Zuhogó esőben tette meg első köreit a Ferrari új ügyfél-versenyautója, a 458 Challenge Evoluzione. Talán ezért nem készítettek egynél több képet a továbbfejlesztett pályaautóról, talán csak azt a titokzatosságot akarják fenntartani, amelynek keretében sem a motor-, sem a menetteljesítményekről nem ejtett szót a gyár. 

Ez persze azt is jelentheti, hogy ezen a téren nincs változás, hiszen a versenypályán nem feltétlenül a lóerők és newtonméterek száma dönti el az eredményt. Lám, annak idején a 458 Challenge is beérte az utcaival azonos, 570 lóerős motorral – igaz, körülötte szinte mindent kicseréltek. Került bele elektronikus differenciálmű, pályára tervezett kipörgésgátló, de vadonatúj volt a futómű, vékonyabbak a lemezek, polikarbonát az üveg… nem véletlen, hogy az autó mindössze két tized másodperccel volt lassabb Fioranóban, a gyári versenypályán, mint a Ferrari FFX. 
Ha így, most még tovább finomította a mechanikailag változatlan csomagot a Ferrari. Az Evoluzione ugyanis a profi motorsportból nyert tapasztalatok nyomán kapta meg vadonatúj aerodinamikai csomagját: méretes szárny, első légterelő, valamint különlegesen kialakított fenéklemez szorítja még erősebben az aszfalthoz az autót. 

Ezen a pár nappal korábban készített felvételen jobban látszik a hátsó szárny és az oldalsó légterelő

Ha a fotózásra nem is, ennek tesztelésére feltétlenül alkalmas volt a pocsék időjárás Muggelóban, ahol mintegy harminc ügyfél tette meg első köreit a Ferrari saját kupasorozatában jövőre kötelezően alkalmazandó, új modellel. Hogy ők számoltak-e be az “aerodinamikai módosítások azonnal érezhető, pozitív hatásáról”, vagy csak a sajtóközlemény ragadtatta el magát, nem derült ki – akit érdekel, a jövő szezonban mért köridőkből bizonyára kiderül majd, mennyit hoztak a GT modelleken tenyésztett áramlástani módosítások.