Luxuslimuzint tervez a Cadillac

Részletek nincsenek, csak ígéret

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.07.25. 08.00

A Cadillac neve egykor egyet jelentett a fényűzéssel, de az a nagy helyzet, hogy utoljára húsz évvel ezelőtt gyártott igazi luxusautót az amerikai presztízsmárka. Ezen szeretne változtatni a cégvezetés, a lehető leghamarabb.

Az Autoweek információi szerint a General Motors vezérkara megadta a felszállási engedélyt egy ultraprémium modellnek, amely a Mercedes-Benz S-osztály és a BMW 7-es ellen léphetne fel, elsősorban az észak-amerikai piacokon.

A modell alapvetően hátsókerék-hajtású lesz, bár összkerékhajtású kivitel is elképzelhető. 

Cadillac Ciel Concept 2012

Azt egyelőre nem tudni, hogy hívják, hogyan néz ki, és milyen műszaki alapokra épül majd. Annyi bizonyosnak látszik, hogy a 2016-os modellévben már piacra kerül az újdonság, amelynek formaterve nem feltétlenül igazodik majd a 2011-ben felvezetett luxuskabrió-tanulmány, a Ciel dizájnjához. A márka augusztusban bemutat egy új koncepciójárművet, az talán ebbe az irányba mutat majd
Az új luxusautó, amely a Fleetwood modellcsalád kihalásával több mint tizenöt éve hiányzik a márka kínálatából, az elképzelések szerint nem túrná ki helyéből az idén bevezetett XTS-t, a Cadillac jelenlegi zászlóshajóját.

Cadillac Fleetwood 1996

A márka régi dicsőségének leporolása kapcsán egyébként a Cadillac jellegzetes emblémája is megújul: akár már jövőre megjelenhet a leegyszerűsített, egy részből álló, valószínűleg babérkoszorú nélküli logó

Kommentek

Hamilton: Az új Merci olyan, mint egy hajó

Lewis Hamilton elmondta, hogy mit gondol a Mercedes 2017-es autójáról, a W08-asról.

F1: Gyönyörű autót tervezett a Red Bull

Christian Horner csapatfőnök szerint a Red Bull 2017-es autója az egyik “legcsinosabb”, amit valaha tervezett a csapat.

Minden benne van az új Volkswagen Golfban

Kipróbáltuk a felfrissített Golfot! A jóból még jobb lett, a vezetői asszisztensek és a műszaki megoldások száma és fajtája luxusautókat idéz.

F1: A sztármérnök is kevesebb előzést jósol

A Red Bull sztártervezője, Adrian Newey szerint a 2017-es Forma-1-es szabályok továbbra is egészségtelen mértékben jutalmazzák majd a motorerőt, emellett az előzések számát is csökkentik.

A múltba megy előre a kínai szupersportkocsi 

Olasz formatervvel érkezik a kínai Techrules fantasztikus sportautója. A múltidéző vonalak mögött fejlett elektromos hajtáslánc-technológia rejlik.

F1: Hamilton magyarázkodni kényszerült

Lewis Hamilton hétfőn tisztázta a hétvégén a csapaton belüli adatmegosztással kapcsolatos nyilatkozatát. Nincs baja a Mercedesszel és Valtteri Botasszal.

F1: Minden ellenféltől fél a Mercedes

Hiába nyertek zsinórban három világbajnoki címet, a Mercedes csapatfőnöke azt mondja, a 2017-s idény előtt majdnem ugyanúgy tart minden riválistól, mint amikor először munkába állt.

Elegáns lett a legújabb Forma-1-es autó

A Sauber-csapat megmutatta 2017-es Forma-1-es modelljét, a C36-ost. A svájci alakulat jubileumi festéssel ünnepli 25. F1-es idényét.

A Lada nyugati hódításának nyomát fotózták Magyarországon

Ha ez a Zsiguli mesélni tudna! Biztos kalandos út vezetett a szovjet gyárból Angliába, majd valahogy a magyar utakra.

F1: 2020-ig maradnak a Mercedes-főnökök

A Mercedes-csapat két vezetője, az elnök Niki Lauda és a csapatfőnök Toto Wolff szerződést hosszabbított.

Tíz dolog, ami mindig legyen az autódban

Ha nem csak a boltba szaladunk el vagy a szomszéd településre, akkor nem árt, ha ez a tíz dolog bent van az autóban, így nem érhet minket túl sok meglepetés.

F1: Hamilton nem akar nyílt lapokkal játszani

Lewis Hamilton azt kérte a Mercedestől, hogy hagyjanak fel a pilóták vezetési adatainak megosztásával, szeretné, ha megtarthatná a titkait.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.