Kapkodnak a páncélozott autók után

Aki fél, mélyen a zsebébe nyúl

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2013.09.29. 11.00

Felfutott a páncélozott autók iránti kereslet a romló biztonsági helyzet miatt a pakisztáni Karacsiban.

Négy és fél méter magas fal és tucatnyi fegyveres őr védi Nadím Hán házát Karacsi, a legnagyobb pakisztáni város legelőkelőbb negyedében. Amikor azonban a városba indul, Hán lehetőleg a feltűnést kerülve közlekedik. A politikai pártokhoz közel álló bűnözői csoportokhoz, illetve az iszlamista fegyveresekhez köthető erőszakos cselekmények megnövekedett száma miatt egyre több jómódú üzletember és politikus vásárol magának és családjának páncélozott járműveket Karacsiban.

“Nagyobb biztonságban érzem magamat és a családomat, ha páncélozott autóban utazunk, és az olyan embereknek, akik nem akarnak szükségtelen feltűnést kelteni, jobb megoldás ez, mint ha egy csapat testőr kísérné őket egy külön kocsiban” – vélekedik Hán, Pakisztán legnagyobb gyógyszeripari cégcsoportjának alelnöke az AP hírügynökségnek nyilatkozva.

Egy karacsi szervezet adatai szerint tavaly 2174 embert öltek meg bűnbandák és iszlamista fegyveresek a városban. A jelek szerint az idei év még véresebb lesz: 2013 első nyolc hónapjában 1894 ember esett áldozatul az erőszaknak. A kormány két héttel ezelőtt félkatonai erőkre támaszkodva kiterjedt akciót indított az erőszak felszámolása érdekében, de az elmúlt években nem hoztak tartós megoldást az ilyen műveletek. Szintén sújtják Karacsit – és más pakisztáni városokat is – a tálibok és szövetségeseik támadásai.

Az erőszak terjedése és a páncélozott autók árának csökkenése oda vezetett, hogy a pakisztáni elit körében megnőtt a kereslet ez utóbbiak iránt – erősíti meg Mohamed Hálid Juszuf, egy ilyen járművekkel foglalkozó vállalat vezetője. “Korábban csak vezető kormányzati tisztségviselők és néhány pártvezető járt páncélozott autóval, de az elmúlt néhány évben tovább romlott a helyzet, különösen Karacsiban, és most aki csak megengedheti magának, páncéloztatni akarja a kocsiját” – mondja Juszuf. Amióta januárban megnyitott, hetven gépkocsit látott el golyóálló felszereltséggel a cég.

Páncélautó páncélteremben

Hasonló helyzetről számolt be egy másik vállalkozó, Hurrám Hamirami is, aki szintén páncélozott járművekkel foglalkozik. “Napról napra növekszik a kereslet, és mindig vannak a várólistán is” – mondta. Hamirami cégénél tavaly óta 80 gépkocsit páncéloztattak az ügyfelek, többnyire Toyota Hilux terepjárókat és Land Cruisereket.

Golyóállóvá tenni egy autót 25-40 ezer dollárba (5,5-8,8 millió forint) kerül Pakisztánban. Ez az összeg megközelítőleg a fele annak, amennyibe egy külföldről importált páncélozott jármű kerül. Sokan mégis az importot választják, mert jobban megbíznak benne. A legtöbb ember számára azonban az olcsóbb megoldás is felér egy vagyonnal, hiszen sokan mindössze napi egy-két dollárból élnek. Az eljáráshoz lebontják a karosszériát az autó vázáról, ezután acéllemezeket szerelnek rá, ezeket a hajógyártásban használt hegesztési technikával rögzítik. A felszereltséghez tartozik a golyóálló ablaküveg és a különleges gumiabroncs is, amely akkor sem ereszt le, ha kilyukad.

Évekkel ezelőtt még jóval drágább, importált páncélozott autókat lehetett Pakisztánban kapni, és csak kormányzati engedéllyel lehetett azokhoz hozzájutni. Az árak az elmúlt években csökkenni kezdtek, miután a kormány belföldi cégeknek is lehetővé tette, hogy beszálljanak az üzletágba. Az autók megvásárlásához azonban továbbra is hivatalos engedélyre van szükség.

