Friss, délutáni közlekedési információk

2013.11.21.

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2013.11.21. 16.00

Most indulnál útnak, vagy már éppen az autóban ülsz? Közlekedési információinkból megtudhatod, hogy mire számíthatsz az utakon.

Országos közlekedési információk: 2013.11.21. Csütörtök

Budapest

Lezárták az Üllői utat a Korányi Sándor utca és a Vágóhíd utca között, az Orczy utat az Elnök utcától a Nagyvárad térig, valamint a Haller utcát a Nagyvárad tértől a Tűzoltó utcáig, mert egy 100 kilogrammos második világháborús bombát találtak. Óriási a torlódás!

A 24-es villamos és a 3-as metró szerelvényei már nem állnak meg a Nagyvárad téren, a 281-es busz pedig nem érinti a Balázs Béla úti és a Nagyvárad téri megállót 

A III. kerületben, a Bécsi úton a Kiscelli utca előtt a kifelé vezető sávot bontották fel gázvezeték javítása miatt. A forgalmat a villamossínekre terelik.

A József körúton és a Baross utcában 20 órától reggel 6 óráig a karácsonyi díszkivilágítást szerelik, ezért kosaras kocsival okoznak útszűkületet a Blaha Lujza tér és az Üllői út között, illetve a Horváth Mihály tér és a József körút közötti szakaszon. 

Budafokon a Duna utcai közúti aluljárót mától lezárják út- és járdaépítés miatt. Kerülni a Leányka utcai felüljáró és a Vágóhíd utcai aluljáró felé lehet, a gyalogosok a Városház téri aluljárót használhatják. A Horgásztelep a 6-os főút – Növény utca útvonalon közelíthető meg. (A munkálatok befejezését követően a Duna utcai aluljáróban irányonként egy sávban lehet majd közlekedni – várhatóan december közepétől).
A VIII. kerületi, Karácsony Sándor utcában a Magdolna utcánál egy sáv járható, irányonként váltakozva haladhat át a forgalom. A 99-es busz a külső végállomás felé terelőúton jár (nem érinti a Karácsony Sándor utca és a Kálvária tér megállót).

Országos információk

Komárom-Esztergom megyében, a 11-es számú főúton félpályás útlezárása lehet számítani baleset miatt, a 66-os kilométernél.
Bács-Kiskun megyében baleset történt az 51-es főúton, a 153-158. kilométer között. Teljes útlezárásra kell számítani.
Hajdú-Bihar megyében útkarbantartás miatt félpályás útlezárás a 42-es főút 23-33 kilométere között.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében útkarbantartási munkálatok miatt félpályás útlezárás, a 37-es főút 52-56-os kilométere között

Autópálya

M6 – A 16-os kilométernél Dunaújváros felé napi munka miatt sávzárás.
M1 – Az 56-os kilométernél napi munka miatt a főváros felé külső sávzárás.
        Az 53-as kilométernél napi munka, Hegyeshalom felé belső sávzárás.
M3 – A 67-es kilométernél úttartozékok pótlása, Nyíregyháza felé sávzárás.
        144-es kilométernél Miskolc felé, fenntartási munkálatok miatt váltakozó sávzárás.

Traffipax infó

Budapest
14.00-16.00 M1 autópálya 12500 msz
15.00-17.00 Bp. XXII. Ker. Háros u.
17.00-19.00 Bp. XXIII. ker. Szent László u.
20.00-22.00 Bp. III. ker. Bécsi út
21.30-23.00 M1-M7 közös szakasz 5000 msz
00.00-02.00 Bp. XV. Ker. Régi Fóti út
00.00-02.00 Bp. III. ker. Árpád fejedelem útja
03.00-04.30 M1 autópálya Zsámbéki pihenő
Miskolc
14.30-16.30 Miskolc, Soltész-Nagy Kálmán út
17.00-18.30 Miskolc, József Attila út
Nyíregyháza
08.00-20.00 között 
3834-es út Mágasor
Nyírtelek Tokaji út 
Nyíregyháza, Tüzér utca 
403-as út 
20.00-08.00 között
41.-es főút 6 km.
Törzs út 
Rákóczi út 
Petőfi út
László út 
Egyház út 
Debrecen
14.10-16.00 Sumen utca
16.10-17.30 Faraktár utca
14.00 -15.30 Hunyadi utca
Győr
15.00-16.00 Ipar u.
16.15-17.30 Kandó Kálmán u.

