Ha nyitva a csomagtartó, ingyenes a parkolás

Új trükk Budapesten

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2013.10.28. 08.15

Egy jogszabályban talált kiskaput kihasználva ingyen állhatnak a kocsik a fizetőövezetekben is, mindössze annyit kell tennie a sofőrnek, hogy felnyitja az autó csomagtartóját.

A Blikkben egy parkolóőr megerősítette, hogy ilyen módon a parkolás folyamatos rakodásnak minősül, és egyre több autós alkalmazza ezt. Az újság ki is próbálta a módszert a körút közelében, egy forgalmas helyen. A teszt két óráig tartott, nem kaptak büntetést, bár több parkolóőr is elment a kocsi mellett.

Az Emberibb Parkolásért Egyesület főtitkára, Murányi József elmondta, a jogszabály szerint a rakodás nem minősül várakozásnak, így parkolási díjat sem kell fizetni érte. A rakodás addig nem minősül várakozásnak, amíg az folyamatosan tart. A rakodás időtartamáról nem rendelkezik a fővárosi közgyűlés önkormányzati rendelete.

Ha megbüntetik a felnyitott csomagtartóval parkoló autókat és az ügy bíróságra kerül, a parkolási társaság nem tudja bebizonyítani, hogy az adott gépjárművel blicceltek, s nem pedig pakolt a tulajdonos.

A trükköt nem árt óvatosan alkalmazni, mert több karosszériatípusnál a nyitott csomagtartón keresztül bárki könnyedén bejuthat az utastérbe. Egyes szedánok tulajdonosai is veszélyben lehetnek.

Kommentek

  • v_gabe

    Mint azt említette volt, a parkolóőr helyében
    1. Lecsuknám a csomagtérajtót és megbírságolnám.
    2. Kihívnám a rendőrséget az őrizetlenül hagyott nyitott autó miatt, amiért szintén bírság járhat.

    Ennyi.

  • Guevara

    Leleményes megoldás, de legalább akkora baromság is egyben. Mi van pl. hóban, esőben? Belehullik a falevél, beleszarik a madár stb. Legfeljebb olyan esetben alkalmaznám ha csak be kéne ugranom valahova 5-10 percre, akkor is csak olyan autóval, ami nagyon hátul van a lopási statisztikákban.

  • husky

    Kiváló ötlet! Már fel sem kell törni az ajtót, csak bemászni és elvinni! Ha tényleg rakodás is folyaik, akkor is figyleni kell, különben más rakja ki a saját kocsijába!

Most minden kiderül egy F1-es kormány titkairól

A Haas versenyzője, Romain Grosjean ad egy kis eligazítást a Forma-1-es kormányok titkairól.

Százszámra gyártanák az elektromos buszokat a lengyelek

2025-től évente ezer buszt gyártanának Lengyelországban. Ennek alapjait most fektethetik le a lengyelek.

Hamilton: Az új Merci olyan, mint egy hajó

Lewis Hamilton elmondta, hogy mit gondol a Mercedes 2017-es autójáról, a W08-asról.

F1: Gyönyörű autót tervezett a Red Bull

Christian Horner csapatfőnök szerint a Red Bull 2017-es autója az egyik “legcsinosabb”, amit valaha tervezett a csapat.

Minden benne van az új Volkswagen Golfban

Kipróbáltuk a felfrissített Golfot! A jóból még jobb lett, a vezetői asszisztensek és a műszaki megoldások száma és fajtája luxusautókat idéz.

F1: A sztármérnök is kevesebb előzést jósol

A Red Bull sztártervezője, Adrian Newey szerint a 2017-es Forma-1-es szabályok továbbra is egészségtelen mértékben jutalmazzák majd a motorerőt, emellett az előzések számát is csökkentik.

A múltba megy előre a kínai szupersportkocsi 

Olasz formatervvel érkezik a kínai Techrules fantasztikus sportautója. A múltidéző vonalak mögött fejlett elektromos hajtáslánc-technológia rejlik.

F1: Hamilton magyarázkodni kényszerült

Lewis Hamilton hétfőn tisztázta a hétvégén a csapaton belüli adatmegosztással kapcsolatos nyilatkozatát. Nincs baja a Mercedesszel és Valtteri Botasszal.

F1: Minden ellenféltől fél a Mercedes

Hiába nyertek zsinórban három világbajnoki címet, a Mercedes csapatfőnöke azt mondja, a 2017-es idény előtt majdnem ugyanúgy tart minden riválistól, mint amikor először munkába állt.

Elegáns lett a legújabb Forma-1-es autó

A Sauber-csapat megmutatta 2017-es Forma-1-es modelljét, a C36-ost. A svájci alakulat jubileumi festéssel ünnepli 25. F1-es idényét.

A Lada nyugati hódításának nyomát fotózták Magyarországon

Ha ez a Zsiguli mesélni tudna! Biztos kalandos út vezetett a szovjet gyárból Angliába, majd valahogy a magyar utakra.

F1: 2020-ig maradnak a Mercedes-főnökök

A Mercedes-csapat két vezetője, az elnök Niki Lauda és a csapatfőnök Toto Wolff szerződést hosszabbított.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.