Másfél millió autós kötelezője drágul

Van, aki mostantól kétszeres díjat fizet

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2013.11.02. 10.30

A péntek éjféli határidőig új tarifát hirdetett valamennyi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) kínáló társaság.

A Netrisk.hu által végzett első számítások azt mutatják, hogy hosszú évek után megáll az kötelezős átlagdíjak csökkenése, sőt, az idei kampányban akár 6-8 százalékos átlagos díjemelkedésre is számítani lehet. Az online biztosításközvetítő portál szerint a biztosítók a korábbinál nagyobb hangsúlyt helyeznek a jó ügyfelek megtartására, így idén kisebb lehet azok aránya, akik ugyanannál a biztosítónál kötik újra a szerződésüket.

A Biztosítás.hu alkuszi portál szerint akár másfél millió autósnak is emelkedhet a kötelezője. A biztosítók által előzetesen is beharangozott díjemelés átlagosan az 5, esetenként pedig a 100 százalékot is eléri. A díjemelés mellett a biztosítók több tízezer károkozó autós szerződését is felmondhatják novemberben.

Az új díjak mellett az idei kampány nagy kérdése éppen a károkozó autósok kezelése lesz, miután a biztosítók felmondásokkal tisztítják meg állományukat a károkozó ügyfelektől. A felmondás tízezreket érinthet, mivel minden száz autósból négy kárt okoz. A Biztosítás.hu szerint azonban az így “elküldött” autósok találhatnak majd maguknak másik, olcsó biztosítót, bár egyes tarifákban már megjelent egy 100 százalékos pótdíj, mely a felmondott szerződésekkel bíró új ügyfelek esetén alkalmazandó.

A tavalyi kampányban a középmezőnyben végző Groupama 10, a jól szereplő Genertel pedig 5-8 százalékos díjemelést hajtott végre átlagosan előző évi díjaihoz képest. Az Uniqa, a Wáberer és a KÖBE 4-5 százalékkal emelte új ügyfeleknek szóló díjajánlatát, míg a Signal, a Posta és az Aegon emelése az infláció mértékével azonos. A K&H és az Union Biztosító nem emelte ugyan tavalyi árait, bár a máluszos ügyfelek esetében a K&H 50 százalékkal növelte pótdíját – írta a Biztosítás.hu. A díjak csökkentését, mindössze két társaság – az MKB és az ASTRA Biztosító – jelentette be. Az MKB új ügyfeleknek szóló díjait 10 százalékkal csökkentette, az ASTRA pedig a piaci árakhoz “igazította” tarifáját.  

A díjtarifák bonyolultsága a korábbi évekhez képest nem csökkent, sőt, a biztosítók a pontosabb szegmentálás érdekében új szempontokat is figyelembe vesznek. Új elem például, hogy a minimáldíj mellett bizonyos feltételekhez kötötten megjelent a maximumdíj is, de létezik már a jobbkormányos autók pótdíja (300 százalék), és bővül azon biztosítók köre is, amelyek a hajtóanyag (benzin vagy dízel) alapján is különböző szorzószámokat alkalmaznak.

Kommentek

  • epipapi

    Az is rezsicsökkentés, ha eladod az autódat!

  • jános555

    Így növekszik a reál jövedelem ?

Jégre hajtott a Toyotás, a többit magadtól is kitalálod

Nincs év jégbe szakadó autósok nélkül, az idei tél is meghozta az első terepjáróst, aki egy befagyott tavon kereste az izgalmakat.

Ragadozót készítettek a Mercedes Sprinterből

Nyomokban Sprintert is tartalmaz az a koncepció teherautó, melyet extrém terepre terveztek. Nem bányamunkás, de akár köveket is lehet vele hordani.

Zseniális vagy haszontalan ez a kreatív ötlettel feldobott ablaktörlő?

Télen áldás a tökéletes működő ablaktörlő, de ennek elérése nem egyszerű feladat. Ez a furcsa rendszer a jegesedés ellen küzd, többet erővel, mint ésszel.

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

F1: Elcsábítják a Mercedes nagyágyúját?

Brit sajtóértesülések szerint fennáll a lehetősége, hogy a Mercedes technikai főnöke, Paddy Lowe az egyik rivális csapathoz igazoljon.

Az autó, ami 2,5 literrel beéri

Nincs megelégedve az alternatív járművek jelenlegi felhozatalával? Mit szól a tüzelőanyagcellás Toyota Mirai-hoz? Kipufogóján csakis forró levegő távozik, azaz gőz.

Nagyképű, de van mire

A faceliften átesett Fiorino mosolyában van némi önteltség, ami nem csoda, hiszen van mire beképzeltnek lenni.

F1: Rosberg ennyi milliárdról mondott le önként

Nico Rosberg nagyon sok pénzről mondott le önként és dalolva a visszavonulással.

F1: A Williams hibákat vár az újonctól

A Williamsnél fel vannak készülve rá, hogy a jövőre bemutatkozó 18 éves versenyzőjük, Lance Stroll bukdácsol majd a Forma-1-ben.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Ennyivel lesz gyorsabb az F1 jövőre

Valtteri Bottas, a Williams pilótája szerint a 2017-es autókkal kettő-öt másodperccel javulhatnak a köridők az idei szezonhoz képest. Max Verstappen nagyobb fizikai megterhelést vár.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.