Megszűnés fenyegeti az ausztrál autóipart

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2013.12.11. 18.00

A GM Holden, a General Motors ausztrál leányvállalata szerdán bejelentette, hogy 2017-ig bezárja két üzemét, és megszünteti a gépkocsigyártást Ausztráliában.

A GM a magas költségekkel és az ausztrál dollár “megnyomorítóan erős” árfolyamával indokolta döntését. “Akárhogy forgatjuk a számokat, ebben az országban hosszabb távon képtelenség gépkocsit gyártani vagy összeszerelni” – mondta Mike Devereux, a GM Holden vezérigazgatója.

Ausztrál sajtóértesülések szerint a GM Holden évi 150 millió amerikai dollár (33 milliárd forint) kormánytámogatás fejében lenne csak hajlandó folytatni a termelést. Az utóbbi 11 évben a GM Holden 1,6 milliárd amerikai dollárnak (351 milliárd forint) megfelelő szubvenciót kapott a kormánytól. A több mint másfél százados múltra visszatekintő Holden, amelyet 1931-ben vásárolt meg a GM, évtizedekig az ausztrál feldolgozóipari sikerek szimbóluma volt, és ikonikus nemzeti márka az ausztrálok szemében.

A Ford májusban közölte, hogy 2016-ban felhagy az autógyártással Ausztráliában, a Mitsubishi Motors pedig már 2008-ban kivonult az országból. Ha a GM távozik, a Toyota marad az egyetlen gépkocsigyártó Ausztráliában, és ausztrál iparági szakértők tartanak tőle, hogy a magas termelési költségek és az ausztrál dollár folyamatos erősödése következtében egyre olcsóbb import a japán gyárat is kiszorítja a piacról. Ezzel összeomlana a mintegy 150 céget számláló és 40 ezer embert foglalkoztató beszállítói hálózat is.

Ausztráliában évente 1,1 millió új autót állítanak forgalomba, de ezeknek jelenleg már csak a 10 százaléka hazai gyártású. A piacon 65 márka 365 modellje versenyez.

(Forrás: MTI)

Kommentek

  • Ádám31

    És mi lesz a V8 Supercars-al így?

Megújult a legfiatalosabb Lexus

Még frissebb megjelenés, még gazdagabb technológiai tartalom, még teljesebb körű biztonsági arzenál a Lexus NX kínálatában.

Csökken az üzemanyagok ára

Szerdán megáll az üzemanyagok árának emelkedése, a benzin és a gázolaj is olcsóbb lesz.

Elképesztő világcsúcsot futott a Honda

Mostantól a Honda Civic Type R tartja az elsőkerék-hajtású autók pályacsúcsát a Nürburgringen. Nem kevéssel verte meg az eddigi bajnokot.

1300 kilométert vezetett egyedül egy gyerek

Ezerháromszáz kilométert vezetett egyedül egy 12 éves fiú Ausztráliában, mielőtt a rendőrök vasárnap lekapcsolták volna, mivel az autó egyik lökhárítója leszakadt.

Százezerszer büntették meg az autósokat

Közel kétmilliárd forintot kellett fizetniük tavaly az autósoknak a fővárosi közterület-felügyelők intézkedései után. Olyan 70 ezer helyszíni bírságot róttak ki rájuk, bő 36 ezer alkalommal szereltek fel kerékbilincset, és közel 4600 autó elszállítását kezdeményezték.

F1: Ilyen, amikor Verstappen trollkodik

Max Verstappen rajongói csak egy életnagyságú bábúval akartak fotózkodni, de a függöny mögött bujkált az igazi is.

Ezzel a busszal új értelmet nyernek az éjszakai utazások

A Neoplan Skyliner hálóbusszal egészen más értelmet nyernek az éjszakai utazások. Sör és üdítő a hűtőben, a diszkrécióról pedig a kisfüggönyök gondoskodnak.

F1: Apucival motorozott a kis Räikkönen – fotó

Nem lehet elég korán kezdeni…

A fehér oldalfalú abroncsok gyártása valódi kézműves meló

Öreg autókra új abroncs, avagy a veteránosok igényeit is ki kell szolgálni.

F1: Hamilton már nem is emlékszik Rosbergre

Lewis Hamilton végleg lezárta magában azt a fejezetet, amely a Nico Rosberg elleni, házon belüli csatájáról szólt.

F1: Kubica nem zárja ki a második debütálást

Robert Kubica egyre nyíltabban beszél arról, hogy újra megpróbálkozik a Forma-1-gyel.

Finom kis KRESZ-anomáliára bukkantunk Budapesten

Tudod mi az a három úttestű út és hogy hol van ilyen? Mutatjuk.

F1: A szabad gumiválasztást el lehet felejteni!

A Pirelli motorsportfőnöke azt mondja, kizárt, hogy teljesen a csapatokra-pilótákra bízzák, ki milyen gumit használ a versenyhétvégéken.

Ősszel jön az 1000 lóerős Mercedes hibrid!

Szeptemberben mutatja be eddigi legextrémebb autóját a Mercedes-AMG. A Project One több mint ezer lóerős lesz.

F1: Átírhatják a túl szigorú motorszabályt

A Forma-1 szabályait előkészítő Stratégiai Munkacsoport mai ülésén lazíthatnak egy motorszabályon, emellett a Honda hóna alá is nyúlhatnak a riválisok.

KRESZ-oktatás, amire régóta vártunk

Ez a két videó a legkisebbeknek tanítja meg a KRESZ alapjait, és ennek nagyon örülünk.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.