Több mint ezer kilogrammnyi nemes fától, puha bőrtől, kényelmi elektronikától és egyéb luxusautós csiricsárétól, valamint szénszálas idomokkal pótolt, súlyos acéllemezektől szabadították meg a Bentley mérnökei az új versenyautójuk alapjául szolgáló Continental V8 kupét. 

Így is maradt még közel 1,3 tonnányi saját tömeg; ezt a kompakt ferdehátúnyi súlyt viszont az utcai változat alaposan átdolgozott, négyliteres, nyolchengeres motorja több mint 600 lóerővel mozgatja, meglehetős könnyedséggel.
A Bentley még tavaly ősszel jelentette be, hogy kezes, de bivalyerős versenyautót készül építeni, olyat, amivel a tehetős ügyfelek korlátozások nélkül kiélvezhetik a Bentley legendáját megalapozó, sportos menetteljesítményeket. 
A tanulmány színre állítása után gyorsan, nem egészen egy év leforgása alatt kész is lett az autó, amelyet az előzetes várakozások szerint a győri Audi üzemben készülő, szériaállapotában 507 lóerős motor versenyváltozata hajt. 
A versenybenzinre hangolt, ikerturbós erőforrást amennyire lehetett, hátratolták az orrban. Szénszálas kardántengelyen és részlegesen önzáró differenciálművön keresztül hajtja a hátsó kerekeket, a versenykuplung mellett hatfokozatú szekvenciális sebességváltót kapott az autó. 
Elöl-hátul kettős keresztlengőkaros felfüggesztés, minden irányban állítható verseny-lengéscsillapítók, a vezetőülésből állítható fékerő-eloszlás, beépített, sűrített levegős emelő, hatpontos versenyövek – a GT3 nem csak úgy néz ki, mint egy versenyautó, hanem az is, amely az idei évet tesztekkel fogja tölteni, januártól pedig az FIA európai túrabajnokságában, a hosszútávú Blancpain szériában fog indulni. 
Bármennyire is kőkemény, mégsem lehetett teljesen spártai a Bentley GT3: a versenyautó kormányát, ajtóbehúzóit és üléseit kézzel varrják és burkolják a Bentley mesteremberei.

 

Szerző: