75 éves a magyar dízelpápa

Anisits Ferenctől máig tanul a szakma

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2013.12.23. 14.00

December 23-án lett hetvenöt éves Anisits Ferenc Ausztriában élő mérnök, a BMW-dízelmotorok világhírű fejlesztője.

Szolnokon született, tanulmányait is szülővárosában kezdte, érettségit már a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnáziumban tett 1957-ben. A gyerekkora óta az autók és repülők bűvöletében élő fiú mérnök akart lenni, ezért a Budapesti Műszaki Egyetemre jelentkezett, ahol 1962-ben mezőgazdasági mérnöki oklevelet szerzett. Előbb a Malomépítő és Gépgyártó Vállalatnál, majd épületgépészként a szolnoki megyei tervezőirodában helyezkedett el. Munkahelyein politikailag megbízhatatlanként kezelték, mert az 1956-os forradalom után tiltott határátlépés közben elfogták, a zaklatások miatt végül elhagyta Magyarországot.

Fél év alatt megtanult németül, s 1965 októberében a MAN cégnél kapott állást a nagy hajómotorok fejlesztési és kutatóosztályán, itt Rudolf Diesel egykori kísérleti padján dolgozhatott. Szakterülete a körfolyamat-számítás és alapfejlesztések voltak, jártasságot szerzett a számítástechnikában, két év múlva már a cég vezető kutatói előtt tartott előadást.

Ekkortájt jelentek meg első, számítógépes szimulációval foglalkozó cikkei, majd figyelmét a dízeltechnológia tanulmányozására összpontosította, 1973-ban a braunschweigi Műszaki Egyetemen kiváló minősítéssel szerzett doktori címet. A MAN cégtől osztályvezetőként távozott, mert Svájcba hívták a jó nevű Adolph Saurer autóbusz- és teherautó gyártó céghez. Itt Fiat-dízelmotorokat fejlesztett, emellett az akkor még ismeretlen, de ma már általánosan használt közös-nyomócsöves befecskendezéssel kísérletezett. A Saurertől az MWM Mannheim vállalathoz szerződött, itt ipari dízelmotorok tervezésével bízták meg. A vállalat az ipari és traktormotorok fejlesztésében végzett eredményes munkájáért Karl Benz Érdemrenddel tüntette ki.

A BMW 1980-ban kérte fel a felső-ausztriai Steyrben újonnan létrehozott dízelfejlesztő központjának vezetésére, ahol két évtizedet töltött el, az itt kifejlesztett dízelmotorok világhírnévre tettek szert. Első nagy sikerük az 1983-as BMW 524td volt, a soros elrendezésű, hathengeres, örvénykamrás, turbófeltöltős dízelmotor rendkívül dinamikusan dolgozott. 1987-ben mutatták be első teljesen elektronikus vezérlésű dízelmotorukat, amely komoly feltűnést keltett, továbbfejlesztett változatát még ma is gyártják. Anisits irányításával fejlesztették ki és vezették be a világon először a sorozatgyártásba az elektronikus dízelszabályozást (EDC) és az első közvetlen befecskendezésű V8-as dízelmotort, amely több teljesen újszerű konstrukciós megoldást tartalmazott.

Anisits Ferenc csapatával három dízelmotor-generáció 15 motorját fejlesztette ki, ezekből a mai napig több mint ötmillió darabot gyártottak; hat- és nyolchengeres dízeljeik 1999-ben és 2000-ben elnyerték az Év motorja kitüntetést, a motor-Oscart. A konstruktőr világhírét négyhengeres, kétliteres dízelmotorja alapozta meg 1998-ban, amikor a BMW 320d modellje a nürburgringi 24 órás autóversenyen messze maga mögé utasította a benzines versenytársakat. A győztes autó 160 kilométerrel előzte meg a többieket, nem zabálta a gázolajat, emellett négy és fél másodperc alatt gyorsult 100-ra. Az impozáns teljesítmény az addig lomhának tartott dízelmotort a vásárlók szemében szalonképessé tette, mindeközben megőrizte a BMW márka sportos imázsát. Anisits neve fogalom az autógyártásban, szakvéleményére ma is kíváncsiak, az általa lefektetett körfolyamat-számítás egyenleteit világszerte alkalmazzák és egyetemeken tanítják.

A magyar mérnök nevét mérföldkőként jegyzik a BMW történetében. A céghez kívülről érkezett vezetőként, többnyire osztrák munkatársakból hozta létre kiváló fejlesztőcsoportját, amellyel forradalmasították a dízelmotorgyártást, s jórészt az ő munkájuknak köszönhető, hogy a BMW jelenleg Európában kétszer annyi dízelautót ad el, mint benzinest. A konkurencia dízelprogramjának utánzása helyett saját fejlesztésű dízelmotorokba invesztáltak, sikerrel. Az elektronikus dízelszabályozás nagy szériában történő bevezetéséért 1995-ben Anisitsnek ítélték Európa legrangosabb műszaki elismerését, a 100 ezer euróval járó Ernst Blickle nemzetközi innovációs díjat, amelynek ő az egyedüli magyar birtokosa.

Az Ausztriában élő konstruktőr 2001 óta díszpolgárként látogathat haza szülővárosába is. A magát némi öniróniával már kifutó modellnek nevező – dízelpápának is hívott – szakember így foglalta össze fejlesztői ars poeticáját: “Ha az előttem haladó nyomában járok, sohasem tudom megelőzni.”

(Forrás: MTI)

Kommentek

Jégre hajtott a Toyotás, a többit magadtól is kitalálod

Nincs év jégbe szakadó autósok nélkül, az idei tél is meghozta az első terepjáróst, aki egy befagyott tavon kereste az izgalmakat.

Ragadozót készítettek a Mercedes Sprinterből

Nyomokban Sprintert is tartalmaz az a koncepció teherautó, melyet extrém terepre terveztek. Nem bányamunkás, de akár köveket is lehet vele hordani.

Zseniális vagy haszontalan ez a kreatív ötlettel feldobott ablaktörlő?

Télen áldás a tökéletes működő ablaktörlő, de ennek elérése nem egyszerű feladat. Ez a furcsa rendszer a jegesedés ellen küzd, többet erővel, mint ésszel.

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

F1: Elcsábítják a Mercedes nagyágyúját?

Brit sajtóértesülések szerint fennáll a lehetősége, hogy a Mercedes technikai főnöke, Paddy Lowe az egyik rivális csapathoz igazoljon.

Az autó, ami 2,5 literrel beéri

Nincs megelégedve az alternatív járművek jelenlegi felhozatalával? Mit szól a tüzelőanyagcellás Toyota Mirai-hoz? Kipufogóján csakis forró levegő távozik, azaz gőz.

Nagyképű, de van mire

A faceliften átesett Fiorino mosolyában van némi önteltség, ami nem csoda, hiszen van mire beképzeltnek lenni.

F1: Rosberg ennyi milliárdról mondott le önként

Nico Rosberg nagyon sok pénzről mondott le önként és dalolva a visszavonulással.

F1: A Williams hibákat vár az újonctól

A Williamsnél fel vannak készülve rá, hogy a jövőre bemutatkozó 18 éves versenyzőjük, Lance Stroll bukdácsol majd a Forma-1-ben.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Ennyivel lesz gyorsabb az F1 jövőre

Valtteri Bottas, a Williams pilótája szerint a 2017-es autókkal kettő-öt másodperccel javulhatnak a köridők az idei szezonhoz képest. Max Verstappen nagyobb fizikai megterhelést vár.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.