Az autóipar legnagyobb bukásai

Milliárdos veszteségek büszkeségből vagy tévedésből

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.09.29. 09.00

Közismert tény, hogy a gyártók olykor hajlandóak egy kis mínuszt lenyelni, hogy hosszú távon nyereséges legyen egy-egy termék. Néha azonban egyáltalán nem jönnek be a számítások: összegyűjtöttük a világtörténelem legnagyobb veszteséget termelő autóit.

A siker sok pénzbe kerül – néha többe, mint amennyit a fejlesztésért, a gyártásért és a kereskedelmi bevezetésért összességében kifizet az autógyár. Legutóbb az elektromos autók tízezer dolláros (2,2 millió Ft) nagyságrendű árcsökkentéseket hozó, észak-amerikai árharca kapcsán merült fel a kérdés, vajon mekkora veszteséggel hajlandó egy autógyár forgalmazni egy-egy típusát, csak hogy növelje annak piacrészét, fokozza a márka ázsióját, vagy éppen meggyengítse egy konkurens helyzetét. 

Smart ForTwo (1997-2006)

Smart ForTwo (1997-2006)


Aztán persze előfordul, hogy az adott modell olyan későn – vagy éppen soha sem – kezd el profitot termelni, hogy a típus teljes élettartama alatt feneketlen zsebként nyeli a gyártó pénzét. A legismertebb ilyen projekt a Mercedes-Benz anyavállalatának, a Daimlernek a törpeautó-programja, amely fényesen igazolta, hogy egy félbehagyott munkát átvenni (mint ismeretes, a Smart eredetileg a Swatch óragyár tulajdonosának az agyából pattant ki) mindig sokkal többe kerül a végén, mint a nulláról elkezdeni. 
A cég nagyjából ezermilliárd forintnak megfelelő összeget invesztált a fejlesztésbe, amit a kétüléses városi apróság tizenöt éves története során sem volt képes visszatermelni – nem utolsó sorban azért, mert az eladások a brit Autocar információi szerint mintegy negyven százalékkal maradtak el az eredeti tervektől. 
Egészen más oka volt az olyan projektek veszteségességének, mint a Bugatti Veyron vagy a Volkswagen Phaeton. Mindkettőt színtisztán presztízs okokból indította útjára a VW-csoport, pontosan tudva, hogy a hírnévért és elismerésért súlyos árat kell fizetniük.

Bugatti Veyron (2005-2013)

Bugatti Veyron (2005-2013)


Ez még mindig a jobbik helyzet: a Jaguar a közelmúltban beismerte például, hogy a Ford Mondeón alapuló X-Type gondolata alapvetően hibás volt – nem csoda, hogy negyedannyi talált belőle gazdára, mint a gyártó szerette volna. 
A modern kori autós történelem alighanem legsúlyosabb (de nem feltétlenül legdrágább) tévedése a Peugeot 1007 projektje volt: a hírek szerint a tervezettnél 88 százalékkal kevesebb autót adtak el a dupla tolóajtós városi apróságból.

Kommentek

  • Guillotine

    Nem értem a Veyronnál hogy van majdnem másfél milliárd ft veszteség darabonként…?!Ez hogy jött ki?? vagy milyen alapokból számoltátok?

  • gabetdi

    Ez az 1,3 milliárd/darab veszteség ez kicsit furán hangzik, oké hogy jól megy a Vw-nek de szerintem ennyit ők sem áldoznának be…

  • PROVOCATOR

    Az a Veyron bukta el van írva tuti. És különben a Ferrari, Lamborghini stb. hogy a francba nyereséges ha ez nem?

  • PluginHibrid

    Nincs elírva…

    Itt “elfelejtették” a forrásmegjelölést, de másik itthoni auTos Cuccon odaírták, s meg lehet keresni az eredeti idegen oldalt…

    Szerencséjére a VW-nek csak pár db adtak el…

  • Guevara

    A Veyront irgalmatlan pénzért fejlesztették ki és csak úgy adtak neki egy fogyasztói árat ami jól hangzik (1 millió euró). Ha a teljes fejlesztesi költséget leosztjuk az eladott autók számával, akkor bizony ilyen blőd(nek tűnő) szám is ki tud jönni). Hiába, így mulat egy német úr..

  • zoldfulu2000

    Szeritmem is irreális a Veyron, akkor is ha non plus ultra, nem hiszem hogy sokkal több Zonda, Fxx fogyott. Sőt…

    Meglep hogy az A klasse anyagilag bukott. Mégha botrányos is lett abevezetése, akkor miért ragaszkodtak a koncepcióhoz annyira hogy még most is gyártanak ilyen nagyidobozt? (B néven, de legalább az új A egy Mercedeshez illó modell ett)…

    Emelett vannak a tervezettnél rosszabbul fogyó mdellek, A2, X type, Stlo, itt megéertm hogy az eredeti, nagyobb bevételre szabott beruházás ben térült meg.

    Ezek közül a Stilo és a laguna meredek, mert ők gerincmodellek. Ha bebüknak azt a márka nagyon megérzi, egy 1007 vagy egy Vel Satis más kategória, kigazdálkodják a tömegmodelleken…

  • Guevara

    Ferrariból, Lamborghiniből nagyságrenddel több fogy, mint a veyronból és a fejlesztéseket sem a semmiből kell elkezdenie egy (két) nagymúltú gyártónak. A Lamborghini már egy ideje ráadásul a VW szárnyai alatt tevékenykedik, Lamborghini motorok kerülnek Audikba is, úgy ahogy Ferrari motorok sem csak a lovas embléma alatt találhatók (Maserati, Alfa 8C).

  • Guevara

    Fiat Stilón csodálkozom azért némiképp, szerintem tök jó autó lehet, nekem kéne belőle egy dízel kombi.

  • Guevara

    Zonda sem teljesen önálló fejlesztés, motor és a váltó nem házon belülről való.

Jeep Yuntu: rejtélyes jövőkép

A közeljövő kínai Jeep modelleinek formai és technológiai koncepcióját vázolja az a hétszemélyes tanulmányautó, amelyről szinte semmit nem árultak el.

Dühös tulajdonosok perelik a Teslát

Csoportos keresetet adtak be a Tesla ellen a cég kaliforniai ügyfelei. Állításuk szerint életveszélyes kísérletbe kényszerítette  őket a cég az Autpilot szoftver idő előtti aktiválásával.

Nem tetszik a KRESZ-tábla? Beperelheted a kihelyezőjét

Jövőre jogi lehetőség nyílik az autósok, gyalogosok, vagy bárki számára, hogy levetethessék a nekik valamilyen okból nem tetsző KRESZ-táblákat.

Szégyen, ebből nagy baj lesz Vitézy szerint

Szégyen, lépkedünk vissza az időben – állítja Vitézy Dávid volt BKK-vezér egy óbudai buszsáv megszüntetéséről. Szerinte Budapest távolabbi pontjai is megérzik majd a rossz döntés következményeit egészen Kőbányáig.

Egy kiscica miatt zárták le az ország legfontosabb útját

Elárvult kölyökmacska nyávogott egy nyolcsávos szupersztráda elválasztó sávján Abu-Dzabiban. A tűzoltóság nem teketóriázott, irdatlan torlódás árán megmentették az állatot.

Na így töltenek elektromos autó a kazincbarcikai lakótelepen

Örök kérdés a villanyautókkal kapcsolatban, hogy mi lesz a lakótelepen élőkkel, akik otthon szeretnének tölteni, és nincs a közelben töltőoszlop? Ma az egyetlen megoldás, amire gondolhatnak, az egy jó hosszú, ablakon kilógatott vezeték.

Ez a videó a bizonyíték, hogy Pesten sokan birkamód közlekednek

Krisztián nem bírta cérnával, de nem csodálkozunk, hiszen pár perc alatt több olyan helyzettel is találkozott Budapesten, ami balesettel is végződhetett volna, ha nem figyel.

Csillag született

A DB9 fénye alaposan megkopott. Az Aston Martin 2004 óta próbálta feléleszteni különböző átdolgozásokkal a modell egykori csillogását – sikertelenül. De most változik a helyzet! A vadonatúj DB11 megérkezett és úgy ragyog, mint még soha. Nem fogja vissza magát, motorja V12-es és biturbó.

Titkos magánéletéről beszélt Vettel

Privát életét is érintő interjút adott a Forma-1 négyszeres világbajnoka. Szóba került az otthona, félelme, bosszúsága, vágyai.

F1: Nem Brawn rúgatta ki Ecclestone-t

A Forma-1 sportszakmai irányítója, Ross Brawn cáfolta, hogy ő kérte volna Bernie Ecclestone eltávolítását ugyanakkor nem tagadja, hogy elég nehéz lett volna a közös munka.

Hazatért végre az utolsó Ikarus

Tizenöt évig szolgált külföldön a magyar ritkaság, de most már végleg itthon marad.

Szexi tánc okozott tragédiát

Meggondolatlan kamaszlány szexinek tartott táncba kezdett a közlekedő autók mellett, meg is lett az eredménye.

Üzemanyagcellás kamiont tesztel a Toyota

A Los Angeles-i kikötő és környéke extrém teherforgalmát kívánja környezetbarátabb mederbe terelni a Toyota.

Csodaszép buszt vásárolt a BKV

Internetes hirdetés útján vásárolt 35 millió forintért ritka Ikarus 630-ast a BKV – írja a Blikk.

Arab uralkodónak öltözött Felipe Massa

Royal Family Massah – írta a családjáról készült fotó alá a brazil Forma-1-es pilóta.

Ilyen, amikor bosszút áll egy fa

Sivatag, közel-kelet, és egy útban lévő fatuskó. Utóbbit mifelénk is szokás autóval kirángatni, de mielőtt valaki neki állna a telken, nézze meg az alábbi videót.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.