Itt a bizonyíték, hogy miért kell téli gumi

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2013.11.26. 10.15

Másodszor tesztelték le a Hungaroringen a téli és nyári abroncsok közötti különbséget téli körülmények mellett. Az is kiderül, hogy melyik a legjobb téli abroncs.

Immár másodszor került sor az egyetlen nagyszabású hazai téligumi-tesztre a Hungaroringen. A Nonstopgumi.hu és a Használtautó.hu által szervezett esemény célja az volt, hogy a hazai autósok ne csupán külföldi tesztek alapján tudjanak tájékozódni az idén legnépszerűbb abroncstípusok minőségi sorrendjéről, hanem hazai környezetben mért konkrét eredményekkel is találkozzanak. A 16 téli, illetve négyévszakos gumiszett tesztje mellett egy használt nyári garnitúra próbája biztosította a teljes körű összehasonlíthatóságot.
A 3-6 °C közötti hőmérsékleten végzett teszt során különböző sebességek mellett mind a száraz, mind a vizes, mind pedig a jeges (vizes műgyantával modellezett) úton való megállást vizsgálták, emellett sor került a csúszós úton mutatott kapaszkodóképesség, a gördülési ellenállást mutató kigurulás, sőt, a zajszintek mérésére is.
“Az idei mérések legfontosabb tanulsága az volt, hogy az éppen ezekben a napokban téliesre forduló időjárási viszony között könnyen életveszélyes helyzetet teremthet az autón hagyott nyári gumi” – hangsúlyozza Fodor László,  Használtautó.hu marketingvezetője. “Míg a téli és a négyévszakos gumik jeges úton 40 km/órás sebességről fékezve 21-30 métert tettek meg a megállásig, a nyári gumival felszerelt tesztautónak ugyanehhez 69 méterre volt szüksége! Pedig ezt a mérést a hazai autókon használt abroncsok átlagánál jobb állapotban lévő nyári gumikkal végeztük el.”
Az idei teszt során csak megfelelő profilmélységgel rendelkező gumikat teszteltek a szervezők, de a tavalyi mérések során az is bebizonyosodott, hogy télies útviszonyok mellett hasonlóan veszélyes a kis profilmélységű, illetve a tapadási képességükből már sokat veszített, 4-5 évnél idősebb abroncsok használata is. Az akkor tesztelt 5 és 8 éves abroncsok 47, illetve 62 méteres fékutakat adtak az említett tesztrésznél a műgyantán 40 km/óráról való fékezésnél, míg a mezőny java akkor is 22-29 méteres fékutakkal állította meg az autót.
A vizsgálatban résztvevő abroncsok az egyes szempontoknak különböző mértékben tettek eleget. Míg a száraz és nedves úton – a használt téli és nyári gumik mellett – a Michelin, a Pirelli és a Continental volt a nyerő, jégen – különböző sebességeknél eltérő sorrendben a Michelin, a Goodyear, a Firestone és a Continental végzett az élen. A legjobb kigurulási értéket ugyanakkor a más szempontok alapján legfeljebb a középmezőnyben szereplő kínai Imperial abroncs érte el.
Arra tehát, hogy összességében melyik abroncs teljesített a legjobban, csak az egyes kategóriákban mért teljesítmények súlyozásával kaphatunk választ. A magyar átlagos téli útviszonyoknak megfelelően a nedves aszfalton és jeges úton mért fékutakat 30-30 százalékos, a száraz úton mért fékutakat és a jégen való kapaszkodást 15-15 százalékos, míg a zajszintet és a gördülési ellenállást 5-5 százalékos súlyozással értékelve a hazai “Téligumiteszt 2013″ az alábbi sorrendet eredményezte:

Abroncs

százalék*

értékelés

Michelin Alpin A4

97%

nagyon jó

Continental ContiWinterContact TS 850

95%

nagyon jó

Firestone Winterhawk EVO 3

95%

nagyon jó

Goodyear UltraGrip 8

94%

nagyon jó

Barum Polaris 3

93%

Kleber Krisalp HP2

92%

Téli 3 éves használt – standard

91%

Pirelli SnowControl 3

90%

Hankook Winter i*cept W442

89%

BridgestoneBlizzak LM-30 (1,5 éves)

88%

Téli 3 éves használt – prémium

88%

Kléber Quadraxer (négyévszakos)

85%

kielégítő

Bridgestone Blizzak LM-32

85%

kielégítő

Imperial Snowdragon (kínai)

85%

kielégítő

Riken Snowtime B2 XL

83%

kielégítő

Debica Navigator 2 (négyévszakos)

80%

rossz

Nyári 3 éves használt – prémium

69%

rossz

*: százalékos pontszám, a teszten tapasztalt legjobb jellemzőkhöz viszonyítva

Fontos hangsúlyozni, hogy az egyes szempontok eltérő súlyozása változtathat a fenti sorrenden.
Az autóMagazin nagyszabású téligumitesztjét pedig ezen a linken éritek el, a cikkből rengeteg információt megtudhattok arról, milyen is a jó téli abroncs.

Kommentek

  • Specialized78

    Nekem Barum Polaris 3-asaim vannak.Elégedett is vagyok velük.Örülök,hogy a prémium gyártók után a legjobban szerepelt,miközben az ár-érték aránya az egyik legjobb.

