Öreg csotrogánnyal robog Ferenc pápa

Pápamobil helyett harmincéves Renault

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.09.13. 06.07

Íme, ilyennel járnak a francia parasztok – ezekkel a szavakkal adta át ajándékát a pápának egy olasz pap. Őszentsége el volt ragadtatva, testőrsége és a Vatikán már kevésbé.

Nem tud, és szemmel láthatóan nem is akar beilleszkedni a vatikáni protokollba Ferenc pápa. Idegenekkel beszélget telefonon, elutasítja a pompát, kijelentette, hogy nem kárhoznak el az ateisták, első számú embere, Pietro Pasolin érsek szerint pedig már az is napirendben van, hogy megkérdőjelezzék, valóban tartható-e cölibátus intézménye az egyházon belül. 

Nem véletlenül gondolta azt egy olasz pap, Renzo Zocca atya, hogy a szentatya örülne egy új autónak – pontosabban egy réginek. Don Zocca saját, 29 éves Renault 4-esét ajánlotta fel a pápának ajándékként, és bár Ferenc pápa megpróbálta őt lebeszélni erről, hajthatatlan volt. 


Így a 300 ezer kilométert futott autót tréleren átszállították a Vatikánba – vele tartott mintegy száz zarándok is -, ahol őszentsége nagy örömmel pattant bele és idézte fel a régi szép időket, hiszen fiatal korában neki is volt egy R4-ese, vagy ahogy Argentínában nevezik, Renoletája. 
Don Zocca szerint a pápa testőrségnek egyáltalán nem tetszett az ötlet, hogy mostantól esetleg az apró járműben kell kísérgetniük a szentatyát. Ő azonban nem jött zavarba, és még egy hóláncot is bedobott a csomagtartóba – biztos ami biztos, ki tudja, mire támad kedve az új tulajdonosnak.

Kommentek

  • petros

    Hahaha, isteni jó, őszentsége ismét bizonyította, mennyire emberközeli legfőbb egyházi vezető. Egyébként azért nevettem, mert anno kezdő vezető koromban, az öcsém ezt hozta el számomra, azaz szintén egy R4-est első próbavezetésre. De folytatva a kezdő gondolatot, az új pápa nagyonis komolyan gondolja az egyház reformját, híven példaképéhez Szent Ferenchez egy ilyen kis dologban is, mint egy gépkocsi. Azaz semmi fényűzés, nem a külsőségek a fontosak, hanem a belső meggyőződésből fakadó takarékosság, minden tekintetben. És ez a személyes példamutatás a ma milliónyi problémákkal küszködő emberiségnek – tehát nemcsak a vallásosoknak – növekvő számban szerez híveket, a nem vallásosok között pedig rokonszenvezőket. Csak így tovább őszentsége, minden tiszteletem és csodálatom neki.

Soha nem látott, kedves újítás a rendőrautókban

Játékmackókkal szereli fel az észt rendőrség a járőrautókat, hogy vigaszt nyújtsanak a kisgyerekeknek, akik balesetek vagy más, nagy traumát okozó helyzetek résztvevőivé válnak.

Tarlós bedurvult, ez lett a bírságkamera sorsa

Tarlós István főpolgármester leszereltette a Bécsi és Szépvölgyi út kereszteződésében felszerelt kamerát.

Negyed óra gyönyör Škoda-rajongóknak: videón a Karoq kompakt SUV

Tizenöt perces monstre filmmel örvendeztet a Škoda újdonsága, a még be sem mutatott Karoq. Popcorn, kóla és mehet!

Fényűző extrákkal jön leendő kedvenc Škodád

Három hét múlva debütál a Škoda Karoq, a gyár elkezdte az információk szellőztetését. Amit eddig mondtak, jól hangzik.

F1: Vettel szerint kamuzik a Mercedes

Sebastian Vettel nem hiszi, hogy a Mercedes tényleg annyira lassú Szocsiban, mint péntek délután mutatták. A ferraris német szerint az időmérőre gyorsak lesznek Hamiltonék.

F1: Ecclestone átvágott minket!

A Maláj Nagydíj igazgatója, Razlan Razali kiosztotta Bernie Ecclestone-t és a Forma-1 új tulajdonosát is.

F1: Vettelék taroltak, a Merci nem bír a Ferrarival

Komoly munka vár a Mercedesre péntek este, ugyanis a Forma-1-es Orosz Nagydíj második szabadedzésén meg sem tudták szorítani az új szocsi körrekordot futó Ferrarit.

Ideje beszélnünk a felnik egyik legfontosabb jellemzőjéről

Gajdán Miklós autóbúvár szakkörének legújabb epizódjában a kerekek felé kalandozunk el. Vaskos téma, ezért az általános ismeretek ismétlése után főképp egy jellemzőre, az ET-számra koncentrálunk.

F1: Hamiltont felzaklatta a lábát elveszítő tini

Lewis Hamiltont nagyon megérintette Billy Monger doningtoni Forma-4-es balesete.

F1: Büntetések felé tart a Ferrari?

Gyanús, hogy a Ferrari nem fogja kihúzni a szezon végéig a szabályok által engedélyezett számú erőforrás-részegységgel.

Újabb adag magyar tűzoltóautó állt forgalomba

Ma 14 új, magyar gyártású tűzoltóautót adtak át a Katasztrófavédelemnek. A járművek értéke megközelíti a kétmilliárd forintot. 

F1: A bőröndjében vitte az alkatrészt a Red Bull-főnök

A Red Bull-főnök Christian Horner Szocsiban elárulta, hogy a saját bőröndjében volt kénytelen alkatrészt vinni Max Verstappen erőforrásához a hétvégére.

Tudod, miért hívják anyósülésnek?

Tudod, hogy az autóban a jobb első ülést miért hívják anyósülésnek? Van néhány teória.

F1: 15 helyes hátrasorolás a McLaren-újoncnak

Kezdődik: a McLarennél már az idény negyedik fordulóján jönnek a motorcserés hátrasorolások, Stoffel Vandoorne az Orosz Nagydíjra 15 pozíciós büntetést kapott.

F1: Alonso azért se bánja, hogy otthagyta a Ferrarit

Fernando Alonso unja már a kérdést, de újra elmondta, hogy akkor sem bánja a Ferraritól való távozást, ha idén bajnoki esélyes az olasz csapat. A McLarennél javult az életminősége.

F1: Räikkönen az élen, menet közben esett szét a Force India

A Forma-1-es Orosz Nagydíj első szabadedzésén a Ferrari Mercedesek előtt végzett, a leggyorsabb Kimi Räikkönen volt. A Force India látványos hibát produkált.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.