“Sajnos, a kormány nem tudja garantálni az emberek biztonságát, és ez arra ösztönzi őket, hogy saját maguk tegyenek lépéseket. A páncélozott autó többé nem luxus, hanem szükséglet azok számára, akik meg tudják venni” – mondja Hamirami.

(Forrás: MTI)

Kommentek

  • Jozscsi

    Páncélautó nem, páncélautó nem! Anulu mondani!

Önjáró autók üzembe helyezését tervezik

Bő két év múlva már vezető nélküli autók közlekedhetnek a London és Oxford közti 100 kilométeres úton, ha valóra válnak egy frissen létrehozott brit konzorcium tervei.

Porsche: három visszahívás egy héten belül!

A német sportautógyár típusait különböző problémák sújtják, de mások sem immúnisak a péntekinadrág-szindrómára.

Figyelem, újra bírságolnak az óbudai kamerák

A III. kerület a polgármesteri iroda honlapján tette közzé, hogy mostantól megint küldik a csekkeket a szabálytalankodóknak, mert továbbra sem bizonyított, hogy jogtalanul bírságolnának kameráik felvételei alapján.

Barbár Mad Max-autó a Mitsubishitől

A Top Gear felkérésére félelmetes sivatagi versenyautót épített a Mitsubishi, majd elkészítették annak civil, megvásárolható kiadását is.

F1: A Mercedes segíti ki a Hondát?

Brit sajtóértesülés szerint a Mercedes beszáll a Honda motorfejlesztésébe. A Red Bull nem örül a rivális felzárkóztatásának.

F1: Kínszenvedés lesz megegyezni az új motorokról

A Forma-1 új motorformulára vált 2021-től, sokan előre látják, hogy nem lesz könnyű megegyezni erről.

F1: Komoly veszélyben volt Wehrlein pályafutása

A Sauber versenyzője, Pascal Wehrlein szerint a Bajnokok Tornáján szerzett hátsérülésére a karrierje is rámehetett volna, ha nem adott volna magának elég időt a felépülésre.

F1: Egyenlítésre készül a Mercedes

A hétvégi Orosz Nagydíjon a Mercedes szeretné 2-2-re felhozni az idei győzelmi arányt, Toto Wolff szerint az egész csapatnak fáj, amikor kikapnak a Ferraritól.

Visszatért a lépcsőshátú Swift!

Bemutatkozott és három hét múlva már meg is vásárolható a Suzuki Swift szedán – igaz, nem Suzuki, nem Swift, és nem is kapható Európában.

F1: Alonso rátette a kezét az Indy-trófeára

Hétfőn az Andretti Motorsport főhadiszállásán járt Fernando Alonso.

A lakótelep közepén sikerült elakadni egy szabadidő-autóval

Újabb eset bizonyítja, hogy a szabadidő-autó nem terepjáró, főleg utcai abroncsokkal nem.

F1: Buttonnak elég lesz 10 kör!

A McLarennél nagyon bíznak a Monacóban Fernando Alonso helyére beugró Jenson Buttonban, úgy gondolják, a pályás tesztelésnek nem lett volna haszna számára.

Városban száguldozó kretének rontják a BMW-sek jó hírét

Az ilyen videók miatt romlik a bajor márka tulajdonosainak megítélése, mert ez már nem a használja-e az indexet szint. Ez közveszélyes szórakozás.

Magyarországon épít szupertöltőt a Tesla

Nagyszabású töltőinfrastruktúra-fejlesztést jelentett be a Tesla. Az akciónak van hazai vonatkozása is.

F1: Szocsiban talán már célba ér Alonso

A Honda a hétvégén következő Orosz Nagydíjra megbízhatósági javításokat visz, a múlt heti teszt után bizakodnak a McLarennél.

Teniszpályára skiccelték fel a luxuskombit

Wimbledon makulátlan gyepébe nem vandálok, hanem maguk a pályagondozók rajzolták bele a Jaguar XF Sportbrake prémium kombi körvonalait.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.