Áprilisban már megírtuk, hogy a Volvo Ausztráliában száz darabos szériában forgalomba bocsátja a túraautó-világbajnokságon szerzett tapasztalatok felhasználásával megépített, lehengerlő adottságokkal rendelkező S60 Polestar modellt, “hogy felmérjék a piac reakcióját.” 

Úgy tűnik, a közönségnek tetszett az autó, mert a svédek most bejelentették: jövőre szerte a világon elérhetővé teszik az irgalmatlan sportkocsit – kombi kivitelben is. Utóbbi létezése a márka hagyományai miatt fontos: annak idején a brit túraautó-bajnokságban puttonyos 850-esek küzdöttek a kupáért. 
A Volvo elvileg inkább villámgyors család GT-nek, mint kiélezett versenyautónak szánta a Polestar modelleket, noha ennek ellentmondani látszik, hogy a rugókat 80 százalékkal (!) keményebb darabokra, a lengéscsillapítókat állítható Öhlins egységekre cserélték, a hatdugattyús Brembo nyergek ölelésében elöl 371, hátul 302 mm-es, belső hűtésű féktárcsák forognak. A karosszériát számtalan ponton módosították csekély mértékben: elöl aerodinamikai kötény, hátul szárny és diffúzor segít elsimítani az örvényeket a karosszéria körül; illetve csökkenteni a felhajtóerőt. 
Maga a motor a Volvo jól ismert, soros hathengeres T6 turbómotorja, amely kettős megfúvású feltöltőjével és köztes töltőlevegő-hűtőjével (mindkettő új a nagyszériás modellhez képest) 350 lóerőt és 500 Nm nyomatékot állít elő, a gázcsere gyerekkar-vastagságú rozsdamentes acél kipufogón keresztül zajlik. 

C30 Polestar Concept, S60 Polestar Concept, valamint ihletadóik és leszármazottaik a flaszteron

A Volvo sportpartnere, a Polestar által kifejlesztett Haldex összkerékhajtással, az áthangolt, kormányról kapcsolható sebességváltóval és a módosított ESP-vel 4,9 másodpercig tart csupán, amíg a nehéz autók (S60 Polestar: 1752 kg, V60 Polestar: 1822 kg) elérik a százas tempót. 200-ig 17,7 másodperc telik el, a száguldás 250 km/óránál kötelezően véget ér. 
A jövő júniustól forgalmazott Polestar modellek belső terében kék kormányt, ülést és egyéb alkatrészeket találunk, funkcionális különbségek nem jellemzők.