  • hova

    Akinek mára még bizonyíték kell, hogy miért közlekedjünk hóban,jégen,jeges-havas úton, mínuszban, az szerintem közveszélyes
    az utakon. Inkább vegyen valaki 2-3-4 éves jó minőségű télit, mintha
    nyárival indulna a télnek.

  • husky

    nem üzletrontás, a Michelinnel csak egyetlen baj van, a létező legdrágább! Nekem a Pirelli jött be, nagyon, de már ez az utolsó tele, mivel már csak 5 mm-es a mintázat. Igaz, még az előd, SnowControl 2. Ez sem olcsó, de majdnem -25 százalék a franciához képest. Persze az árak a mérettől is nagyban függnek ám! S amiről nem szól ez a teszt: ÍVMENET és KORMÁNYOZHATÓSÁG!! Itt is vannak ám különbséábségek, nem is kicsik.

  • menőmanó

    Én is szeretem a Barum téli gumijait. Elég értékarányosak.
    Igaz most még a Goodyear UG 7-est használom, de valószínűleg újra a Barumot fogom jövőre megvenni.
    Télen azért nem száguldozik annyira az ember mint nyáron, így nem feltétlenül kell a legjobbat választani.

  • droland1978

    Tehát ha jól látom, akkor a márkás Bridgestone Blizzak LM-32 télitől jobb egy négyévszakos…

  • OKdoki

    A Bridgestone Blizzak LM-32 2012-ben az ADAC tesztjén éppen lecsúszott a legjobbak csoportjából a 205/55 R16-os mezőnyben. A 2013-as teszten a 225/45 R17-ben a második legjobb lett. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy ahány méret és évjárat, és ahány tesztelő (gépkocsi?) annyiféle eredmény. Nyilván a vezető márkák azért nagyot nem szoktak esni. Ez a legmegbízhatóbb választási szempont.

  • OKdoki

    Igauz, a Michelin és a Continental szokott lenni a legdrágább átlag abroncs. Bár a többieknek között is előfordul néhány extrém eset. Pl. a Pirellinek van néhány sportos mintázatú abroncsa ami nagyon drága. De a lényeg, hogy a Barumhoz, Nokianhoz, Firestonehoz, stb.-hez képest adott méretben általában 5-6-7 ezer forinttal kerül többe egy-egy drága gumi. Nem kevés. Egy jó cipőt vesz belőle az ember, vagy mást. Kérdés, mi az az ár-érték arány? Számít-e, hogy 38 méter helyett 35 méteren megáll adott sebességről. Valószínűleg szinte soha. Száz emberből talán ha egy nem törné össze emiatt az autóját. De neki, az ár-érték arány rossz volt.

F1: A Mercedes már Verstappennel cicázik

Nico Rosberg visszavonulásának bejelentése után pár órával a Mercedes-csapat már a Red Bull-os Max Verstappennel évődött a Twitteren az üresedés betöltéséről.

F1: A legjobb mém Rosberg visszavonulására

Ki lesz az utód? Fernando Alonso? Sebastian Vettel? Pascal Wehrlein?

F1: Ecclestone ledöbbent Rosbergtől, Alonsót akarja helyette

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone-t ugyanúgy derült égből villámcsapásként érte a világbajnok Nico Rosberg visszavonulása, mint bárki mást, de máris tudja, kit kellene a helyére ültetni a Mercedesnél.

F1: Hamiltont nem lepte meg Rosberg visszavonulása

Lewis Hamilton azt állítja, számára nem volt meglepetés csapattársa, a friss világbajnok Nico Rosberg mai bejelentése. A Mercedes angol pilótája a pótlásába nem szól majd bele.

Beültünk az új Ford Fiestába

Nagyobb külső, modernebb belső, fejlettebb technológia, de ezzel párhuzamosan várhatóan magasabb ár jellemzi majd a 2017 nyarán, Magyarországon is bemutatkozó új Ford Fiestát. Üléspróbát vettünk a B szegmens európai kedvencében.

F1: Ecclestone gyáva változtatni a versenyeken

Bernie Ecclestone az, aki ellenzi a radikális változásokat a Forma-1-ben, a hétvégék átalakítása sem az ő ötlete volt.

F1: Ki ülhet Rosberg helyére a Mercedesnél?

A Mercedes hétfőn nekilát, hogy megtalálja a visszavonulását meglepetésszerűen bejelentő világbajnok, Nico Rosberg utódját. Elcsábítják Alonsót vagy Vettelt? Pascal Wehrleinból csinálnak másodhegedűst?

F1: A Red Bull esélyes mindkét vb-címre

Helmut Marko, a Red Bull sportigazgatója úgy érzi, hogy a csapata mindkét vb-címre esélyes jövőre.

F1: Kiszáll a világbajnok, Nico Rosberg visszavonul!

Óriási meglepetés: a friss Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg bejelentette, hogy kiszáll a száguldó cirkuszból. Elért a csúcsra, ennyi elég volt.

70 év után leltek rá ezekre az autókra

Kőbánya mélyén rejtették el ezeket az autókat a németek elől, egy belga tesitanár fedezte fel újra az elfeledett múltat.

Két hét múlva kész az első 2017-es Forma-1-es

A Sauber-csapat nem lazsál, elvileg már két hét múlva összerakják a 2017-re szánt versenyautójukat.

F1: Rosberg kamu kupát kapott – videó

Nico Rosberg csütörtökön megérkezett a Mercedes-csapat központjába, ahol kézbe vehette a világbajnoki kupát is. Na jó, nem egészen azt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.