Most tegye fel a kezét, vagy írjon bátran egy hozzászólást az, aki kedveli a sci-fi filmeket. Az én kezem bizony toronymagasan a levegőben, így mikor olyan híreket olvasok, mint például a mostani, amiben azt taglalják, hogy harcra kész az a lánctalpas tank, amit eddig csak filmben láthattunk, és drága sportautókat megszégyenítő módon gyorsul, akár nehéz terepen is, olyankor mindig felkapom a fejem.
Hölgyeim és uraim, íme a Ripsaw (hasítófűrész) névre keresztelt, négytonnás harci gépezet, amivel John Connor is jobb esélyekkel szállhatna szembe a Terminátorral.
Az acélvázas lánctalpast a Maine állambeli (USA) Howe and Howe Technologies cég fejlesztette ki, akik többek között robotjárműveket, drónokat, extrém terepre való polgári, katonai, rendvédelmi és katasztrófaelhárító járműveket gyártanak. 
A Ripsawt szélsőséges terepviszonyok közötti száguldásra tervezték. A gyártó szerint a 100 kilométer/órás sebesség eléréséhez kicsivel több, mint 3 másodpercre van szüksége, persze ez nagyban függ a talaj minőségétől. Csupán a miheztartás végett: az 520 kilós, 300 lóerős Ariel Atom 2,9 másodper alatt éri el a százat jó minőségű, sima aszfalton. 
A forradalmi csontdaráló igen komoly harci sérüléseknek is ellenáll, köszönhetően erős szerkezetének, amit főként a nagy szilárdságú ötvözött acél megfelelő módon való összehegesztéséből fakad. Önsúlya 4 tonna, és összesen 1 tonnás terhet bír cipelni, szóval a legtöbb nehézfegyver felszerelhető konzoljaira, gondolok itt az automata gépágyúkra és rakétavetőkre. A világ leggyorsabb tankját számos kamerával látták el, amik 360 fokos látószöget biztosítanak a vezetőnek. 
A Ripsaw két jelenlegi változata távirányított MS1 robotjármű, és az ember által vezetett és távirányítható lánctalpas, az MS2. Az utóbbi nagyobb, gyorsabb és jobban átalakítható, mint kistestvére. A teljesen felszerelt MS2 ára 750 ezer dollár (165 millió forint), míg a pilótafülke nélküli MS1 “csak” 200 ezer dollárba kerül, átszámítva 44 millió forintba. 
Az MS2 megszolgálja borsos árát, ugyanis ha felrobbantják vagy aknára szalad, alkatrészeit összegyűjtve akár egy éjszaka alatt – a sérült egységek pótlása után -, ismét hadra fogható állapotba szerelhető.
Természetesen egy ilyen járművet nem csak hadászati célra lehet használni, kiváló segítséget nyújthat természeti katasztrófáknál, vagy olyan baleseteknél, ahol ezzel a járművel gyorsan meg lehet közelíteni a helyszínt, és biztosítani az orvosi ellátást, ha szükséges – például egy erdőbe lezuhant repülőgépnél.
A lánctalpasra egyénként már a filmipar is felfigyelt, a G.I. Joe: Megtorlás című moziban láthattuk, ahogy Dwayne “The Rock” Johnson irtja az ellenséget vele.