Júliusban megírtuk, hogy a Daimler esetleg egy új mexikói üzembe költöztetheti a jelenleg kizárólag Kecskeméten készülő Mercedes-Benz CLA gyártását. A témát most ismét elővette a Reuters, a hírügynökség is úgy tudja, hogy néhány év múlva elkerülhet Magyarországról a CLA gyártása.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. júliusban nem kommentálta a híreket, a Napi Gazdaságnak most is csak annyit írt, hogy “a kecskeméti Mercedes-Benz-gyár döntő szerepet tölt be az új kompakt autók gyártásában. A telephely felépítésébe nyolcszázmillió eurót invesztáltak.”

A korábbi hír szerint a Daimler tárgyalásokat folytat a japán Nissannal a kompakt modellek gyártásában folytatandó együttműködésről, a Nissan Infiniti modelleket készítene a kibővített amerikai üzemben. Közben Kecskeméten már dolgoznak a CLA kombin, még az idén elkészülhet az első prototípus, és 2015 elején indulhatna a sorozatgyártás.

Sallangmentes, jellegzetesen mercis, mégis különleges a far

A második generációs modell gyártása 2018-ban kezdődne meg a Nissan mexikói aguascalientesi üzemében. Dieter Zetsche Daimler-elnök szerint a döntés hátterében az állhat, hogy ez a modell lenne a legnagyobb darabszámban eladott Mercedes-modell az USA-ban, és el szeretnék kerülni az árfolyamváltozásából származó problémákat az amerikai gyártás fokozásával.

A végső döntést a közös vállalkozás elindításáról 2014-ben hozzák meg. Egyelőre az sem világos, hogy párhuzamos gyártásról lenne szó, vagy Kecskeméten végleg befejeződne a CLA készítése.

A CLA csak egy modell a Mercedes új elsőkerék-hajtású padlólemezén, az A- és B-osztály is ugyanerre a platformra épül, illetve érkezik a GLA szabadidő-autó is. Kecskeméten B-osztály is készül.