Minden ősét alázza az új Ferrari

Brutális gyorsulás, kifinomult menetstabilizálás

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.08.21. 08.00

Szériamodelleknél korábban nem alkalmazott megoldásokkal, minden eddiginél erősebb szívó V8-assal és pályaversenyautókra jellemző vezethetőséggel jön a 458 Speciale

Nem lehet akármilyen az az autó, amely a Ferrari mércéjével is kiérdemli a ‘speciale’ jelzőt, és bizony a Ferrari heteken belül, a Frankfurti Autószalonon színre lépő újdonsága rászolgál a nevére 
A 4,5 literes motor abszolút és relatív értelemben véve is rekorder: a Ferrari utcai autóba nem épített még erősebb nyolchengeres szívómotort a 605 lóerős, 540 Nm nyomatékú blokknál (a 458 Italia fedélzetén ugyanez a blokk 570 lóerőt tud, azonos forgatónyomaték mellett). Emellett fajlagos teljesítménye (135 LE/liter) a világ minden létező utcai szívó V8-asát lepipálja
Mivel az autó tömege csupán 1290 kg, könnyű kiszámolni, hogy egy lóerőre csupán 2,13 kg jut; nem véletlen, hogy az alapmodell 3,4 másodperces 0-100-as sprintjén négy tizedet javít a Speciale, kétszázra pedig 9,1 másodperc alatt gyorsul az autó. A végsebességről nem ír a gyár, elárulták ellenben, hogy a házi, fioranói versenypályán (2997 méter) 1 perc 23,5 mp alatt megy körbe, azaz másfél másodpercet ver a 458 Italiára az autó 
Ebben persze már a nyers erőn túl az aerodinamikának, illetve a hajtásvezérlésnek is fontos szerep jut 
Új, aktív aerodinamikai komponenseket helyeztek el az autón, a szabályozható első és hátsó idomok révén a 458 Speciale minden eddigi sorozatgyártású Ferrarinál áramvonalasabb, ugyanakkor szükség esetén jelentős leszorítóerővel stabilizálja magát az úton 
Utóbbiban az elektronikát is segítségül hívják. Új rendszerük, a Side Slip Angle Control System (SSC) kontrollált, optimalizált mértékben engedi oldalirányban csúszni az autót, a F1-Trac kipörgésgátlóval és az E-diff elektronikus differenciálzárral együttműködve a lehető legnagyobb mértékben engedik kihasználni a kifejezetten ehhez a modellhez átdolgozott Michelin Pilot Sport Cup2 abroncsokban rejlő tartalékokat
A fejlesztéseknek köszönhetően a 458 Speciale 1,33 g kanyargyorsulásra képes, ami újfent jobb, mint amire utcai Ferrari eddig valaha képes volt 
A modell végsebességére, árára és további részleteire szeptember elején, a Frankfurti Autószalonon derül fény

Kommentek

Ez történik az autóddal a hidegben

Nem csak az embernek és egyéb élőlényeknek pokoli az éjszaka, ha mondjuk mínusz tíz fokban kell a szabadban tölteni, a fagy autónak is betesz.

F1: A motoroslegendát is érdekelné a Mercedes-ülés

A MotoGP-veterán Valentino Rossi sem mondana nemet, ha a Mercedes-főnök Toto Wolff felhívná.

F1: Oválpályán repesztett Vettel és Räikkönen – videó

A Ferrari rég nem látott dolgot hozott tető alá: vasárnap az USA egyik legendás oválpályáján, Daytonában száguldottak a vörös Forma-1-es autók.

Emily Ratajkowski így is nagyon szexi

Napjaink legnépszerűbb, és talán legszebb modellje Emily Ratajkowski, akiről kerestünk néhány olyan fotót, amivel az autóbuzik is meg lesznek elégedve.

Az új Fiat platójáról vadásztunk

A vadász legjobb barátja a kutyája és a fegyvere, őket pedig szorosan követi a sorban az autója. Ezért kipróbáltuk éles helyzetben, hogy boldogul a Fiat Fullback egy hivatásos vadász kezei között.

F1: Massa vállalná a Mercedes-munkát

Felipe Massa a Mercedes-ülés kedvéért simán visszatérne a nyugdíjból, igaz, nem lát sok esélyt arra, hogy őt válasszák.

Így változik az útdíjrendszer jövőre

Jövőre nem emelkednek a tömegközlekedési tarifák, és az úthasználati díjrendszerben sem lesz komoly változtatás.

Hidrogén hajthatja a Lexus új csúcsmodelljét

Brit sajtóértesülések szerint a Lexus LS utódmodellje nem is hibrid, hanem egyenesen hidrogén üzemanyagcellás lesz. A modell 2019-ben érkezik, addig még bármi megtörténhet.

F1: Wehrlein készen áll, hogy beüljön a Mercibe

A Mercedes neveltje, Pascal Wehrlein úgy gondolja, készen áll a kihívásra, ha Toto Wolffék úgy döntenek, vele pótolják a visszavonuló Nico Rosberget.

F1: Vettel nem készül a Mercedeshez

Sebastian Vettel azt mondja, nem pályázik Nico Rosberg megüresedett mercedeses ülésére, neki a Ferrarinál van dolga 2017-ben is.

Minden évben jön egy-egy elektromos Mercedes

Felső fokozatba kapcsol a Mercedes-Benz villanyautó-projektje: kilenc éven belül tíz vadonatúj elektromos modellnek kell piacra kerülnie.

F1: A Mercedes-főnök nem hajt Alonsóra, Vettelre

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff azt mondja, nem igazán szeretné elcsalni Sebastian Vettelt a Ferraritól vagy Fernando Alonsót a McLarentől Nico Rosberg helyére. Kimi Räikkönen nincs a képben.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.