Pécs
14.00 – 15.15 66-os út Pécs- Mánfa közötti szakasza
Források:
www.utinform.hu
www.fovinform.hu
www.police.hu

Kommentek

Dühös tulajdonosok perelik a Teslát

Csoportos keresetet adtak be a Tesla ellen a cég kaliforniai ügyfelei. Állításuk szerint életveszélyes kísérletbe kényszerítette  őket a cég az Autpilot szoftver idő előtti aktiválásával.

Nem tetszik a KRESZ-tábla? Beperelheted a kihelyezőjét

Jövőre jogi lehetőség nyílik az autósok, gyalogosok, vagy bárki számára, hogy levetethessék a nekik valamilyen okból nem tetsző KRESZ-táblákat.

Szégyen, ebből nagy baj lesz Vitézy szerint

Szégyen, lépkedünk vissza az időben – állítja Vitézy Dávid volt BKK-vezér egy óbudai buszsáv megszüntetéséről. Szerinte Budapest távolabbi pontjai is megérzik majd a rossz döntés következményeit egészen Kőbányáig.

Jelentős forgalomkorlátozások Budapesten

A kerékpáros közlekedésre hívja fel a figyelmet minden évben az I Bike nevű hatalmas bringás felvonulás, amely minden évben megbénítja útvonala mentén az autós közlekedést.

Ez a videó a bizonyíték, hogy Pesten sokan birkamód közlekednek

Krisztián nem bírta cérnával, de nem csodálkozunk, hiszen pár perc alatt több olyan helyzettel is találkozott Budapesten, ami balesettel is végződhetett volna, ha nem figyel.

Csillag született

A DB9 fénye alaposan megkopott. Az Aston Martin 2004 óta próbálta feléleszteni különböző átdolgozásokkal a modell egykori csillogását – sikertelenül. De most változik a helyzet! A vadonatúj DB11 megérkezett és úgy ragyog, mint még soha. Nem fogja vissza magát, motorja V12-es és biturbó.

Titkos magánéletéről beszélt Vettel

Privát életét is érintő interjút adott a Forma-1 négyszeres világbajnoka. Szóba került az otthona, félelme, bosszúsága, vágyai.

F1: Nem Brawn rúgatta ki Ecclestone-t

A Forma-1 sportszakmai irányítója, Ross Brawn cáfolta, hogy ő kérte volna Bernie Ecclestone eltávolítását ugyanakkor nem tagadja, hogy elég nehéz lett volna a közös munka.

Hazatért végre az utolsó Ikarus

Tizenöt évig szolgált külföldön a magyar ritkaság, de most már végleg itthon marad.

Szexi tánc okozott tragédiát

Meggondolatlan kamaszlány szexinek tartott táncba kezdett a közlekedő autók mellett, meg is lett az eredménye.

Üzemanyagcellás kamiont tesztel a Toyota

A Los Angeles-i kikötő és környéke extrém teherforgalmát kívánja környezetbarátabb mederbe terelni a Toyota.

Csodaszép buszt vásárolt a BKV

Internetes hirdetés útján vásárolt 35 millió forintért ritka Ikarus 630-ast a BKV – írja a Blikk.

Arab uralkodónak öltözött Felipe Massa

Royal Family Massah – írta a családjáról készült fotó alá a brazil Forma-1-es pilóta.

Ilyen, amikor bosszút áll egy fa

Sivatag, közel-kelet, és egy útban lévő fatuskó. Utóbbit mifelénk is szokás autóval kirángatni, de mielőtt valaki neki állna a telken, nézze meg az alábbi videót.

Olyan kis drága!

Tolatókamera is van benne. TOLATÓKAMERA! Három méter hetvenhez! Meg sávelhagyás-jelző. És színre fújt ajtóbehúzó. Hát csoda, hogy több mint ötmilliót kérnek érte?

A hibrid összkerekes, online F1 versenyautóké a jövő

A Renault elképzelte, milyen lesz 10 év múlva a Forma-1. Merészet álmodott, de van benne ráció.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.