Horst Seehofer a Bild am Sonntag című lapban megjelent interjúban kifejtette, hogy Németország tranzitország, és környezetében már szinte mindenütt fizetni kell az autópálya-használatért. “Ember nem érti, miként fordulhat elő, hogy nekünk (németeknek) majdnem minden szomszédunknál fizetni kell, a szomszédok viszont nálunk ingyen használhatják a sztrádákat” – mondta a bajor miniszterelnök, a CDU testvérpártjának vezetője. Kijelentette, hogy a szeptemberi országos parlamenti választás után a CSU elnökeként nem ír alá olyan koalíciós szerződést, amely nem rendelkezik a külföldiek autópályadíjáról.

A tehergépjárművek után már 2005 óta fizetni kell a csaknem 13 ezer kilométeres német autópálya-hálózat használatáért, és 2012-ben több mint ezer kilométernyi főutat is fizetőssé tettek. Az már többször felvetődött, hogy a személygépkocsikra is ki kellene terjeszteni a rendszert, de a kérdés mindig lekerült a napirendről.

A CDU elutasítja a bajor testvérpárt külföldi autósokra vonatkozó követelését, és általában sem támogatja, hogy fizetésre kötelezzék a sztrádákat használó autósokat. Az autósok “már ma is a nemzet fejőstehenei”, és az üzemanyag árába beépített adón, valamint a gépjárműadón keresztül sokkal többet fizetnek be a közös kasszába, mint amennyit az állam a közlekedési infrastruktúrára elkölt – magyarázta a párt álláspontját Armin Laschet, a CDU alelnöke.

A bajor konzervatívok felvetését más pártok sem támogatják, a német autóklub (ADAC) szerint pedig az ötletet nem is lehet megvalósítani. Az autópályadíj csak akkor fér bele az uniós jogrendbe, ha egyformán sújtja a külföldi és belföldi autósokat – emelte ki az ADAC egy szóvivője. Hozzátette: a német autósokra nem kellene újabb terhet helyezni, hiszen az adókon keresztül már megfizették az úthasználat díját.

(Forrás: MTI)