A kereskedők miatt drágák az autóhitelek

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2013.09.19. 18.00

Az autóhitel-piacon ma a kereskedők közvetítik a hitelek többségét, amelyek a kereskedők magas jutalékai miatt drágák.

Az Autóhitel Alkusz Zrt. szerint a jelenleginél jóval szélesebb alkuszi piac mellett az ügyfelek olcsóbban juthatnának kölcsönhöz. Az autófinanszírozás Nyugat-Európában három – többé-kevésbé egyenlő – részre oszlik. Egyharmadát közvetítik a kereskedők, egyharmadát nyújtja az ügyfél saját bankja, a maradék egyharmad pedig az alkuszoké. Magyarországon 90 százalék jut a kereskedőkre.

Az alkuszcég felmérést végzett, ebben 18 kereskedéstől kért finanszírozási ajánlatot forintalapú, kétmillió forintos hitelre, 60 hónapos futamidőre. A legkisebb havi törlesztőrészlet 42 ezer, a legnagyobb 62 ezer forint volt. A legalacsonyabb törlesztőrészletben – amelynek a kamata 10 százalék volt – nem szerepelt kereskedői jutalék.

A felmérés során a kétmilliós hitel havi átlagos törlesztőrészlete 52 343 forint volt. Ebben – az említett kamaton túl – 300 ezer forintos kereskedői jutalék szerepelt. Az alkuszcég négy finanszírozóval áll kapcsolatban, ezek ajánlatait bárki összehasonlíthatja a honlapján. Céljuk az, hogy – akár az autós biztosításoknál – az ügyfél előre tájékozódjon.

A magas kamatoknak és a devizaárfolyam-változásnak is köze volt ahhoz, hogy az utóbbi öt évben 100 ezer autót vettek vissza a finanszírozók nemfizetés miatt, ezek mögött 211,5 milliárd forint tartozás áll.

(Forrás: MTI)

Kommentek

F1: Máris leírta az évet a Williams?

Claire Williams csapatfőnök szerint “nagy kihívást jelentő” szezon előtt áll a Williams az idén, ami ritkán szokott jót jelenteni.

F1: A Mercedes máris ledarált egy versenytávot

Az első 2017-es Forma-1-es teszt első délelőttjén a Mercedes több mint egy versenytávot lehúzott Valtteri Bottasszal, a leggyorsabb viszont a Ferrari volt. Gondban a McLaren és a Red Bull.

F1: Trumphoz hasonlították a McLarent, kiakadt a net

Az egyik Forma-1-gyel foglalkozó Twitter-csatornán Donald Trump amerikai elnökhöz hasonlították a McLarent.

Így spórol a gázolajjal a Škoda

Négy gázüzemű teherautót állított munkába a Škoda a Mladá Boleslav-i gyárában. Ily módon nemcsak a károsanyag-kibocsátás, de a gázolajra fordítandó összegek is csökkenhetnek.

F1: A jövő héten visszatérhet a sérült pilóta

Sajtóértesülések szerint az első barcelonai tesztet nyaksérülés miatt kihagyni kényszerülő Pascal Wehrlein a jövő héten már beülhet a Sauberbe.

F1: Máris elromlott a McLaren és a Red Bull

Alig kezdődött meg a Forma-1-es tesztelés, két nagycsapat máris komoly műszaki hibákba futott bele. A Red Bullt tréleren kellett a garázsba szállítani.

Már ezért is többet kell fizetniük az autósoknak

Az autósok 2016-ban átlagosan 78 000 forintért kötöttek teljes körű casco biztosítást, ami közel 9 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában mért szintet (71 600 Ft).

Magyar pilóta a ralikrossz-világbajnokságban

2017-ben állandó magyar versenyzővel startol a ralikrossz-világbajnokság.

Drága a magyar üzemanyag, ennyiért adják a szomszédok

Szétnéztünk, hogy a szomszédos országokban mennyibe kerül az üzemanyag, és a müzlibe vágtuk a kanalat.

Melyik a legszebb 2017-es Forma-1-es autó? Szavazz!

Új idény, radikálisan új Forma-1-es autók – de melyik csapat volt a legügyesebb, már ami az esztétikát illeti?

Jön az ingyenes magyar KRESZ-vizsga

A tervek szerint ingyenessé teszik a KRESZ-vizsgát a diákok számára.

F1: Ki vezeti először az új autókat?

Ma délelőtt Barcelonában megkezdődik a 2017-es Forma-1-es idény első hivatalos tesztje, 10 csapat küld pályára új autót. Itt a hét beosztása.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.