Kutyájával meztelenkedett az autó első ülésén

Hát itt lakom, biztos úr!

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.10.08. 10.00

A lehető legbizarrabb körülmények között talált rá a rendőrjárőr egy ötvenegy éves floridai asszonyra. Elfogadták a magyarázatát, mivel még ez volt a legkevésbé kínos…

A Marion megyei sherrif hivatalát vasárnap éjjel értesítették, hogy egy kivilágítatlan autó parkol egy főúton, akadályozva a forgalmat. 

A helyszínre kiszálló járőr az ablakon bepillantva egy asszonyt látott az első üléseken keresztben feküdni, lábánál egy kutya hevert. 
Hosszas kopogtatás után a nő ajtót nyitott. A kocsiból csak úgy dőlt a piaszag, a lábtérben ruhakupacok hevertek, a zavart asszony deréktól lefelé anyaszült meztelen volt. 
Amikor a rendőr rákérdezett ennek az okára, azt mondta, nemrég bepisilt, ezért kellett levennie a ruháját. Egyébként meg itt lakik az autóban, miután “kidobták otthonról” – hogy kicsoda és mikor, azt nem árulta el. 
A nyilvánvaló igazság ellenére a nő hosszan tagadta, hogy ivott volna, később beismerte, hogy megivott két fél whiskyt. A hátsó ülésen heverő, üres borospalackokról nem nyilatkozott, sem arról, hogyan is volt azzal a kutyával…
(Képünkön az autó és a kutya illusztráció, a nő viszont a történet főszereplője)

Kommentek

  • montsenior 10

    Na ugyan mi volt az OK!! hogy kidobták a lakásból?,.Gondolom ahogy az autó kinézett a lakása sem volt különb,illatokról már ne is tegyünk emlitést.Keressük az okot miért süllyed idáig az ember? Tönrement házasság vakvágányra futott élet családon belül és kivül?,nem kizárt.De abban biztos vagyok az ALKOHOL A DROG!! nem emeli a jellemet ,nem ily modon kellene keresni a kiutat.

F1: Nem semmi, kitől kapott levelet Rosberg

Nico Rosbergnek mindenki gratulált már első (és utolsó) világbajnoki címéhez.

F1: Doktori címet kapott Jenson Button

A Forma-1 2009-es világbajnoka a mai naptól doktori címmel is rendelkezik.

F1: Rosberg még visszatérhet

Gerhard Berger el tudja képzelni, hogy a meglepetésre visszavonult Nico Rosberg még visszatér a Forma-1-be a jövőben.

F1: Ricciardót feltüzelte Verstappen érkezése

Daniel Ricciardo úgy érzi, pozitív hatással volt rá, hogy Max Verstappen egyből futamgyőzelemmel debütált a Red Bullnál.

Ecclestone: Rosberg világbajnok, de semmi több

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone szerint a visszavonuló Nico Rosbergre nem lehet a sportág egyik nagyjaként tekinteni, igaz, azért így is hiányozni fog.

F1: Még számolnak Hamiltonnal Abu-Dzabiért

Niki Laudával és Paddy Lowe-val ellentétben Toto Wolff azt mondja, nem süllyedt el végleg Lewis Hamilton szezonzárós lázadása, a következő szezon előtt tisztázzák az ügyet.

Újabb komolyabb áremelés a kutakon

A szerdai négy- és ötforintos emelés után pénteken is drágulnak az üzemanyagok.

300 ezer magyar autóban lehet veszélyes fék

Magyarországon 300 ezer autóban lehet veszélyes a fékrendszer a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) szerint.

Hideg tél helyett forró hangulatú képek

Mi fittyet hányunk a hóra és kitartunk! Jöhet zúzmara, marhatja arcunkat metsző szél, itt a Rúzs és Gépzsír rovatban akkor is bikinis lányok, vastag habbal autót mosó gyönyörű szüzek fogják forróvá varázsolni a levegőt!

F1: A Mercin és a Ferrarin röhög a Red Bull-főnök

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szépen odaszúrt a nagy riválisoknak karácsonyi üdvözlőlapján.

F1: Érdekes számot választott a McLaren-újonc

A Nemzetközi Automobil Szövetség kiadta a 2017-es Forma-1-es idény ideiglenes nevezési listáját. Nico Rosberg helye még üres.

Megint jó buli volt a Mikulás Rallye

A Ranga – Szőke kettős sikerét hozta a 20. Taxi 4 Mikulás Rallye. A škodás páros mögött az Ollé – Tóth páros végzett a második, míg a Kovács – Istovics duó a harmadik pozícióban a fagyos, de napsütéses időben megrendezett Veszprém környéki futamon.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.