Még meg sem kezdődött az új SX4 forgalmazása, a Suzuki máris bejelentette: újabb modellel bővíti a jövőben szabadidőautó-kínálatát. Szeptemberben a Frankfurti Autószalonon mutatkozik be iV-4 tanulmányautó, amelynek első fotóit közreadta a japán gyártó.


Bár mindössze csak az autó alapvető körvonalát és egyes részleteit láthatjuk, de az arányokból következtethetünk rá, hogy az itt látható kocsi az SX4-nél kisebb modell. A Suzuki annyit árult el róla, hogy kompakt méretű. Vélhetően 4 méternél rövidebb hosszával a Nissan Juke ellenfele lehet az autó, amely a Jimny utódjaként jelenhet meg. Az orr-rész ötosztásos hűtőmaszkja szintén a kis terepjáróra utal.

Míg a Jimny alvázas felépítésű, az új modell minden bizonnyal önhordó karosszériát kap, amely sokkal jobban megfelel a mai trendnek. Ezeket az autókat már nem terepre, rossz útra vásárolják, hanem azért veszik, mert divatosak.

Könnyen elképzelhető, hogy a Swift padlólemezére építenék fel az autót. Méretében alkalmas, ugyanakkor a Swift is létezik négykerék-hajtással is. Ha pedig így alakulna, miért ne gyártanák Esztergomban. A kis szabadidő-autók elsődleges piaca Európa, és a Suzuki egyetlen üzeme hazánkban található. 

A tanulmány sorozatgyártású változata 2015-ben jelenik meg, addig is nézze meg az iV-4-et beharangozó videót: