Audi, amit Darth Vader is akarna

Audi: vadonatúj Le Mans versenyautó 2014-re

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.12.12. 13.15

Megjelenésében a régi, de a lemezek alatt friss fejlesztésű technológia lakozik, a furcsán átírt szabályokhoz igazodva. A világbajnok nem adja könnyen a trófeát.

Alig néhány héttel azután, hogy diadalmasan zárta az idei évadot, az Audi máris bemutatta a következő szezonra szánt LMP1-es versenyautóját. Durván néz ki, főként a vörös menetfényekkel.

Az R18 e-tron quattro csak látszólag a régi: az Audi vadonatúj technológiákat épített be a burkolatok alá. Nem volt más választásuk, hiszen az FIA drasztikusan megváltoztatta nem csak a szabályokat, de azok alapvető filozófiáját is: jövőre nem az autók teljesítményét, hanem üzemanyagfogyasztását korlátozzák. A fejlesztési cél tehát fordított volt: az ideihez hasonló, győztes menetteljesítményeket kell csekélyebb energiafelhasználás mellett biztosítani. 
Az elmúlt két évben tehát ennek fényében fejlesztették az új generációs R18-ast, amelynek hajtáslánca nagy vonalakban megegyezik ugyan az ideivel, ám a részleteket finomhangolták, és egy plusz hibrid kört is beépített az autóba. 
A hajtáslánc magvát továbbra is az Audi kipóbált V6 TDI dízelmotorja adja, ám ezt az alapvető elvárásokkal összhangban 30 százalékkal takarékosabbra hangolták. 
Ehhez a belső égésű komponenshez az eddigiekkel szemben nem egy, hanem két hibrid egység csatlakozik. Megmaradt a tavalyi, lendkerekes rendszer, amely a fékezéskor felszabaduló energiát tárolja, ugyanakkor a turbófeltöltőre is szereltek egy generátort, amely a kipufogógáz fölös energiáját (például amikor a maximális töltőnyomás miatt lefúvat a turbó) képes elektromos árammá átalakítani. Az itt kinyert energiát szintén a lendkerék tárolja; azt innen akár az első tengelyre, akár az elektromos turbófeltöltőbe tudják visszatáplálni, a választott stratégiától függően. 
Nem csak hajtásláncában változott ugyanakkor az autó. Bár látszólag azonos a tavalyival, maga a karosszéria is átalakult. 10 centiméterrel keskenyebb, ugyanakkor a szabályok 20 mm-rel nagyobb teljes magasságot és tágasabb pilótafülkét követelnek meg. Mindez alapjaiban megváltoztatta az autó aerodinamikáját, különös tekintettel a leszorítóerőre. Az új szabályrendszer másfelől lehetővé teszi, hogy mostantól előre is teljes értékű szárnyat szereljenek fel, így a versenyautó könnyebben, gyorsabban és olcsóbban igazítható az egyes pályák egyedi követelményeihez. 
A biztonsági elvárások is szigorodtak: még szilárdabb lett a pilótafülke, a sebességváltó mögé gyűrődőzónát építettek be, a kerekeket pedig mostantól ki kell pányvázni a karosszériához. Az új előírások lehetővé tették a versenyautók tömegének a csökkentését: a tavalyi 915 kilós versenysúly helyett idén akár 870-re is lemehet a csapat – csakhogy a plusz hibrid rendszer eleve nehezebbé tette a járművet, így vadonatúj tömegcsökkentő megoldásokat kellett bevetniük. 
Az R18 e-tron quattro április 20-án, a Silverstone-i hatórás futamon áll először rajthoz.
Az alábbi videón az idei R18 egy Le Mans-i körét élvezhetjük

Kommentek

Megújult a legfiatalosabb Lexus

Még frissebb megjelenés, még gazdagabb technológiai tartalom, még teljesebb körű biztonsági arzenál a Lexus NX kínálatában.

Csökken az üzemanyagok ára

Szerdán megáll az üzemanyagok árának emelkedése, a benzin és a gázolaj is olcsóbb lesz.

Elképesztő világcsúcsot futott a Honda

Mostantól a Honda Civic Type R tartja az elsőkerék-hajtású autók pályacsúcsát a Nürburgringen. Nem kevéssel verte meg az eddigi bajnokot.

1300 kilométert vezetett egyedül egy gyerek

Ezerháromszáz kilométert vezetett egyedül egy 12 éves fiú Ausztráliában, mielőtt a rendőrök vasárnap lekapcsolták volna, mivel az autó egyik lökhárítója leszakadt.

Százezerszer büntették meg az autósokat

Közel kétmilliárd forintot kellett fizetniük tavaly az autósoknak a fővárosi közterület-felügyelők intézkedései után. Olyan 70 ezer helyszíni bírságot róttak ki rájuk, bő 36 ezer alkalommal szereltek fel kerékbilincset, és közel 4600 autó elszállítását kezdeményezték.

F1: Ilyen, amikor Verstappen trollkodik

Max Verstappen rajongói csak egy életnagyságú bábúval akartak fotózkodni, de a függöny mögött bujkált az igazi is.

Ezzel a busszal új értelmet nyernek az éjszakai utazások

A Neoplan Skyliner hálóbusszal egészen más értelmet nyernek az éjszakai utazások. Sör és üdítő a hűtőben, a diszkrécióról pedig a kisfüggönyök gondoskodnak.

F1: Apucival motorozott a kis Räikkönen – fotó

Nem lehet elég korán kezdeni…

A fehér oldalfalú abroncsok gyártása valódi kézműves meló

Öreg autókra új abroncs, avagy a veteránosok igényeit is ki kell szolgálni.

F1: Hamilton már nem is emlékszik Rosbergre

Lewis Hamilton végleg lezárta magában azt a fejezetet, amely a Nico Rosberg elleni, házon belüli csatájáról szólt.

F1: Kubica nem zárja ki a második debütálást

Robert Kubica egyre nyíltabban beszél arról, hogy újra megpróbálkozik a Forma-1-gyel.

Finom kis KRESZ-anomáliára bukkantunk Budapesten

Tudod mi az a három úttestű út és hogy hol van ilyen? Mutatjuk.

F1: A szabad gumiválasztást el lehet felejteni!

A Pirelli motorsportfőnöke azt mondja, kizárt, hogy teljesen a csapatokra-pilótákra bízzák, ki milyen gumit használ a versenyhétvégéken.

Ősszel jön az 1000 lóerős Mercedes hibrid!

Szeptemberben mutatja be eddigi legextrémebb autóját a Mercedes-AMG. A Project One több mint ezer lóerős lesz.

F1: Átírhatják a túl szigorú motorszabályt

A Forma-1 szabályait előkészítő Stratégiai Munkacsoport mai ülésén lazíthatnak egy motorszabályon, emellett a Honda hóna alá is nyúlhatnak a riválisok.

KRESZ-oktatás, amire régóta vártunk

Ez a két videó a legkisebbeknek tanítja meg a KRESZ alapjait, és ennek nagyon örülünk.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.