Novemberben több volt a baleset

Jobbak és rosszabbak a számok a tavalyinál

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2013.12.16. 10.00

Tavalyhoz képest november végéig nőtt a személysérüléses közúti balesetek száma Magyarországon, a halálos áldozatok száma ugyanakkor kettővel kevesebb, mint egy éve.

Novemberben a baleseti adatok kedvezőtlenebbül alakultak, mint azt az elmúlt években megszoktuk, de az év első tizenegy hónapjában így sem olyan rossz a helyzet. Január 1. és november 30. között összesen 11 338 személysérüléses közúti balesetet regisztráltak hazánk közútjain, 2,33 százalékkal többet, mint az elmúlt év azonos időszakában.

A halálos és a könnyű kimenetelű közúti balesetek száma 1,02, illetve 0,91 százalékkal nőtt, míg a súlyos sérüléses balesetek számában a növekedés mértéke 5,81 százalék. A balesetek számában a legnagyobb növekedés Nógrád (16,42%) és Csongrád megyében (15,57%) volt, míg jelentős mértékű csökkenés történt Vas (-10,98%) és Zala (-9,38%) megyében.

Két fővel csökkent azoknak a személyeknek a száma, akik közútjainkon vesztették életüket. A tavalyi 549 fővel szemben az idén november végéig regisztrált 547 áldozat 0,36 százalékos csökkenést jelez a legfontosabb baleseti mutatóban. A közúti áldozatszám legnagyobb mértékű növekedését (10-ről 20 főre, azaz 100 százalékos növekedést) Tolna megyében mérték, míg a balesetben meghalt személyek száma legnagyobb mértékben Vas (-39,13%) és Heves (-38,10%) megyében csökkent.

A tavaly november végi 1571-gyel szemben idén 1487 személyi sérüléssel járó közúti balesetet okoztak szeszesitaltól befolyásolt állapotban. Az országos szintű 5,35 százalékos csökkenéstől ugyanakkor jelentős eltérések tapasztalhatók. Amíg Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 50 százalékot meghaladó mértékben nőtt az ittas balesetek száma, addig például Baranya megyében 30 százalék feletti csökkenés történt.

(Forrás: baleset-megelozes.eu)

Kommentek

F1: A Williams megtalálta az új Maldonadót?

A barcelonai Forma-1-es teszt harmadik napján a Williams újonca délelőtt és délután is eldobta az autót, de legalább fizet. Az élen a Mercedes és a Ferrari.

F1: Nézd meg Ricciardo pihenőkamionját belülről!

Daniel Ricciardo megmutatta, hogy hol pihenhet a tesztelés szüneteiben Barcelonában.

F1: Hivatalos, halott a kiscsapat

A tavaly év végén csődbe ment, februárra bezárt Manor-csapat hivatalosan is visszavonta Forma-1-es nevezését, véget ért a történet.

Alonso: Az új autók elértéktelenítik a pilótákat

Fernando Alonso szerint az új autók miatt még nehezebb lesz megítélni, hogy melyik pilóta nyújtja a legjobb teljesítményt.

F1: Rosberg ijesztőt jósolt az idei szezonra

A tavaly visszavonult címvédő, Nico Rosberg szerint annyira nehéz lesz vezetni az idei autókat, hogy a pilóták akár futamgyőzelmeket is bukhatnak a fáradtság miatt.

F1: A Mercedes megállíthatatlan a teszten

A Mercedes folytatja: a barcelonai teszt harmadik napjának délelőttjén is az ezüst nyíl futotta a legtöbbet, Valtteri Bottas ráadásul félelmetes köridőt is autózott. A McLaren ezúttal úgy-ahogy működik.

F1: Kanada is szerződést hosszabbított

Oroszország után Kanada is meghosszabbította Forma-1-es szerződését, 2029-ig biztos a montreali futam jövője.

Bajnokságon kívüli versenyen kísérleteznének az F1-gyel

A Forma-1 sportszakmai vezetője, Ross Brawn felvetette, hogy a világbajnokságon kívüli futamon kísérletezhetnének a versenyhétvégék formátumával.

Így sikerült a Volkswagen és az Ikarus összeházasítása

Kész szenzáció volt, amikor a budai várban először megjelentek a kis kerekű midibuszok. Ennek ellenére nem húzták sokáig, a BKV 5 év után lecserélte őket.

Erről a sebességhatárról biztosan nem tudtál

Nemrég Lengyelországban jártunk, és olyan sebességhatárokkal találkoztunk, amiről eddig nem is tudtunk.

F1: Egy csapat már elhasalt a trükkös felfüggesztéssel

A Nemzetközi Automobil Szövetség lépése után az egyik Forma-1-es csapat már biztosan kénytelen lesz változtatni a “trükkös” felfüggesztésén.

Az EU-s országok nem akartak új fogyasztásmérést

Egyes uniós tagállamok hátráltatták a károsanyag-kibocsátási tesztek szigorítását, és nem fordítottak elegendő energiát az emissziós adatokat manipuláló autógyártók leleplezésére – írták az Európai Parlament dízelbotránnyal foglalkozó vizsgálóbizottságának (EMIS) friss jelentésében.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.