Szimulátor módban oktat az Alfa Romeo 4C

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2013.10.28. 07.15

Végre itt a világcsúcs idő belülről nézve is. 8 perc 4 másodpercig utazhatunk az Alfa Romeo 4C-ben ülve.

Az Alfa eléggé megosztotta a nagyközönséget, új 4C-re keresztelt modelljükkel, amiről Kovács Miklós kollégám a következőképpen nyilatkozott, a nemzetközi sajtóbemutató után:
 
“A márka fénykorát felelevenítő új kezdetet jelképezi. Egy tizenkilencre húzott lapot, amit az Alfának mindenképp meg kellett lépnie, hogy felriadjon a kómából. A pókszemeket leszámítva igazi tekintetrabló olasz, a könnyed orr felől egyre húsosabb, tömött hátsó minden nézetből más arányt ad. Vétkezik, aki az autót látva nem szán legalább tíz percet a körbejárásra. ” 

Véleményem hasonlóan visszhangzott volna, így feleslegesnek tartottam átfogalmazni Miklós sorait. Persze én még nem vezettem az autót, így csak a szememre hagyatkozhatom, de úgy érzem, a Zöld Pokolban szeptemberben felállított rekorddal sok kételkedő hangját elcsitította a márka, hiszen olyan illusztris, jóval erősebb modellekkel futott azonos időt, mint a Porsche Cayman S vagy az Audi R8 V8.
Teljesítmény-kategóriájának leggyorsabb tagjaként, 8 perc 4 másodperc alatt teljesítette a Nürburgring legendás nagy körét az Alfa Romeo 4C. A 900 kiló alatti, 240 lóerős autó a tapasztalt Nordschleife-szakértő Horst von Saurma vezényletével futotta meg a rekordidőt.
Most pedig belülről is végignézhetjük a világcsúcs kört, amit eddig csak képeken és gyári hangulatvideón láthattunk. 

Kommentek

Ilyen munkát sem végeztettek még F1-es pilótával

A Renault felújítja enstone-i bázisát, és valószínűleg nem talált a munkára rendes melósokat.

F1: Hivatalos, a Ferraritól kölcsönöz pilótát a Sauber

A Sauber hivatalosan is megerősítette, hogy a sérült Pascal Wehrlein helyett a Ferrari tartalékosa, Antonio Giovinazzi vezet majd náluk a hétfőn kezdődő első barcelonai teszten.

F1: Alonsót is felhívta a Mercedes

Fernando Alonso azt mondja, Nico Rosberg visszavonulása után nála is érdeklődött a Mercedes. A spanyol akkor le volt kötve, de szeptemberben átgondolja majd, marad-e a McLarennél tovább is.

Fotón, ahogy az új Ladák Budapestre érkeznek

Begurult az első két kamion. Rakományuk friss, ropogós Lada Vesta.

F1: A Mercedes szerint műbalhét csinált a sajtó

Valtteri Bottasnak nincs baja azzal, hogy adatokat kell megosztania új csapattársával, Lewis Hamiltonnal.

Prémium Peugeot? Már majdnem igen!

A legtöbb népautós gyártó két kézzel kapar a prémium jelzőért, az új 5008 GT kétharmada ki is érdemli.

Oldalszél-stabilizátort kapnak a Ford haszonjárművek

Alapáron szereli fel a Transit és Transit Custom haszonjárműveket oldalszél elleni elektronikus védelemmel a Ford.

F1: Alonso nem vár sokat az új McLarentől

Fernando Alonso szerint kár azt várni, hogy a McLaren hirtelen visszakerül az élre, a spanyolnak nincsenek túlzott elvárásai az idei szezonnal kapcsolatban.

F1: Kerülj egyet az új Mercivel – fedélzeti videó

Fedélzeti panorámavideó az új Mercedes és Lewis Hamilton első köréről.

F1: Räikkönen kipróbálta az új Ferrarit – videó

A délelőtti leleplezés után a Ferrari azonnal pályára is küldte 2017-es Forma-1-es autóját. Kimi Räikkönen fordult vele elsőként.

F1: “Sereghajtót” leplezett le a McLaren

A McLaren pénteken délelőtt Wokingban és Tokióban leleplezte 2017-es Forma-1-es modelljét, az MCL32-est. Meglepő külsőt kapott az autó.

Erősen szennyezett a talaj az Óbudai Autóbuszgarázsban

Hamarosan megkezdődhet az Óbudai autóbuszgarázs területének kármentesítése. A talaj mellett a talajvíz is erősen szennyezett.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.