Plágiumper a Nissan ellen

A Blade Glider miatt robbant ki a botrány

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.12.02. 11.00

Egy amerikai milliárdos, Don Panoz beperelte a Nissant és társvállalatait, mert szerinte a márka forradalmi, háromszögletű karosszériája eredetileg az ő ötlete volt. A helyzet persze nem ennyire egyszerű.

Az elmúlt pár hétben a Nissan először leleplezte különleges ZEOD versenyautóját, amely minimális első nyomtávjával és háromszögbe húzódó karosszériájával rendkívül kedvező légellenállást mutathat fel, majd napokkal később megmutatták a Blade Glider tanulmányt, a ZEOD mintájára megformált, 1+2 személyes utcai sportkocsit. 

Ez utóbbi kapcsán emelt panaszt Don Panoz, aki szerint az egyedi futómű- és karosszéria-kialakítás az ő egyik vállalatának, a Delta Wing Project 56-nak a szellemi terméke. 
Mint emlékezetes, a Deltawing tavaly a Nissan színeiben és motorjával indult az amerikai Le Mans Series-ben, valamint a Le Mans-i 24 óráson. Az ígéretes kezdetek ellenére a Nissan úgy döntött, jövőre nem ad gyári motort a projekthez – helyette épített magának egy kísértetiesen hasonló versenyautót, a hibrid hajtáslánccal szerelt ZEOD (zero emissions on demand) típust. 
Ebben Ben Bowlby, a Deltawing megálmodója, Don Penoz egykori alkalmazottja segítette őket – és alighanem ez az a pont, amit megtámadott a gyógyszeriparból meggazdagodott, idős milliárdos. 
Szerinte ugyanis a Deltawing koncepciója az ő szellemi terméke, amelyet maga szeretne hasznosítani a személyautók piacán, ha azonban a Nissan sajátjaként adhatja el a Blade Glider ötletét, akkor onnantól kezdve megvan a precedens arra, hogy bárki szabadon lemásolhassa azt. 


Mivel a keresetet november 22-én adták be, egyelőre még nem lehet biztosan tudni a Nissan álláspontját, bár annak fényében, hogy eredeti állításuk szerint a Blade Glider ötlete “a semmiből pattant ki” a fejükben, nem valószínű, hogy szó nélkül átengedik a gyeplőt Panoznak. 
Don Panoz egyébként nem a Deltawing kapcsán keveredett először kapcsolatba az autóiparral. A nikotintapaszt feltalálója a kilencvenes években több autót is épített, a Super 7 hangulatú Panoz Roadstertől (jobbra) a megfoghatatlan stílusú Panoz Esperantén át a későbbi Lamborghini Venenót előre vetítő Abruzziig.

Kommentek

Soha nem látott, kedves újítás a rendőrautókban

Játékmackókkal szereli fel az észt rendőrség a járőrautókat, hogy vigaszt nyújtsanak a kisgyerekeknek, akik balesetek vagy más, nagy traumát okozó helyzetek résztvevőivé válnak.

Tarlós bedurvult, ez lett a bírságkamera sorsa

Tarlós István főpolgármester leszereltette a Bécsi és Szépvölgyi út kereszteződésében felszerelt kamerát.

Negyed óra gyönyör Škoda-rajongóknak: videón a Karoq kompakt SUV

Tizenöt perces monstre filmmel örvendeztet a Škoda újdonsága, a még be sem mutatott Karoq. Popcorn, kóla és mehet!

Fényűző extrákkal jön leendő kedvenc Škodád

Három hét múlva debütál a Škoda Karoq, a gyár elkezdte az információk szellőztetését. Amit eddig mondtak, jól hangzik.

F1: Vettel szerint kamuzik a Mercedes

Sebastian Vettel nem hiszi, hogy a Mercedes tényleg annyira lassú Szocsiban, mint péntek délután mutatták. A ferraris német szerint az időmérőre gyorsak lesznek Hamiltonék.

F1: Ecclestone átvágott minket!

A Maláj Nagydíj igazgatója, Razlan Razali kiosztotta Bernie Ecclestone-t és a Forma-1 új tulajdonosát is.

F1: Vettelék taroltak, a Merci nem bír a Ferrarival

Komoly munka vár a Mercedesre péntek este, ugyanis a Forma-1-es Orosz Nagydíj második szabadedzésén meg sem tudták szorítani az új szocsi körrekordot futó Ferrarit.

Ideje beszélnünk a felnik egyik legfontosabb jellemzőjéről

Gajdán Miklós autóbúvár szakkörének legújabb epizódjában a kerekek felé kalandozunk el. Vaskos téma, ezért az általános ismeretek ismétlése után főképp egy jellemzőre, az ET-számra koncentrálunk.

F1: Hamiltont felzaklatta a lábát elveszítő tini

Lewis Hamiltont nagyon megérintette Billy Monger doningtoni Forma-4-es balesete.

F1: Büntetések felé tart a Ferrari?

Gyanús, hogy a Ferrari nem fogja kihúzni a szezon végéig a szabályok által engedélyezett számú erőforrás-részegységgel.

Újabb adag magyar tűzoltóautó állt forgalomba

Ma 14 új, magyar gyártású tűzoltóautót adtak át a Katasztrófavédelemnek. A járművek értéke megközelíti a kétmilliárd forintot. 

F1: A bőröndjében vitte az alkatrészt a Red Bull-főnök

A Red Bull-főnök Christian Horner Szocsiban elárulta, hogy a saját bőröndjében volt kénytelen alkatrészt vinni Max Verstappen erőforrásához a hétvégére.

Tudod, miért hívják anyósülésnek?

Tudod, hogy az autóban a jobb első ülést miért hívják anyósülésnek? Van néhány teória.

F1: 15 helyes hátrasorolás a McLaren-újoncnak

Kezdődik: a McLarennél már az idény negyedik fordulóján jönnek a motorcserés hátrasorolások, Stoffel Vandoorne az Orosz Nagydíjra 15 pozíciós büntetést kapott.

F1: Alonso azért se bánja, hogy otthagyta a Ferrarit

Fernando Alonso unja már a kérdést, de újra elmondta, hogy akkor sem bánja a Ferraritól való távozást, ha idén bajnoki esélyes az olasz csapat. A McLarennél javult az életminősége.

F1: Räikkönen az élen, menet közben esett szét a Force India

A Forma-1-es Orosz Nagydíj első szabadedzésén a Ferrari Mercedesek előtt végzett, a leggyorsabb Kimi Räikkönen volt. A Force India látványos hibát produkált.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.