Betiltanák az autóstopot

Mert a románok így cselezik ki a taxisokat

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2013.12.17. 14.15

Betiltaná az autóstopot a román kormány: az erről szóló sürgősségi rendelet tervezetét a közlekedési tárca honlapján jelentették meg.

Betiltaná az autóstopot a román kormány: az erről szóló sürgősségi rendelet tervezetét a közlekedési tárca honlapján jelentették meg. A taxistörvényt módosító jogszabály ezertől ötezer lejig (66 ezertől 330 ezer forintig) terjedő bírságot helyez kilátásba azoknak a személyszállítási engedéllyel nem rendelkező járművezetőknek, akik stoppost vesznek fel.


A tervezet indoklása szerint az utóbbi időben elszaporodott az illegális személyszállítás, amely hátrányosan érinti a taxicégeket és a személyszállító vállalkozásokat, és közvetett módon – az adóbevételek csökkenése miatt – az állami költségvetést is.

Más európai országoktól eltérően Romániában a felvett autóstoppostól többnyire elvárják, hogy fizessen a fuvarért. A viteldíjról sokszor már az utazás elején megegyeznek a felek. Egyébként a fizetség az egészségügyben szokásos hálapénzhez hasonló módon cserél gazdát: az utazás végén az utas belátása szerinti hozzájárulást ajánl fel az üzemanyagköltséghez, amelyet a sofőr vagy elfogad, vagy nem.

(Forrás: MTI)

Kommentek

  • Holiday

    Nem autostopnak hívják, hanem “alkalmi” a neve. :-)

  • imi001

    Mint nálunk a telekocsi csak ott előre le van fixálva az ár

  • keeperbk

    “…akik stoppost vesznek fel.”

    Ez így csak egy korrupciós ügy, ahol bizonyos kormánytagok, a taxis lobbi nyomására korlátozzák az állampolgárok normális jogait.

    Mert így: “Akik stoppostól pénzt fogadnak el…” már teljesen jogos lenne.

Mazda3: nem csak szép, okos is

Látszólag alig változott, technológiailag azonban sok újdonságot hordoz a Mazda3 megújult változata. Kipróbáltuk a Golf japán konkurensét.

F1: A miniszter sem tudott az új Francia Nagydíjról

Hétfőn hivatalossá vált, hogy 2018-ban visszatér a versenynaptárba a Francia Nagydíj. Még a sportminiszter sem tudott a dologról.

F1: A Red Bull kitart szuperautós partnere mellett

Jól működik az Aston Martin és a Red Bull együttműködése, erre tekintettel gyorsan meg is hosszabbították a felek.

F1: Alonsót sem zárja ki a Mercedes-főnök

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint mindenképpen meg kell fontolniuk a mclarenes Fernando Alonsót is Nico Rosberg lehetséges utódjaként. Pascal Wehrlein előléptetése messze nem garantált.

Itt az első Halálos iramban 8 videó

Ez a rövid beharangozó megmutat néhány képkockát a Halálos iramban 8-ból.

F1: A Mercedes leigazolja a kis Schumachert?

Német sajtóértesülés szerint a hétszeres világbajnok Michael Shumacher fia, Mick hamarosan bekerül a Mercedes Forma-1-es istállójába.

F1: Mindkét pilótáját elveszítheti a Ferrari

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne nem zárja ki, hogy 2018-ban már Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen sem lesz a csapatnál.

F1: Jules Bianchinak ajánlják az új Francia Nagydíjat

Mostantól hivatalos: 2018-tól újra lesz Francia Nagydíj a Forma-1-ben, a Paul Ricard-i versenyt a tavaly elhunyt Jules Bianchi emlékének ajánlják.

Lefotózta a traffipax? Segítünk!

Átírattuk a rendőrség honlapját, pedig nem akartuk. Csak egy hús-vér rendőrt kértünk.

Szörnyeteggé tuningolt Honda CR-X háromötvenért

A Honda CR-X mára átcsúszott a fehér holló ritkaságú típusok közé, pedig jó tizenöt éve minden diszkó előtt parkolt egy-egy, neonnal a lábtérben, tűzköpő hátsó dobbal tiltásig veretve. Most ezt az érzést kaphatjuk meg 350 ezer forintért.

F1: Videón Rosberg mercis búcsúkörei

A Mercedes a hétvégén Sindelfingenben ünnepelt, a visszavonuló Nico Rosberg megtette utolsó métereit a csapat színeiben.

Nem kerüli ki többé a Mercedes a csirkeadót

Teljes egészében amerikai kezek által összerakott Sprintereket kaphat a jövőben az USA. Legalábbis a következő generációtól kezdve.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.