Jobb, de aggasztó is a helyzet az autópiacon

Rég volt ilyen időszak az unióban

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2013.11.20. 10.00

Második hónapja bővül az európai autópiac, amely egyes jelek szerint túljutott a mélyponton. De van egy másik értelmezés is.

Második hónapja bővül az európai autópiac, amely egyes jelek szerint túljutott a mélyponton: októberben 4,7 százalékkal több új személygépkocsit helyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban. A számoknak azonban van egy másik olvasata is, és azok túlzott optimizmusra még nem adnak okot – közölte az európai autógyártók szövetsége (ACEA).


Először fordult elő 2011 szeptembere óta, hogy két egymást követő hónapban nőtt az új gépkocsik értékesítése. A növekedést azonban a helyén kell kezelni: az ACEA kiemeli, hogy a javulásban nagy szerepe volt a spanyol roncsautóprogramnak, amelynek köszönhetően Spanyolországban 34,4 százalékkal szöktek fel az eladások. Az első tíz hónap teljes uniós képét nézve azonban az látszik, hogy összességében 3,1 százalékkal csökkent az újonnan forgalomba állított gépkocsik száma.
    
Októberben összesen 1,005 millió új autót értékesítettek az Európai Unióban. Olaszországot, Belgiumot, Csehországot, Görögországot és Ciprust kivéve minden tagállamban bővült a piac, a legnagyobb mértékben Szlovákiában, ahol 37,6 százalékos növekedést regisztráltak. Ezt azonban nehéz összehasonlítani a 34,4 százalékos spanyol növekedéssel, mert amíg a déli országban 60 ezer autót adtak el, addig az októberben legnagyobbat ugró Szlovákiában pontosan tizedannyit.
   
Az ACEA adatai szerint Magyarországon októberben 5125 gépkocsit adtak el, 26,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A január-októberi periódusban 46 173 új autót helyeztek forgalomba, ez 6,5 százalékos növekedés a múlt év hasonló időszakához képest. A Magyarországon is gyártó cégek közül az Audi forgalma stagnált tavaly októberhez képest, az Opel értékesítése 6,6 százalékkal, a Mercedesé 8,7 százalékkal, a Suzukié 14,2 százalékkal emelkedett.

Októberben a Mazda produkálta a legnagyobb emelkedést, valószínűleg az új 6-os bevezetése miatt 59 százalékkal emelkedtek a japánok eladásai. Folytatta a zuhanórepülést az Alfa Romeo, 33,9 százalékkal csökkentek a márka eladásai.

Kommentek

  • hova

    A 60 ezer és a 6 ezer között bizony van különbség, nálunk is jöhetne egy roncsautó program. Stabilak a német autókés ahogy -én- sejtettem, feljövőben vannak a Japánok, illetve a suzuki továbbra is a mia autónk.És ahogy hallom,látom, az új mazdákat is szeretni fogjuk.

  • husky

    A termeléseket sem kellett volna az egekbe pörgetni, mert előbb-utóbb tudva volt, hogy kidurran. Már egy 20 milliós kínai városban sem lehet 700 autót eldani egy nap, mint pár éve!

Mindent túlél a Citroën WRC gépe

Igazán szédítő bukfenc után tért vissza Kris Meeke Citroën C3 WRC-je az argentin rali futamán.

Ritka Ferrarit emésztettek fel a lángok

Porrá égett egy korai Ferrari F40-es, az anyagi kár jelentős, az autó pótolhatatlan darabja az olasz sportkocsigyár történelmének.

Újabb hajmeresztő ötlettel állt elő a Tesla-vezér

Föld alatt utaztatná az embereket Elon Musk, amivel teljesen megreformálná a városi közlekedést. A dugók csökkennének és az emberek gyorsabban jutnának el a célhoz.

Meglepte leghűségesebb vevőjét a Lexus

100 évesen a 25-ödik Lexusát készült megvásárolni, ezért a japán gyártó egy igazán különleges darabot készített hűséges vevőjének.

F1: Alonso oda megy, ahol nyerhet

Fernando Alonso egyértelmű üzenetet küldött a McLaren-Hondának, ha csak nem történik valami csoda, távozni fog, ugyanis olyan csapatnál akar vezetni, ahol lehetősége van a győzelemre.

Könnyfakasztó vadászautó Lada Niva helyett

Csupán három darab ilyen Aston Martin V8 vadászkombi készült az angliai gyárban, most pedig eladó az egyik legjobb kondícióban lévő példány.

F1: Massa csak tette, amit a mérnök mondott

Felipe Massa nagyon elégedetten nyilatkozott az Orosz Nagydíj időmérője után, a 6. helye azt mutatja, hogy a Williams immár versenyben van a Red Bull-lal.

Ricciardo: Az ötödik hely volt a mai maximum

A Red Bull továbbra is csak fut az élmezőny után, de Daniel Ricciardo igyekszik pozitívan hozzáállni a szezonhoz. Csapattársa, Max Verstappen viszont továbbra is küzd az autójával.

F1: Lakáscserében fogadott Massa, Ricciardo és Verstappen

A Red Bull pilótái és a williamses Felipe Massa a vasárnapi Orosz Nagydíjon az valószínűleg egymással küzd majd, a “házon belüli” csatának érdekes tétje lesz.

F1: Hamilton szuboptimális formában

Lewis Hamilton elismerte, hogy a Forma-1-es Orosz Nagydíj időmérőjén egyszerűen nem volt elég gyors, ugyanakkor az előzmények alapján a futamtól sem remélhet sokat.

Alonso: Megint tökéletes időmérőm volt

Fernando Alonso sosem fogy ki az öndicséretből, a szocsi kvalifikáció után a Honda-motort szidta és annak örült, hogy újonc csapattársát héttizeddel verte.

Kimi: Azért az első sor nem rossz a csapatnak

A Orosz Nagydíj időmérőjén Sebastian Vettel biztosította be a vasárnapi pole pozíciót, mögötte Kimi Raikkönen és Valtteri Bottas végzett. Az első három nyilatkozatai Szocsiból.

F1: A Ferrari kiütötte a Mercedest az időmérőn

A Forma-1-es Orosz Nagydíj időmérőjén a Ferrari “robbantott”, Sebastian Vettelé lett a pole-t, Kimi Räikkönen 2. helyével meglett a teljes első sor. A mercedeses Valtteri Bottas a 3., Lewis Hamilton szétesett.

F1: A Ferrari megint verte a Mercedest

A Forma-1-es Orosz Nagydíj utolsó szabadedzésén is határozott előnnyel verte a Ferrari a Mercedest, Sebastian Vettel a leggyorsabb, Lewis Hamilton csak a 4.

300 km/h fölött hasít az új Alpina kupé

Bemutatta legfrissebb újdonságát az Alpina. A B4 S Bi-Turbo a BMW M4 költséges alternatívája.

Nincs ma ennél menőbb Porsche az interneten!

Aligha létezik még egy ilyen Porsche 911 Carrera RSR 3.8-as a világon. Kívánatos patina, merész színek és 10 futott kilométer.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.