Kihajította szeretőjét a robogó autóból

Többen áthajtottak a lányon, azonnal meghalt

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.09.06. 06.00

Egymillió dolláros óvadékot állapítottak meg annál a férfinél, aki a vád szerint alighanem kilökte barátnőjét, egy házas fiatalasszonyt annak autójából. A férfi feladta magát a rendőrségen.

Egy piros autó, egy fehér nő, hajnali egy órakor – pontosan egy héttel ezelőtt még csak ennyit tudott a rendőrség arról a titokzatos balesetről, amelyben egy nő életét vesztette. 

A fiatalasszony, akit azóta Maria Jimenezként azonosítottak, szemtanúk állítása szerint akkor esett ki a járműből, amikor az nagy sebességgel cikázni kezdett az autópályán, és kinyílt az utasoldali ajtó. 
Egy autó azonnal elgázolta, és bár a szemtanúk megpróbálták megállítani a forgalmat, legalább fél tucat jármű átment még rajta. A nőn már nem lehetett segíteni. 
A piros autót, amelyet később a nő saját Toyota Corollájaként azonosítottak, fél nappal később, elhagyatva találták meg egy félreeső helyen. Az utasoldali ülésen “elképesztő mennyiségű” vért fedeztek fel a helyszínelők, ezért a nyomozók úgy vélték, nem véletlen balesetről vagy öngyilkosságról lehetett szó. 
Később kiderült, hogy a 26 éves, férjezett asszony 22 éves szeretőjével, Ricardo Jimenez (csupán névrokon) töltötte azt a napot. Hármasban voltak a nő egyik barátnőjével, ám amikor egy tetováló szalonban összekaptak valamin, a barátnő távozott. 
Miután a rendőrség körözést adott ki Ricardo ellen, az önként feladta magát. Jelenleg egymillió dolláros (230 millió Ft) óvadékkal börtönben várja a kihallgatást. Egyelőre nem adott magyarázatot arra, miért nem állt meg, amikor női utasa kiesett az autóból.
A nőt a halála előtti estén vélhetően bántalmazták; nem tudni, a fiatal szerető vagy az elhagyott férj volt-e az elkövető. A gázolók ellen nem indított eljárást a rendőrség, Rick Jimenez ellen emberölésért emeltek vádat.
Mélyen fekvő kagylóülés, hosszú ajtó: egy Porsche 911-ből alighanem nehezebb volna kiesni, vagy kilökni valakit, mint egy magasabb építésű személyautóból. Nem csak ezért imádjuk azonban az idén ötvenéves sportkocsit – hogy mennyire, kiderül multimédiás összeállításunkból.

Kommentek

Kabaréba illő jelenet egy nyíregyházi parkolóban

Az egy dolog, hogy szabálytalanul parkolt két autós is, de a kiállni készülő kolléga sem volt a helyzet magaslatán.

Ez az autózás jövője. Kipróbáltuk!

Az új Smart, abból is főleg az elektromos változat autóbuzi szemmel egy érdektelen kis izé. Ugyanakkor ez a kocsika az európai nagyvárosi közlekedés közeljövőjének meghatározó eleme, az utcákat elárasztó igazi slágertermék lehet.

F1: Durva, mennyit változtak hátulról az autók

Remekül mutatja a 2017-es autók másmilyenségét két fotó.

Alfa Stelvio: SUV, ami sportkocsinak képzeli magát

Még a hivatalos menetpróba előtt vezethettük az Alfa új szabadidőautóját. Kapaszkodhat a konkurencia!

F1: A Force India visszaszólt a Renault-nak

Még el sem kezdődött a 2017-es szezon, de máris kialakult egy kisebb vita a Renault és a Force India között.

F1: Nézd meg Hamilton új sisakját!

A mercedeses Lewis Hamilton 2017-ben a szurkolóktól kért sisakfestési terveket, most pedig kihirdette a győztes művet. Ebben versenyez idén a háromszoros világbajnok.

F1: A Red Bull szerint több pénz jár a nagyoknak

A Red Bull sportigazgatója, Dr. Helmut Marko szerint a nagyobb csapatok több pénzt érdemelnek, mert többet is adnak a Forma-1-nek.

Hirdetőtáblát vett a hátára a legújabb Forma-1-es

Szerda délután a Silverstone-ban a Force India is lerántotta a leplet 2017-es Forma-1-es modelljéről. Szerencse, hogy a VJM10-es nem szépségversenyen indul.

Alternatív üzemanyagot talált fel egy pécsi férfi? Nem, csak bosszúra szomjazott

Egyszerű bosszú vezérelte a férfit, aki mosóport és vajat öntött a szomszéd autójába. Zavarta a gyerekek zajongása.

F1: Így ismerhetjük fel idén Ricciardót

Max Verstappen után a Red Bull másik pilótája, Daniel Ricciardo is megmutatta 2017-es sisakdizájnját.

F1: Bottas szigorú szabályokra számít

Valtteri Bottas úgy véli, a korábbi évek történései után a Mercedesnél szigorú szabályai lesznek a csapattársak közötti versenynek.

F1: Vettel még nem ábrándult ki a Ferrariból

Sebastian Vettel azt mondja, a tavalyi, nem túl fényes idény után is hisz még a Ferrariban – előbb-utóbb csak bajnokok lesznek együtt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.