Itt a megújuló utak listája

33 milliárd forintot költenek

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2013.10.28. 09.00

33 milliárd forintos útfelújítás indul, amelynek keretében országszerte több mint 520 kilométeren 287 kritikus állapotú szakaszon javítják majd fő- és mellékutak hibáit.

A kivitelezői szerződések aláírása után napokon belül megindul a munka a nyomvályúk és felületi egyenetlenségek megszüntetését célzó programban. Október utolsó hetében összesen 252 kilométer útfelújításhoz kapcsolódó szerződést ír alá a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezőkkel. November első napjaiban további mintegy 270 kilométerre vonatkozóan köttetnek meg a kivitelezési megállapodások.

A beruházások legkésőbb jövő tavasszal azokon a szakaszokon is befejeződnek majd, amelyeken már csak 2014-ben kezdődhetnek meg a munkálatok. Az engedélyhez nem kötött beavatkozások országszerte összesen 287 kritikus állapotú szakaszon, több mint 520 kilométeren javítják majd tartósan az útállapotokat. A mostani 33 milliárd forintos beruházás 40 százaléka a főutakon zajlik, a maradék pedig négy- és ötszámjegyű utakra esik.
Itt a megújuló utak listája 1
A szakminisztérium jóváhagyásával összesen mintegy 1200 kilométeren végeznek el beavatkozásokat az országos közúthálózaton idén és a jövő év első felében. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a teljes körű felújításokat is beleértve 122 milliárd forintot fordíthat a legrosszabb állapotú, legforgalmasabb szakaszok rendbetételére 2013-2014-ben.

Kommentek

  • Vérmacy

    Jó hír! Így tovább!

  • PROVOCATOR

    Utat építeni,felujítani nem télen kell. A szakértelem hiánya miatt vannak ilyen szar útjaink.

Zseniális vagy haszontalan ez a kreatív ötlettel feldobott ablaktörlő?

Télen áldás a tökéletes működő ablaktörlő, de ennek elérése nem egyszerű feladat. Ez a furcsa rendszer a jegesedés ellen küzd, többet erővel, mint ésszel.

Durva robbanásra képes a fagyban kocsiban hagyott kóla

Aki nem akar tetőkárpitra fagyott cukros löttyel szembesülni, az jobb, ha nem hagy éjszakára a kocsiban dobozos üdítőt.

F1: Elcsábítják a Mercedes nagyágyúját?

Brit sajtóértesülések szerint fennáll a lehetősége, hogy a Mercedes technikai főnöke, Paddy Lowe az egyik rivális csapathoz igazoljon.

Az autó, ami 2,5 literrel beéri

Nincs megelégedve az alternatív járművek jelenlegi felhozatalával? Mit szól a tüzelőanyagcellás Toyota Mirai-hoz? Kipufogóján csakis forró levegő távozik, azaz gőz.

Nagyképű, de van mire

A faceliften átesett Fiorino mosolyában van némi önteltség, ami nem csoda, hiszen van mire beképzeltnek lenni.

F1: Rosberg ennyi milliárdról mondott le önként

Nico Rosberg nagyon sok pénzről mondott le önként és dalolva a visszavonulással.

F1: A Williams hibákat vár az újonctól

A Williamsnél fel vannak készülve rá, hogy a jövőre bemutatkozó 18 éves versenyzőjük, Lance Stroll bukdácsol majd a Forma-1-ben.

Szebb, jobb Daciák jönnek

Közepes erejű ráncfelvarráson esett át jó néhány Dacia-modell. A szokásos plasztikázáson kívül új motor és automatikus váltó is érkezett a frissítéssel.

Ennyivel lesz gyorsabb az F1 jövőre

Valtteri Bottas, a Williams pilótája szerint a 2017-es autókkal kettő-öt másodperccel javulhatnak a köridők az idei szezonhoz képest. Max Verstappen nagyobb fizikai megterhelést vár.

Elektromos LiAZ-t tesztelnek Moszkvában

Bár Oroszország hatalmas gázkészleten csücsül, egyre több elektromos autóbusz prototípusa nő ki a földből. A legújabbhoz a Siemens szállított eszközöket.

F1: A Merci hibázott, amikor rászólt Hamiltonra

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke egy interjúban azt mondta, hogy rossz döntést hozott az alakulat, amikor a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon gyorsításra kérte Lewis Hamiltont.

F1: Alonso nem megy a Mercedeshez

Fernando Alonso felfedezője, menedzsere, “második apja”, Flavio Briatore azt állítja, hogy a spanyol biztosan nem megy a Mercedeshez 2017-re, tiszteletben tartják a mclarenes szerződést.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.