Olcsó autóval versenyez a Citroën bajnoka

C-Elysée szedánnal a WTCC-be

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.07.25. 14.00

Imidzs helyett ár/érték arány: a büdzsékategóriás C-Elysée lépcsőshátúból építette meg a kilencszeres ralivilágbajnok Sébastien Loeb túra-versenyautóját a Citroën.

Tavaly szeptemberben ugyanabban az órában jelentette be a Citroën, hogy jövőre benevez a túraautó-világbajnokságba (WTTC), mint amikor leleplezték a márka alsó-középkategóriás szedánját, a fejlődőfélben lévő piacokra szánt C-Elysée-t. 

Akkor még nem tudhattuk, hogy a két, párhuzamos esemény nem a végtelenben, hanem már tíz hónappal később találkozik. 
A Citroën nem véletlenül döntött a civil kivitelében férőhelyével és felszereltségével hódító, kifejezetten strapabírónak épített, 4,4 méteres limuzin mellett. A WTCC sorozat ugyanis eljut a C-Elysée céltérségeibe: Latin-Amerikába, Észak-Afrikába, Kínába és Oroszországba (a felsorolásból Magyarországot se feledjük ki), jó reklám lesz tehát az eleve sikeres, az értékesítési terveket eddig harmadával felülmúló autónak. 
A Citroën korábban nem próbálkozott pályaautóval. A raliban praktikus ferdehátú után új megközelítést igényelt a túraautó-bajnokságban célszerűbb lépcsőshátú kialakítás, de első ránézésre úgy tűnik, megbirkóztak a feladattal. A 18 colos kerekekre szerelt C-Elysée komplett aerodinamikai csomagjával, ölnyi kerékív-szélesítéseivel felveszi a versenyt a mezőny prominensebb tagjaival – legalábbis megjelenésében. 
Ami az ütőképes versenyteljesítményt illeti, Sébastien Loeb alighanem egy bébikomppal is dobogós helyezést volna képes elérni bárhol. De hogy megkönnyítsék a dolgát, a Citroën motorsportrészlegének munkatársai a pilóta régi ismerősét: a DS3 WRC raliautó 1,6 literes turbómotorját építették be az orrba. A 385 lóerő körüli teljesítmény szénszálas tárcsákkal dolgozó tengelykapcsolón, majd hatfokozatú, szekvenciális sebességváltón keresztül jut el az első kerekekhez, a hajtáslánc mechanikus differenciálzárat kapott. 
A pilótával együtt kerek egy tonnát nyomó, acéllemezből és szénszálas panelekből álló karosszériájú autó jó 15 centivel hosszabb és 25-tel szélesebb az utcai verziónál. 
A gyár megkezdte a Citroën C-Elysée WTCC fejlesztési programját; a versenyautó teljes életnagyságban először szeptemberben lép a nagyközönség elé

Kommentek

8000 kilométer kevesebb mint 4 nap alatt

A Goodyear az új abroncsa bevezetését azzal ünnepeli, hogy próbára teszi a gumikat Rainer Zietlow világrekord kísérlete során. A pilóta és csapata azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a 8000 kilométeres, Dakartól Moszkváig tartó távot kevesebb mint 4 nap alatt teszi meg.

Jeep Yuntu: rejtélyes jövőkép

A közeljövő kínai Jeep modelleinek formai és technológiai koncepcióját vázolja az a hétszemélyes tanulmányautó, amelyről szinte semmit nem árultak el.

Dühös tulajdonosok perelik a Teslát

Csoportos keresetet adtak be a Tesla ellen a cég kaliforniai ügyfelei. Állításuk szerint életveszélyes kísérletbe kényszerítette  őket a cég az Autpilot szoftver idő előtti aktiválásával.

Nem tetszik a KRESZ-tábla? Beperelheted a kihelyezőjét

Jövőre jogi lehetőség nyílik az autósok, gyalogosok, vagy bárki számára, hogy levetethessék a nekik valamilyen okból nem tetsző KRESZ-táblákat.

Közösen állnak ki a Visegrádi Négyek a protekcionizmussal szemben

Közös álláspontot fogadtak el a Unió piacán kialakult versenykorlátozó intézkedésekkel szemben a Visegrádi Négyek fuvarozó vállalkozásait tömörítő érdekképviseletek. 

F1: A McLarennek és a Williamsnek drukkol Hamilton

A háromszoros világbajnok Mercedes-pilóta, Lewis Hamilton reméli, hogy a két patinás brit csapat lehet még ellenfél számára a világbajnoki küzdelemben.

Kemény balesetet mesél el egy magyar kamionos, videóra vette az egészet

A magyar sofőr előtt kalapot emelünk, azonnal megállt és kiszállt segíteni. Az egészet rögzítette a fedélzeti kamera.

Egy kiscica miatt zárták le az ország legfontosabb útját

Elárvult kölyökmacska nyávogott egy nyolcsávos szupersztráda elválasztó sávján Abu-Dzabiban. A tűzoltóság nem teketóriázott, irdatlan torlódás árán megmentették az állatot.

Na így töltenek elektromos autót a kazincbarcikai lakótelepen

Örök kérdés a villanyautókkal kapcsolatban, hogy mi lesz a lakótelepen élőkkel, akik otthon szeretnének tölteni, és nincs a közelben töltőoszlop? Ma az egyetlen megoldás, amire gondolhatnak, az egy jó hosszú, ablakon kilógatott vezeték.

Ez a videó a bizonyíték, hogy Pesten sokan birkamód közlekednek

Krisztián nem bírta cérnával, de nem csodálkozunk, hiszen pár perc alatt több olyan helyzettel is találkozott Budapesten, ami balesettel is végződhetett volna, ha nem figyel.

Csillag született

A DB9 fénye alaposan megkopott. Az Aston Martin 2004 óta próbálta feléleszteni különböző átdolgozásokkal a modell egykori csillogását – sikertelenül. De most változik a helyzet! A vadonatúj DB11 megérkezett és úgy ragyog, mint még soha. Nem fogja vissza magát, motorja V12-es és biturbó.

Titkos magánéletéről beszélt Vettel

Privát életét is érintő interjút adott a Forma-1 négyszeres világbajnoka. Szóba került az otthona, félelme, bosszúsága, vágyai.

F1: Nem Brawn rúgatta ki Ecclestone-t

A Forma-1 sportszakmai irányítója, Ross Brawn cáfolta, hogy ő kérte volna Bernie Ecclestone eltávolítását ugyanakkor nem tagadja, hogy elég nehéz lett volna a közös munka.

Hazatért végre az utolsó Ikarus

Tizenöt évig szolgált külföldön a magyar ritkaság, de most már végleg itthon marad.

Szexi tánc okozott tragédiát

Meggondolatlan kamaszlány szexinek tartott táncba kezdett a közlekedő autók mellett, meg is lett az eredménye.

Üzemanyagcellás kamiont tesztel a Toyota

A Los Angeles-i kikötő és környéke extrém teherforgalmát kívánja környezetbarátabb mederbe terelni a Toyota.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.