Már csökken az elektromos autók ára

2020-ra összejöhet az egymilliós német cél

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2013.09.25. 13.00

Jövőre már húsz különféle elektromos autót lehet majd kapni Németországban, s ezek átlagosan 30 százalékkal lesznek drágábbak a hasonló benzines járműveknél.

Egyebek mellett erre jutott a stuttgarti központú IFUA Horváth & Partners vezetési tanácsadó cég felmérése. Két évvel ezelőtt még csak kétféle szériamodell volt elérhető a német piacon, és ezek 60 százalékkal kerültek többe azonos kategóriájú hagyományos társaiknál.

Az autóipar sokat áldozott az akkumulátorok fejlesztésére, így hamarosan jelentősen megnő a villanyautók hatótávolsága is. A nyilvános töltőoszlopok száma 2010 és 2012 között évi 80 százalékkal, háromezerre emelkedett Németországban, annak dacára, hogy az ezeket telepítő cégeknek ez hatalmas veszteségeket okozott – a Siemens például nemrég ki is vonult ebből az üzletágból.

Hazánkban jelenleg húsz elektromos közcélú töltőoszlopot telepítettek az áramszolgáltatók, elsősorban Budapesten és Nyugat-Magyarországon. Az év végéig további tíz kút megnyitását ígéri az egyik energiaszolgáltató, amelynek kútjait – mind a régieket, mind az újakat – az idén még ingyen lehet használni.

Jelenleg alig több mint tízezer villanyautó van német tulajdonban, s számuk az év végére is csak 13 ezerre várható. A fejlesztések és az árcsökkenés gyors üteme azonban azt valószínűsíti, hogy 2020-ra nemcsak teljesíteni, hanem túlteljesíteni is sikerül a berlini kormány által kitűzött célt, hogy addigra egymillió elektroautó fusson az ország útjain.

Kommentek

  • PluginHibrid

    Persze hogy csökken.

    itt is olvastuk pár napja, hogy értéktelen tök gyagyik…vagy nem ???

  • Imiszito

    :):)

Hamilton: Undorító, amit Ricciardo csinál

Lewis Hamilton azt mondja, kizárt, hogy Daniel Ricciardóhoz hasonlóan cipőből pezsgőzzön a dobogón.

Olasz fordítás

Egy legendás név, egy legendás roadster, 170 lóerős turbómotor, vászontető, és közvetlen kormányzás. Ugye milyen jól hangzik? Kipróbáltuk az MX-5 felpaprikázott olasz testvérét.

4 évig nem takarította ki az autót, ez volt benne

Csúnya látvány, ami főleg akkor fog szíven ütni, ha kedveled az autókat.

Furcsa platós Mazda MX-5 keresi új gazdáját

Megnyújtották a Mazda MX-5-ös tengelytávját, hogy platós hordárként üzemelhessen. Most pedig éppen eladó a szokatlan mű.

Így vágnak szét egy Porsche Panamerát a tűzoltók

A présgépbe dobás helyett inkább a tűzoltóknak adták az előszériás autót, hogy gyakorolják a mentést.

Egyre népszerűbb Oroszországban a Kamaz

Az orosz gyártó 2016-ban tovább növelte piaci részesedését. A legkeresettebb modellek között szinte csak Kamaz gyártmányokat találunk.

Hajmeresztő, mire képes 1 perc alatt az új Bugatti

Nem csak felgyorsul 400 km/órás sebességre a Bugatti Chiron, hanem meg is áll majd. Mindezt egy percen belül.

F1: Bottasnak megígérték, hogy mehet a Mercedeshez

A Williams főnöknője, Claire Williams elárulta, hogy fel sem merült, hogy Valtteri Bottast ne engedjék el a Mercedeshez, tavaly ugyanis ígéretet tettek neki, ha alkalom adódik, mehet egy nagycsapathoz.

Őrült hod rod lett a pusztulásra ítélt Porsche 911-esből

Alaposan átszabták amerikai mintára ezt a Porsche 911-est, a laposabb és hiányosabb kasztniba Chevrolet V8-as motor került.

Legendás francia filmet forgatott újra a Ford

40 éves filmet forgatott újra a Ford modern formában és egy piros Mustanggal a főszerepben.

Tekerd fel a hangerőt, mert itt az 5 legszebben szóló Porsche!

Ha valaki megkérdezné, hogy melyik az 5 legkirályabbul szóló Porsche, akkor már tudni fogod a választ.

Motorháztetőre vetette magát egy félnótás gyalogos

Rávetette magát a vétlen autósra, majd felháborodott, mint akit valóban elütöttek.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.