Tripla világcsúcsot futott a méregzöld villanyautó

350 km/óra fölött repesztett a Drayson

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.10.15. 14.00

Miután szeptemberben el kellett halasztaniuk az abszolút sebességi kísérletet, tegnap a kedvezőtlen, szeles körülmények ellenére három világrekordot és egy brit csúcsot döntött meg Lord Drayson csapata.

Eredetileg az észak-amerikai Bonneville-sóstó 24 kilométeres medrében szerettek volna megméredzkedni, de a váratlan esőzések miatt kénytelen volt átszervezni a rekordkísérletet a brit Drayson Racing. 

Visszatértek hát júniusi dicsőségük helyszínére, és az egy tonna alatti kategóriában nevezett autójukat az elvingtoni repülőtér három kilométeres aszfaltjára szállították, hogy ott döntsék meg a rövid távba beleférő csúcsokat. Egy kilométeren és egy mérföldön repülőrajttal mérték a jármű által elért maximális sebességet. Előbbin 333,271 km/órát, utóbbin 330,139 km/órát értek el; mindkettő magasabb az eddigi világcsúcsnál. 
Az egymérföldes távon egyébként saját, júniusban felállított rekordjuk dőlt most meg, ráadásul ez az eredmény egyben brit csúcsnak is számít, nem csupán az elektromos, hanem minden szárazföldi, hagyományos hajtású gépjármű kategóriában. 
Szintén új világrekordot állítottak fel az állórajtos negyedmérföldes gyorsulás terén: a szabványos dragster-távot 9, 742 másodperc alatt teljesítette a könnyű villanyautó – összehasonlításként légüres térben egy szabadon eső test 9,06 másodperc alatt tenné meg ugyanezt a 402 méteres távot, a Bugatti Veyron Super Sportnak pedig 10,2-re van ehhez szüksége. 
Versenyen kívül, nem hivatalosan egyébként 352,6 km/óra volt a tesztnapon a Drayson B12 69/EV legnagyobb sebessége, a csapattulajdonos Lord Drayson szerint azonban tudnak még ennél többet is, ezért amint az időjárás megengedi, visszatérnek Bonneville-be, hogy ott futhassa ki a benne lévő potenciált az autó.

Kommentek

Átnevezték az összes budapesti metrómegállót

Az anagrammavonatról nincs leszállás.

F1: Kiderült, miért volt kavarás Hamilton öccsével

Lewis Hamilton sok kritikát kapott amiatt, hogy nem ment el az Autosport Awards díjátadóra. Itt az oka.

A Ferrari nem ad el több Forma-1-es autót

A Ferrari a 2014-es modellévtől már nem adja el régi Forma-1-es autóit a veteránprogramjában.

Használt Audi, kegyetlenül őszintén eladó

“Vidd el mert hányingerem van tőle ha meglátom!”

Elektromos buszokkal járhatnak iskolába a gyerekek

Egy kanadai cégnek köszönhetően immáron a gyereknek sem kell füstokádó buszokon utazni.

Mazda3: nem csak szép, okos is

Látszólag alig változott, technológiailag azonban sok újdonságot hordoz a Mazda3 megújult változata. Kipróbáltuk a Golf japán konkurensét.

F1: A miniszter sem tudott az új Francia Nagydíjról

Hétfőn hivatalossá vált, hogy 2018-ban visszatér a versenynaptárba a Francia Nagydíj. Még a sportminiszter sem tudott a dologról.

F1: A Red Bull kitart szuperautós partnere mellett

Jól működik az Aston Martin és a Red Bull együttműködése, erre tekintettel gyorsan meg is hosszabbították a felek.

F1: Alonsót sem zárja ki a Mercedes-főnök

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint mindenképpen meg kell fontolniuk a mclarenes Fernando Alonsót is Nico Rosberg lehetséges utódjaként. Pascal Wehrlein előléptetése messze nem garantált.

Itt az első Halálos iramban 8 videó

Ez a rövid beharangozó megmutat néhány képkockát a Halálos iramban 8-ból.

F1: A Mercedes leigazolja a kis Schumachert?

Német sajtóértesülés szerint a hétszeres világbajnok Michael Shumacher fia, Mick hamarosan bekerül a Mercedes Forma-1-es istállójába.

F1: Mindkét pilótáját elveszítheti a Ferrari

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne nem zárja ki, hogy 2018-ban már Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen sem lesz a csapatnál.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.