Jövőre jön a villamos Kia!

200 km egy töltéssel

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.11.12. 14.00

A Soul dögös porhüvelyébe illesztette be új fejlesztésű elektromos hajtásláncát a Kia.

A koreai márka most először gyárt majd villanyautót exportpiacra. A Kia első villanyautója voltaképpen egy második generációs hajtáslánccal lép ki a külvilágba: az elsőt ugyanis a Kia Ray EV (jobbra lent) fedélzetén harmadik éve nyüstölik, vizsgálják, elemzik a koreaiak. Úgy tűnik, bejött a Kiának a vidám villanyautó tematikája, hiszen az új generációs Soul mókás kockaformája egyenes ági folytatása a Ray dobozságának. 

Kia Ray EV 2011

Kia Ray EV 2011


A Soul villanymotorja egy 81,4 kW (111 LE) teljesítményű, 285 Nm nyomatékú darab, amelyet klasszikus módon, a motortérben helyeztek el, és egy egyfokozatú, gyorsító áttételen keresztül hajtja meg az első kereket. Habár a 27 kWh kapacitású akkumulátorcsomag a lítiumion-polimer technológiának köszönhetően viszonylag csekély plusztömeget jelent, az autó 100-as gyorsulása megközelíti a 12 másodpercet, a végsebesség pedig valahol 145 km/óra körül lesz. 
Városi, elővárosi közlekedésre lesz tehát inkább alkalmas a Soul EV, semmint nagy túrákra, a tankolást (azaz feltöltést) viszont akár egész hétre elfelejthetjük: a hatótávolság meghaladja a 200 kilométert. Ha pedig hétvégén rádugjuk a hálózatra, akkor sem kell egy délutánnál tovább nélkülözni az autót: normál 220V-os hálózatról öt óra alatt feltölthető a nulláról az autó, de a hozzá kifejlesztett gyorstöltő 25 perc alatt elintézi az egész folyamatot. 
A villanymotor idegesítő vinnyogását vaskos hangszigetelés zárja el az utasoktól és a külvilágtól – helyette virtuális motorhang figyelmezteti a gyalogosokat a Kia EV érkezésére, de csak 20 km/óra alatt, illetve tolatás közben. 
Hogy milyen különleges ismertető jegyei lesznek az autónak, még nem tudni, hiszen egyelőre csak álcázott tesztflottákat hajóztak át Észak-Amerikába, illetve Európába. Annyit már lehet tudni, hogy az idén bevezetésre kerülő, finomabb futóművű új Soul látványos vonalain túl projektoros fényszórók, LED-es nappali és hátsó fények, valamint különlegesen áramvonalas, 16 colos keréktárcsák kerülnek a villanyautóra. 
A beltérbe egyedi műszeregység, nyolccolos kijelző kerül, ami pedig az anyaghasználatot illeti, a fenntarthatóság jegyében újrahasznosított nyersanyagokkal, frissen kifejlesztett antibakteriális felületkezeléssel és kipárolgásmentes műanyagokkal találkozhatunk – már ha az európai import Magyarországot is jelenti (amit, őszintén szólva, erősen kétlünk).

Kommentek

8000 kilométer kevesebb mint 4 nap alatt

A Goodyear az új abroncsa bevezetését azzal ünnepeli, hogy próbára teszi a gumikat Rainer Zietlow világrekord kísérlete során. A pilóta és csapata azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a 8000 kilométeres, Dakartól Moszkváig tartó távot kevesebb mint 4 nap alatt teszi meg.

Jeep Yuntu: rejtélyes jövőkép

A közeljövő kínai Jeep modelleinek formai és technológiai koncepcióját vázolja az a hétszemélyes tanulmányautó, amelyről szinte semmit nem árultak el.

Dühös tulajdonosok perelik a Teslát

Csoportos keresetet adtak be a Tesla ellen a cég kaliforniai ügyfelei. Állításuk szerint életveszélyes kísérletbe kényszerítette  őket a cég az Autpilot szoftver idő előtti aktiválásával.

Nem tetszik a KRESZ-tábla? Beperelheted a kihelyezőjét

Jövőre jogi lehetőség nyílik az autósok, gyalogosok, vagy bárki számára, hogy levetethessék a nekik valamilyen okból nem tetsző KRESZ-táblákat.

Bődületes kasszasiker a Halálos iramban 8

A Halálos iramban 8. megint lekörözte a mezőnyt az észak-amerikai mozikban a hétvégén. Az autós akciófilm globális bevételei a csillagok közé repítik a filmet.

Közösen állnak ki a Visegrádi Négyek a protekcionizmussal szemben

Közös álláspontot fogadtak el a Unió piacán kialakult versenykorlátozó intézkedésekkel szemben a Visegrádi Négyek fuvarozó vállalkozásait tömörítő érdekképviseletek. 

F1: A McLarennek és a Williamsnek drukkol Hamilton

A háromszoros világbajnok Mercedes-pilóta, Lewis Hamilton reméli, hogy a két patinás brit csapat lehet még ellenfél számára a világbajnoki küzdelemben.

Kemény balesetet mesél el egy magyar kamionos, videóra vette az egészet

A magyar sofőr előtt kalapot emelünk, azonnal megállt és kiszállt segíteni. Az egészet rögzítette a fedélzeti kamera.

Egy kiscica miatt zárták le az ország legfontosabb útját

Elárvult kölyökmacska nyávogott egy nyolcsávos szupersztráda elválasztó sávján Abu-Dzabiban. A tűzoltóság nem teketóriázott, irdatlan torlódás árán megmentették az állatot.

Na így töltenek elektromos autót a kazincbarcikai lakótelepen

Örök kérdés a villanyautókkal kapcsolatban, hogy mi lesz a lakótelepen élőkkel, akik otthon szeretnének tölteni, és nincs a közelben töltőoszlop? Ma az egyetlen megoldás, amire gondolhatnak, az egy jó hosszú, ablakon kilógatott vezeték.

Ez a videó a bizonyíték, hogy Pesten sokan birkamód közlekednek

Krisztián nem bírta cérnával, de nem csodálkozunk, hiszen pár perc alatt több olyan helyzettel is találkozott Budapesten, ami balesettel is végződhetett volna, ha nem figyel.

Csillag született

A DB9 fénye alaposan megkopott. Az Aston Martin 2004 óta próbálta feléleszteni különböző átdolgozásokkal a modell egykori csillogását – sikertelenül. De most változik a helyzet! A vadonatúj DB11 megérkezett és úgy ragyog, mint még soha. Nem fogja vissza magát, motorja V12-es és biturbó.

Titkos magánéletéről beszélt Vettel

Privát életét is érintő interjút adott a Forma-1 négyszeres világbajnoka. Szóba került az otthona, félelme, bosszúsága, vágyai.

F1: Nem Brawn rúgatta ki Ecclestone-t

A Forma-1 sportszakmai irányítója, Ross Brawn cáfolta, hogy ő kérte volna Bernie Ecclestone eltávolítását ugyanakkor nem tagadja, hogy elég nehéz lett volna a közös munka.

Hazatért végre az utolsó Ikarus

Tizenöt évig szolgált külföldön a magyar ritkaság, de most már végleg itthon marad.

Szexi tánc okozott tragédiát

Meggondolatlan kamaszlány szexinek tartott táncba kezdett a közlekedő autók mellett, meg is lett az eredménye.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.