Csúcs-Chevy a Nürburgringen

Szupersportkocsikat körözött le

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.10.16. 21.15

Ha egy autógyártó azzal harangozza be egy új modelljét, igazából csak félreértés, hogy közútra kerülhetett, nem árt, ha állítását tényekkel képes alátámasztani. Mint most a Chevrolet a Camaro Z/28 esetében.

Brutális motorerő helyett szuperfinom futómű, mechanikus differenciálzár, bőségesen terhelhető fékek és minimális tömeg: a Camaro hamarosan piacra lépő sportverziója nem a plázák parkolójában, hanem zárt pályán szeretne bizonyítani. 
Teljesítményét eleinte nem is árulta el a Chevrolet (most már tudjuk: 505 LE, 652 Nm), azt viszont már kezdettől tudni lehetett, hogy 1,08 g-vel kanyarodik, és 1,5 g-vel fékez a Corvette C6 hétliteres, nyolchengeres motorjával szerelt sportoló. Most azt is megmutatták, hogy ez hogy néz ki a gyakorlatban. 
A fejlesztés végső tesztfázisában tíz órán át nyüstölték a Nürburgringen. Ennek során csaknem 1600 kilométert mentek a pályán – ez húsz kilométeres körrel számolva 80 körnek felel meg. Ezek mindegyikét nyolc percen belül futották, noha mások is voltak az aszfalton. 
Az alábbi videón az egyik ilyen próbálkozás (nyilván a legsikeresebb) látható. A mérnökök később a telemetriai adatokból kiszámolták, hogy száraz aszfalton akár hat másodperccel jobbat futhatott volna. De nem futott – viszont a 7 perc 37,47 másodperc így is több mint tiszteletre méltó teljesítmény: gyorsabb, mint az alapkivitelű Lexus LFA (7’38”), a Porsche 911 Carrera S (7’37,9″), a Lamborghini Murcielago LP640 (7’40”) vagy a Mercedes-Benz SLS AMG (7’40”).

Kommentek

  • Guevara

    Huh, engem meggyőzött. Szépen szól a motor és a vezető is nagyon jól csinálta amit csinált. Egyedül az zavaró kicsit hogy a váltó az utolsó fokozatban nagyon nagyot ejt, 7000-ről majdnem 5000-ig esik vissza a fordulat. Na, mindegy, szőrszálhasogatás ez nyilván, de azért üdítő dolog a sok európai és japán agyonautomatizált sportkocsi között egy “primitív” amerikai izomautót látni/hallani ami kb. ugyanolyan jól megy. Persze, lehet jönni azzal, hogy ehhez 7 liter lökettérfogat kell a jenkiknek. Erre azt mondom csak, hogy: who cares?

Jó vétel vagy nagy bukó? – Szörnyeteggé tuningolt Honda CR-X háromötvenért

A Honda CR-X mára átcsúszott a fehér holló ritkaságú típusok közé, pedig jó tizenöt éve minden diszkó előtt parkolt egy-egy, neonnal a lábtérben, tűzköpő hátsó dobbal tiltásig veretve. Most ezt az érzést kaphatjuk meg 350 ezer forintért.

F1: Videón Rosberg mercis búcsúkörei

A Mercedes a hétvégén Sindelfingenben ünnepelt, a visszavonuló Nico Rosberg megtette utolsó métereit a csapat színeiben.

Nem kerüli ki többé a Mercedes a csirkeadót

Teljes egészében amerikai kezek által összerakott Sprintereket kaphat a jövőben az USA. Legalábbis a következő generációtól kezdve.

F1: A Ferrari szerint nem gyengül a Mercedes

A Ferrari vezetője, Sergio Marchionne szerint a Mercedes nem lesz gyengébb attól, hogy Nico Rosberg a visszavonulás mellett döntött.

Kipróbáltuk a legnagyobb Škodát

Ismeretlen terepre merészkedtek a csehek, a Škoda Kodiaq mégis minden részében ismerős. A hétszemélyes újdonságot Mallorca szigetén vezettük először.

F1: “50 százalék”, hogy Alonso megy a Mercedeshez

A McLaren-Honda főnöke szerint kizárt, hogy Fernando Alonso legyen Nico Rosberg utódja a Mercedesnél, a pilóta honfitársa másképp gondolja.

Mazda3: nemcsak szép, okos is

Látszólag alig változott, technológiailag azonban sok újdonságot hordoz a Mazda3 megújult változata. Kipróbáltuk a Golf japán konkurensét.

F1: Hamilton megússza a büntit Rosberg miatt

A Mercedes nem bünteti meg Lewis Hamiltont az Abu-Dzabiban történtek miatt. Most más gondjai vannak a csapatnak.

Ez történik az autóddal a hidegben

Nem csak az embernek és egyéb élőlényeknek pokoli az éjszaka, ha mondjuk mínusz tíz fokban kell a szabadban tölteni, a fagy autónak is betesz.

F1: A motoroslegendát is érdekelné a Mercedes-ülés

A MotoGP-veterán Valentino Rossi sem mondana nemet, ha a Mercedes-főnök Toto Wolff felhívná.

F1: Oválpályán repesztett Vettel és Räikkönen – videó

A Ferrari rég nem látott dolgot hozott tető alá: vasárnap az USA egyik legendás oválpályáján, Daytonában száguldottak a vörös Forma-1-es autók.

Emily Ratajkowski így is nagyon szexi

Napjaink legnépszerűbb, és talán legszebb modellje Emily Ratajkowski, akiről kerestünk néhány olyan fotót, amivel az autóbuzik is meg lesznek elégedve.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.