Elöl szexeltek, a gyerek hátulról nézte

Kábítószerrel fizette ki a prostit

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.08.20. 07.00

Addig rendben, hogy szülőként nem kell lemondanunk az élet örömeiről, de vannak dolgok, amiket jobb a gyerekek távollétében intézni. Silvestre Ramirez egy füst alatt két példát is hozott erre, amikor autójában kokaint cserélt orális szexre, miközben kétéves fia a hátsó ülésről nézte végig az aktust.

A beépített rendőrök élete fáradságos, és néha hosszú hónapok munkája sem hoz gyümölcsöt. Nem így volt ez ebben az esetben, amikor egy civil ruhás nyomozó egyetlen este alatt kettős fogást ejtett, ráadásul a falat a nyomozás végével akár még zsírosabbnak is bizonyulhat 

Az eset még május végén történt, amikor egy ismert prostituált, a többszörösen letartóztatott Candace Henry beszállt a későbbi gyanúsított autójába. 


A nyomozó szemtanúja volt, amint a 29 éves nő orálisan kielégítette a 21 éves férfit, aki készpénz helyett crackkel, azaz nagy tisztaságú kokainnal fizette ki a szolgáltatást
A rajtaütés során a prosti elmenekült a helyszínről, az autóst azonban a rendőrnek sikerült elfognia. Ekkor derült ki, hogy a 21 éves Ramirez kétéves kisfia is az autóban tartózkodott, gyermekülésébe beszíjazva. 
A férfi ellen illegális prostitúció támogatása, kábítószerrel való visszaélés és gyermekbántalmazás miatt emeltek vádat, óvadékát 13 000 dollárban (3 millió Ft) állapította meg a bíróság 
A férfi bal szeme alatt könnycsepp tetoválás látható, amely az amerikai bűnbanda-szimbolikában általában a gyilkosság jelképe, így elképzelhető, hogy a vádiratot a későbbiekben további tételekkel is kibővíthetik majd
Szexinek szexi, és legalább annyira függővé tesz, mint a kokain: ez a Porsche 911. Az idén ötvenéves legenda előtt multimédiás összeállítással hajtunk fejet – tartson velünk egy kábító, euforikus időutazásra.

Kommentek

  • Prezenszki0591

    Így tanította a fiát,Csíta is az állatkertben,a rokon.

  • Szöcske

    Fontos,a gyerek be volt kötve.Korai felvilágosításért nem ítélhetik el.Drog,az más,de nem a saját gyerekének adta,

Eladja a Ducatit az Audi?

A hírek szerint a Volkswagen-csoport megkezdte az olasz sportmotor-márka eladásának előkészítését. A Ducati Ferdinand Piëch szíve csücske volt.

Kémfelvételen a Škoda Yeti utódja

Karoq néven érkezik egy hónap múlva a második generációs kompakt Škoda SUV. Csehországban lefilmezték egy prototípusát.

Nem működik a Toyota stratégiája

A világ minden részén népszerűek a plug-in hibridek – mindenütt, kivéve Kínát. Az ázsiai ország miatt a Toyota kénytelen lesz újragondolni stratégiáját.

Rekordévet zárt a Mercedes Magyarországon

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. tavaly közel 190 ezer gépkocsit gyártott Kecskeméten, 3,8 százalékkal többet, mint 2015-ben.

F1: Egyéves problémát oldhat meg a Haas

A fékekkel a tavalyi bemutatkozás óta küszködő Haas-csapat az Orosz Nagydíjnak új beszállító termékével vág neki.

F1: Túl kicsi a rajtszám? Nem indulhat az autó!

A Nemzetközi Automobil Szövetség megszigorította a rajtszámok és versenyzői nevek megjelenítésére vonatkozó előírásait, a Spanyol Nagydíjtól elvileg képesek lehetünk messzebbről azonosítani a pilótákat.

Alonso: A célba érés már nagy eredmény lenne

Fernando Alonso 2017-ben Forma-1-es versenyen még nem jutott el a kockás zászlóig, reméli, hogy a frissített Honda-motorral Szocsiban legalább a célba érés összejön végre.

F1: Szocsiban annyi a kanyarlevágós trükknek

Az FIA fekvőrendőröket szereltetett fel a szocsi pálya 2. kanyarjának bukóterébe, mostantól nem lehet ügyeskedni.

F1: Az Orosz Nagydíj legütősebb balesetei – videó

A Forma-1-es Orosz Nagydíjat csak 2014 óta rendezik, de a szocsi helyszín három év alatt is produkált jó néhány húzós esetet.

Nem akárhogy loptak szét egy magyar Ladát

Nem lopták el az autót, csak a számukra értékesebb alkatrészeket nyúlták le az épített Ladából. Segíts te is, hogy előkerüljön a tettes!

Pars Krisztián autóját csúnyán összetörte a szerelője, nem lennénk a helyében

A sofőr és feltételezett utasa elszaladt a helyszínről. Mint kiderült, az autó az ismert sportolóé, Pars Krisztiáné, aki javítás miatt hagyta autóját a szerelőnél.

Át akar verni a benzinkutas?

Tankolás után többet mutatott az oszlop kijelzője, mint amennyi az autó tartályának a mérete. Olvasónk nem hagyta magát, panaszos levelet írt a MOL-nak. Érdekes választ kapott.

Azért még az Ikarus az úr

Megannyi vadonatúj, luxus és kevésbé luxus kivitelű buszok között még mindig egy Ikarus a sztár. A zsámbéki Busexpón jártunk.

F1: Te jó ég, hát ezért olyan rossz a Honda-motor!

Így már minden világos, de ezzel a mindent megmagyarázó rajzzal hamarabb is elő lehetett volna állni!

Eszement adóra kényszerítenék a Forma-1-et

Az indiai legfelső bíróság úgy döntött, hogy a Forma-1-nek adót kell fizetnie a 2011-2013-ig rendezett három helyi futam után.

Vettel: A Ferrari tavaly alapozta meg az idei sikert

Sebastian Vettel szerint a Ferrari számára győzelem nélkül véget ért 2016-os idény alapozta meg az idei feltámadást.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.