Hétvége: Négy áldozat az utakon

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2013.09.30. 08.40

Nem volt eseménytelen a hétvége az utakon. Sajnos számos baleset történt, közöttük több halálos.

Vonat és autó ütközött a Báránd és Földes közötti szakaszon egy vasúti átjáróban, teherautó és mikrobusz ütközött a 42-es főút Berettyóújfalu és Mezőpeterd közti szakaszán, megbokrosodott lovak okoztak közlekedési balesetet Kőszegen – ilyen és ehhez hasonló események zajlottak hazánkban az elmúlt hétvégén, amelyen többen megsérültek.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának hétfői közlése szerint négy nagyon súlyos baleset is történt, amelyekben négyen meghaltak az ország közútjain.

Az összegzés szerint 87 személyi sérüléses közúti baleset történt, ezek közül 4 volt halálos kimenetelű, emellett történt 37 súlyos baleset, 46 pedig könnyű sérüléssel végződött.

A rendőrök az elmúlt 48 órában 336 embert fogtak el, közülük 57-et érvényes körözés alapján. 182 embert bűncselekmény közben értek tetten.

A határrendészek tiltott határátlépés miatt 103 embert fogtak el, további két emberrel szemben embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.

Kommentek

Új 5-ös BMW – Káprázat és parasztvakítás

Ne higgyétek, hogy a gazdagok élete csupa játék és mese! A Harman Kardon vagy Bowers & Wilkins hifi csak az egyik kérdés, amit a G30 kódú új BMW 5 kapcsán el kell dönteni.

Vége a pénzbehajtásnak Újpesten

Pár hete írutunk arról a sokak szerint nem egyértelmű forgalmi helyzetről, ahol csak úgy hullottak az 50 ezres büntetések. Mára változott a helyzet.

Rosberg autójában Wehrlein: Köszi, Nico!

Nem dőlt még el a visszavonuló Nico Rosberg helyének sorsa. Az egyik legesélyesebb versenyző azonban olyan fotót posztolt, amin a világbajnok autójában ülve látható.

F1: A fél mezőny bejelentkezett a Mercedesnél

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda azt mondja, óriási az érdeklődés Nico Rosberg megüresedett helye iránt, mégsem lesz könnyű betölteni a bajnoki ülést.

F1: A Mercedes tényleg számolhat Alonsóval?

A Mercedes még egyetlen nevet sem említett a nagy meglepetésre visszavonulását bejelentő Nico Rosberg utódjaként, de a korábbi nyilatkozatok alapján Fernando Alonso tényleg a listájukon lehet.

Hegyszorosban reptetett siklóernyőst a Volvo

Ez a világon az első olyan mutatvány, amelyben egy teherautó és egy siklóernyős szerepel. De arra sem volt még példa, hogy siklóernyőst keresztül vontassak egy híd alatt.

F1: 15-ször sírta el magát Rosberg

Négy nap alatt tizenötödször sírta el magát, mondta a Forma-1 visszavonuló bajnoka, majd olyat tett a trófeával, mint előtte soha, senki.

Buszbaleset Győrben, súlyos sérültek

Turistabusszal ütközött egy taxi és egy személyautó Győr belvárosában.

A bizarr nő hat órán keresztül rongálta válogatott módszerekkel az utcán álló autót

Los Angelesben egy térfigyelő kamera rögzítette a meglehetősen bizarr esetet.

Megmérték a halálút szélességét

Sorra történnek halálos balesetek a Győrt Pápával összekötő 83-as főút lakott területen kívüli részén, amiben az ott lakók szerint benne van az út is.

F1: Rosberg átvette a bajnoki kupát – videó

Pénteken este Bécsben megtartották a Nemzetközi Automobil Szövetség díjkiosztó gáláját, amelyen a visszavonuló Forma-1-es világbajnok, Nico Rosberg is átvette a kupáját. Képek és videó az eseményről.

Meglepte a világot a leghíresebb tévés

Rosberg megdöbbentő bejelentéséig leginkább az foglalkoztatta a sajtót, hogy megérdemelte-e a vébécímet, és, hogy Hamilton miként taktikázott ellene. Jeremy Clarkson meglepő választ adott a kérdésre: kinek kellett volna nyerni a vébét?

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.