Kémfotón a következő BMW 5-ös

2016 derekán érkezik

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.11.11. 09.00

A 4-es kupé dizájnja által ihletett, dögösebb megjelenéssel és új generációs vezetőtámogató rendszerekkel készül az őrségváltásra a nagy BMW

Pininfarina Gran Lusso: nagyjából ennek a csodálatosan megosztó, lenyűgözően pimasz koncepcióautónak a formavilágára számítunk a következő generációs BMW 5-ös kapcsán – ha ez így nem ugrik be, gondolj a 4-es kupéra, az is elég közel lehet.

A mostani, kicsit visszafogott dizájn után ismét karakán vonalakat kap a bajorok nagyautója, természetesen megfelelő magasságban húzódó tetővonallal. Ha csak a forma változna, elég lenne egy ráncfelvarrás – de hisz azon éppen idén esett át az aktuális modell. 
Az új generációs 5-ös abszolút a kor szellemének (és a kihívóknak, például a Mercedes E-osztálynak) megfelelő motorkínálattal lép színre: két hagyományos és egy konnektoros hibridre számítunk, valamint (a márka hagyományőrzői most ne olvassanak tovább) a háromhengeres, másfél literes blokk is megjelenhet a markáns orrban. 
Ami a biztonságot illeti, a BMW magától értetődően kitesz magáért. Sztereo kamerával keresi a veszélyhelyzeteket, és az akadályok előtt állítólag nem csak fékezni, de elkormányozni is képes lesz az autó – bár ehhez nyilván Brüsszelnek is lesz egy-két szava. 
A head-up display nem egyszerűen a menetadatokat vetíti a szélvédőre, hanem a kiterjesztett valóság technológiáját felhasználva virtuális útfelfestésként fogja megjeleníteni a navigációs berendezés útmutatásait. 
Mindez persze még nagyon a jövő zenéje: egyelőre csupán öszvér képében, a jelenlegi 5-ös gúnyájába bújtatva rója az utakat, pontosabban a zárt tesztpályát az autó, így még csak sziluettjére sem következtethetünk a mellékelt képekből.

Kommentek

  • hova

    És hova fog elkormányozni? Láttuk a drágabalesetes képeket….
    Semmi sem helyettesítheti a normális embert, remélem egyre több lesz belőle.

F1: Nem semmi, kitől kapott levelet Rosberg

Nico Rosbergnek mindenki gratulált már első (és utolsó) világbajnoki címéhez.

F1: Doktori címet kapott Jenson Button

A Forma-1 2009-es világbajnoka a mai naptól doktori címmel is rendelkezik.

F1: Rosberg még visszatérhet

Gerhard Berger el tudja képzelni, hogy a meglepetésre visszavonult Nico Rosberg még visszatér a Forma-1-be a jövőben.

F1: Ricciardót feltüzelte Verstappen érkezése

Daniel Ricciardo úgy érzi, pozitív hatással volt rá, hogy Max Verstappen egyből futamgyőzelemmel debütált a Red Bullnál.

Ecclestone: Rosberg világbajnok, de semmi több

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone szerint a visszavonuló Nico Rosbergre nem lehet a sportág egyik nagyjaként tekinteni, igaz, azért így is hiányozni fog.

F1: Még számolnak Hamiltonnal Abu-Dzabiért

Niki Laudával és Paddy Lowe-val ellentétben Toto Wolff azt mondja, nem süllyedt el végleg Lewis Hamilton szezonzárós lázadása, a következő szezon előtt tisztázzák az ügyet.

Újabb komolyabb áremelés a kutakon

A szerdai négy- és ötforintos emelés után pénteken is drágulnak az üzemanyagok.

300 ezer magyar autóban lehet veszélyes fék

Magyarországon 300 ezer autóban lehet veszélyes a fékrendszer a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) szerint.

Hideg tél helyett forró hangulatú képek

Mi fittyet hányunk a hóra és kitartunk! Jöhet zúzmara, marhatja arcunkat metsző szél, itt a Rúzs és Gépzsír rovatban akkor is bikinis lányok, vastag habbal autót mosó gyönyörű szüzek fogják forróvá varázsolni a levegőt!

F1: A Mercin és a Ferrarin röhög a Red Bull-főnök

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szépen odaszúrt a nagy riválisoknak karácsonyi üdvözlőlapján.

F1: Érdekes számot választott a McLaren-újonc

A Nemzetközi Automobil Szövetség kiadta a 2017-es Forma-1-es idény ideiglenes nevezési listáját. Nico Rosberg helye még üres.

Megint jó buli volt a Mikulás Rallye

A Ranga – Szőke kettős sikerét hozta a 20. Taxi 4 Mikulás Rallye. A škodás páros mögött az Ollé – Tóth páros végzett a második, míg a Kovács – Istovics duó a harmadik pozícióban a fagyos, de napsütéses időben megrendezett Veszprém környéki futamon.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.