Törpeautót gyártana a Yamaha

Forma-1-es technológia és megoldások

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.11.21. 10.00

A McLaren F1 tervezője rajzolta meg azt a Yamaha MOTIV.e törpeautót, amely annak ellenére Tokió egyik legizgalmasabb újdonsága, hogy semmi konkrétumot nem lehet tudni róla.

A motorkerékpár-gyártók, illetve ügyfeleik számára a dugóban ácsorgás, a parkolóhely keresgélése és a többi hasonló városi közlekedési borzalom soha nem jelentett különösebb gondot. A Yamaha most mégis úgy döntött, sorba állna a pofonért, és autót épít – igaz, parányit. 

Az igazság szerint nem ez volna az első több nyomvonalon haladó járművük, hiszen a háromszemélyes, terepjáró Vikingtől kezdve a márka F1-es motorját (1989-1997) felhasználó, három prototípus után elsorvadó OX99-11 tanulmányig széles skálán belekóstoltak már a műfajba, de normál közúti közlekedésre alkalmas négykerekűvel nem büszkélkedhet a márka. 
Kivéve, ha most bejön a számításuk, és megépítik a MOTIV.e villanyautót. 
A Yamaha Motor Company a törpeautók nem kisebb szakértőjét kérte fel a projekt formába öntésére, mint Gordon Murrayt, aki Forma-1-es pályafutása után mostanában falatnyi autócskákat, de még inkább energia- és időtakarékos gyártási folyamatokat tervez. 
Ennek megfelelően Murray F1-es tanulságokat is hasznosító iStream gyártási rendszerével készülne a MOTIV.e: ennek során központi acél vázra ragasztott szénszálas kompozit panelek alkotják az autó könnyű, mégis merev vázát (nyitóképünkön a háttérben), a minimális gyűrődőzónák ellenére is megfelelő energiaelnyelő képességet biztosítva. 

Aki a méretarányt mutatja: Gordon Murray, az autó tervezője

A MOTIV.e hajtáslánca egy “ultramodern anyagok és technológiák felhasználásával létrehozott, vadonatúj elektromos erőforrás” – magyarul korai volna még nyilatkozni a paraméterekről, mert még semmi nem dőlt el vele kapcsolatban. 
Ha minden kötél szakad, alighanem vígan elviszi majd a könnyű, apró autót a Yamaha bármelyik kiforrott motorkerékpár-blokkja.

Szavazás

Járnál törpeautóval a városban?

Kérjük várjon ... Kérjük várjon ...

Kommentek

Rendőri felvezetést kapott Budapesten egy terhes hölgy és az apuka

A felvétel nem friss, ettől függetlenül le a kalappal a rendőrök előtt.

Megéri hűségesnek lenni? Gombokért?

A nagyobb kúthálózatok rafinált pontgyűjtő akciókkal próbálják magukhoz édesgetni az autósokat. De kinek éri ez meg? Naná, hogy nem nekünk

Peugeot Instinct: Tanulékony kombikupé

Elektromosnak sejtettük, és részben az is: a Peugeot tanulékony kombikupéja konnektoros hibrid hajtásláncot kapott több mint 300 lóerővel.

Eladó a BMW, amiben Tupacot lelőtték

A híres és hírhedt énekest, Tupac Shakurt 1996-ban lőtték le, amikor épp egy Las Vegasban lévő koncertre tartott. A BMW, amiben a halálos lövések érték, most eladó.

F1: A Mercedes tarolt az első tesztnapon

Az első Forma-1-es előszezoni tesztnapon a Mercedes a legtöbb és leggyorsabb kört is elkönyvelhette. A Ferrari is tisztességgel dolgozott, a McLarennél viszont nem festenek jól a dolgok.

Nem lesz EU-s vizsgálat az F1 eladása miatt

Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős európai biztos úgy döntött, hogy nem indítanak vizsgálatot a Forma-1 eladása miatt.

Egészen magas szinten űzi az öreg a karosszériázást

Toppon van a bácsi, látszik, hogy a legmagasabb iskolában tanulta el az alapokat. Innen nincs fentebb.

A modern autók rákfenéje, a méregdrága kettős tömegű lendkerék

Gajdán Miklós kollégánk a modern, turbós autókban már kopóalkatrészként számon tartott kettős tömegű lendkerék alkalmazásának okát járja körbe. Ezért van szükség erre a drága alkatrészre.

Képcunami a Forma-1-es tesztről

Több tucatnyi fotó és számos videó a 2017-es Forma-1-es autók első napjáról Barcelonából.

A tíz legfurcsább raliautó, amit valaha pályára engedtek

Igen különleges látványt nyújtottak ezek a versenyautók, amikor elrúgták a murvát és csattogott a kipufogó. Következzen most tíz unortodox raliautó, amire soha nem számítanál a pálya szélén ácsorogva.

F1: Máris leírta az évet a Williams?

Claire Williams csapatfőnök szerint “nagy kihívást jelentő” szezon előtt áll a Williams az idén, ami ritkán szokott jót jelenteni.

F1: A Mercedes máris ledarált egy versenytávot

Az első 2017-es Forma-1-es teszt első délelőttjén a Mercedes több mint egy versenytávot lehúzott Valtteri Bottasszal, a leggyorsabb viszont a Ferrari volt. Gondban a McLaren és a Red Bull.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.