Még tavaly decemberben jelentette be Alekszandr Bredikin, az AvtoVAZ marketing igazgatója, hogy azonnali hatállyal beszüntetik a lépcsőshátú Samara gyártását, egy évre rá pedig a teljes modellszéria leköszön. 

Hol van az még, gondoltuk akkor, de az egy év gyorsan eltelt: még egy hónap, és legördül az utolsó ötajtós a gyártósorról, A háromajtósoktól már ezen a héten elbúcsúznak a gyár munkásai. 
Az évek során féltucatnyi kivitelben gyártott, folyamatos csűréssel-csavarással életben tartott modell modern(ecske) formavilágával, elsőkerék-hajtásával és a Porsche közreműködésével fejlesztett motorjaival valódi forradalmat jelentett a keleti blokkban, és olcsó közlekedési alternatívát a nyugati világ örömmel spóroló országaiban. 
Az elmaradó fejlesztések miatt azonban ez utóbbiakban a kilencvenes évek végére fokozatosan megszűnt az érdeklődés, és ezzel az export is. Ekkor gyakorlatilag beszorult hazai piacára a Samara, ahol 1997-ben megjelent enyhén modernizált változata, a Samara 2 (VAZ 2115). Egyetlen facelifttel (2007) ezt gyártották a mai napig. 
A Samara három- és ötajtós ferdehátú alapverziói mellett 1990-től lépcsőshátú szedánként is elérhető volt. Németországban jópofa kabriót is gyártottak a modellből, valamint a mai napig létezik pickup kivitele.