelligens energia-menedzsmenttel

A japán kormány 2010-ben azon négy mintaprojekt egyikének választotta Toyota Cityt, melyekben a japán társadalom mintegy kikísérletezi, hogyan éljenek az emberek megújuló energiaforrásokra alapozva, fenntartható módon, a környezetet a legkevésbé terhelve, de a XXI. századi igényeknek is elfogadható életstílusban. Vállalkozások, egyetemek, civil csoportok együttműködésében kalapálják itten a jövőt.

Nem a rezsicsökkentés a cél, hanem a CO2-emisszió radikális csökkentése (2030-ra minimum 30, 2050-re minimum 50%-kal, de a cél inkább az 50 illetve 70%), az egyéni és közösségi közlekedés egyidejű és tudatos átalakítása, az ipar fenntartható működésének megalapozása. A stratégiát nem a következő választásokig írják, már most tudatosan zajlik olyan erdők telepítése, melyeket százéves gazdálkodási távlatban kezelnek.

A lakosok támogatásokra számíthatnak, ha Smart House-okat, intelligens, optimalizált energiagazdálkodású otthonokat teremtenek (mellesleg a Toyota ilyen készházakat is gyárt; erről hamarosan külön írásban számolunk be). Támogatás jár elektromos jármű vásárlásához, elektromos töltőpontok létrehozásához. Támogatásokkal operálnak, nem kényszerrel – ez is elég szimpatikusnak tűnik innen a 2013-as Magyarországról.

A Smart Home vezérlőközpontja

Toyota Cityben a hidrogénkút, az elektromos autók bekapcsolása az épületek energetikai rendszerébe, a kis elektromos személyi közlekedési eszközök, a car sharing (autómegosztás) nem jópofa különlegességek, hanem már most éppúgy a mindennapok eszközei, mint mondjuk a mobilnet vagy a kábeltévé. A városban 33 nyilvános elektromosautó-töltő pont üzemel, ebből 22 napelemekkel termeli meg az energiát.

Ecoful Town

A 92 hektáron elterülő Toyota City közepén Ecoful Town néven üzemel az jelenleg 70 ezer négyzetméteres, jövő tavaszra másfél hektárosra bővítendő terület, ami amolyan mintaprojekt a mintaprojektben. Ez tulajdonképpen egy látogatóközpont, ahol talán a mégoly megrögzött V8-pártiak és benzinvérűek is ráérezhetnek egy kicsit arra, hogy nem is lesz olyan vacak az a füstmentes jövő, ha ügyesen csináljuk meg.

Ecoful Town, Toyota City öko-bio-megújuló látogatóközpontja

A füvesített parkolóhelyektől az elektromos köz-kerékpárokon át az utasigényeknek megfelelően változó útvonalú minibusz-rendszerig, a bejárható, kipróbálható Smart House-tól a szigorúan helyi alapanyagokból dolgozó étterem működéséig, a csapadékvizet összegyűjtő, megőrző úthálózattól a hidrogén-infrastruktúráig minden úgy működik itt, ahogy tulajdonképpen már mindenhol működni kellene a fejlett társadalmaknak, ha nem a Mad Max világát szeretnénk megteremteni a jövő generációknak.

Hasonló mintaprojektek persze Európában, Észak-Amerikában is akadnak. A Toyota nevéhez kötődő japán tanulmányvárosnak inkább az az érdekessége, hogy nem a politika, hanem egy cég jövőképe, stratégiája adja az egésznek az alapját. És ha egy profitorientált gigavállalat hajlandó ilyen szinten befektetni a jövőbe, akkor talán mégsem a Mad Max lesz majd az emberiség következő civilizációs állapota.

Szavazás

Tetszene az élet egy ennyire céltudatosan átváltozó városban?

Kérjük várjon ... Kérjük várjon ...

Kommentek

Ha Ferrariba ülsz, soha ne indulj el így

Van, akiknek úgy hozta a sors, hogy egy Ferrari vezetőülésében találta magát, és van, akinek ez a feladat meghaladja a vezetői képességeit. Ha ez a két körülmény adott, akkor születnek ilyen videók.

Újabb női tesztpilóta a Forma-1-ben

A svájci Sauber-csapat a kolumbiai GP3-versenyzőnőt, Tatiana Calderont igazolta fejlesztőpilótaként.

F1: Nézd meg mozgásban az összes idei autót!

Hétfőn elkezdődött az előszezoni tesztelés Barcelonában, az összes F1 csapat 2017-es autója bemutatkozott már pályán.

F1: Folytatódik a McLaren vergődése

A második barcelonai tesztnap délelőttje is a Mercedesé volt, miközben több csapat autója is a garázsban vesztegelt. A McLarennél megint motort kellett cserélni.

F1: A Ferrari megtanult hallgatni, máris támadják miatta

Olaszországban nem vették jó néven, hogy a Ferrari az idei előszezonban hallgatásba burkolózik.

F1: 2025-ig marad az Orosz Nagydíj

Az Orosz Nagydíj szervezői szerződést hosszabbítottak, 2025-ig biztosan marad Szocsiban a Forma-1. Éjszakai futam is lehet.

Nagy változás jön egy Budapestet érintő viszonylaton

Másfél év után végleg kivonul a Lux Express busztársaság a közép-európai térségből. Csak a Varsót a Baltikummal összekötő járatok maradnak meg. Megszűnik a Budapest-Krakkó-Varsó buszjárat is.

F1: A Red Bull-főnök beszólt a McLarennek

A Red Bull csapatfőnökének nagyon nem tetszenek az idén újra megjelent cápauszonyok, mindent megtesz majd, hogy a jövő évre eltűnjenek. Valami más is bántja Christian Horner szemét.

Kompakt terepkupé a Mitsubishitől

Kompakt szabadidőjárművel erősíti kínálatát a Mitsubishi. Az ASX mellé, nem helyette érkezik a divatcentrikus crossover.

F1: Hamilton a Merci szépségére épít

Lewis Hamilton szerint a Mercedes 2017-es Forma-1-es autója mindenki másénál jobban néz ki, ezért a bajnokságban is az élen lehet a helye.

Két percig küzdött a tankolással a srác egy hazai önkiszolgáló benzinkúton

A fiatal srác nem tudott megbirkózni a tankolás feladatával, és mivel önkiszolgáló kút szerepel a felvételen, így a személyzet segítségére sem számíthatott. Kétpercnyi elkeseredett küzdelem után feladta a harcot, és tankolatlanul távozott.

Elkormányoz, ha veszélyt szimatol a Volvo új szabadidőjárműve

Folytatja biztonságtechnológiai offenzíváját a Volvo. A hamarosan színre lépő XC60 fedélzetén olyan ütközésmegelőző rendszer működik, amely kikerüli az akadályt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.