Azt gondolnánk, ha valaki rajong a kisszériás, nagy teljesítményű autókért, nincs jobb hely számára a Caterhamnél. Ansar Ali és Mark Edwards azonban ennél is tudott jobbat: miután otthagyták egykori cégüket (ahol egyébként nem is beosztottként, hanem vezetőként dolgoztak), összedugták a fejüket, és egy saját szupersportkocsi fejlesztésébe fogtak. 

Új cégük, a Zenos Cars egy ideje vázlatokkal bombázza a világot, amely leendő autójukat, a már 2014-ben piacra lépő E10 egy-egy részletét ábrázolja. Ezek önmagukban nem voltak különösebben sokatmondóak, most viszont a teljes autó képét is bemutatták – igaz, ezt is csupán rajzon. 
Ezek szerint a Zenos E10, amelyet a következő öt évben két további modell fog követni, egy agresszív megjelenésű, nyitott tetejű kétüléses, vaskos kerékív-szélesítésekkel, az ülések mögé emelt kupolákkal, hatalmas kerekekkel. 
Az alumínium gerincvázra szerelt szénszálas utascellát alkalmazó Zenos E010 tömege alig 650 kilogramm lesz; ennek dinamikus mozgatása aligha okoz majd problémát a 200 lóerős, kétliteres középmotor számára. 
A Fordtól eredeztetett erőforrás a hátsó kerekeket hajtja, a végsebesség 215 km/óra, álló helyzetből 4,5 másodperc alatt gyorsul százra a mérges kis jószág. 
A gyártó merész ötlettel újrahasznosított karbonszálas anyagot alkalmaz, így az autó olcsóbb lesz, mint gondolnánk – ez persze viszonylagos. 
Gyökereiktől mégsem tudtak teljesen elszakadni az egykori caterhames urak: újdonságuk minden paraméterét a Super Sevenhez mérik. Ennek értelmében 18 centivel hosszabb, 26,5 centivel szélesebb autót kell elképzelnünk. A felszereltség is gazdagabb lesz, bár a fűtés és a csomagtartó-takaró tényleg csak a puritán autózás szerelmesei számára nem alapvető tételek. 
Az opciók között részlegesen önzáró differenciálmű, állítható lengéscsillapítás, bukókeret és erősebb fékek szerepelnek. 
Az E10 jövőre lép színre. Vele azonos alapokra később egy roadster és egy kupé is készül majd – ezek 2018-nál előbb nem várhatók.
Zenos E10: lényegre törő 1