A szeptember 1-jétől hatályos fővárosi rendelet, amely 2015 közepétől vonatkozik teljesen minden szolgáltatóra, többek között egy középkategóriás autónak megfelelő műszaki követelményeket és kényelmi szolgáltatásokat ír elő a taxiknál. A jogszabály elfogadása után sokan azt feltételezték, hogy elsősorban azok, akik csak kiegészítő pénzkereseti lehetőségként taxiznak, nem hajtják végre a szükséges beruházásokat, de a várt létszámcsökkenés egyelőre nem érzékelhető.

A fix tarifa bevezetése jelentős, legalább 20 százalékos áremelést jelentett, de akadnak olyan fuvarszervezők, akiknél a drágulás az 50 százalékot is elérte. A számítások szerint ez a 280 forintos kilométerenkénti viteldíj már az önköltségi szint fölött van.

A jelenleg hatályos jogszabályok alapján a fővárosi kerületek maguk döntenek a taxiállomások létesítéséről, több kerület tervezi, hogy pénzt kér a közterület használatáért. Ha ez bekövetkezik, duplájára kellene emelni a jelenlegi 40 ezer forintos taxiállomás-használati díjat.

A BKK a rendelet előírásainak betartatása érdekében 24 fős ellenőrző csoport hozott létre. Az első két hónapban végzett 1720 próbautazás során a taxisok 45 százaléka nem adott nyugtát vagy számlát, és hetvennégy olyan eset volt, amikor a sofőr nem a fix tarifát használta és megkárosították az utast vagy éppen a taxamétert kikapcsolva az előírtnál kevesebbért vitte el az ügyfelet. A legkirívóbb szabálytalanságot az a taxis követte el, aki 57 kilométernyi utat számlázott a repülőtér és a Petőfi-híd közötti fuvarért.

Az ellenőrzések folytatódnak, az elképzelések szerint jövőre a BKK 50 millió forintot fordít ilyen próbautazásokra.

(Forrás: MTI. A cikkindító fotó illusztráció)