Kompakt sport-terepjárót fontolgat a Jeep

Cherokee SRT akár 400 lóerővel

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.07.10. 15.00

Félhivatalos információk szerint a Grand Cherokee után a kisebb Cherokee is megkaphatja a gyári SRT tuningot. Nekünk, európaiaknak ez duplán izgalmas.

A Chrysler-csoport márkáinak rajongóit tömörítő Allpar.com úgy tudja, hamarosan érkezhet a kilencfokozatú automata sebességváltóval és nagy teljesítményű motorral szerelt Jeep Cherokee. Az alapvetően elsőkerék-hajtással gyártott alapmodellel szemben ez a verzió természetesen összkerékhajtást kapna – nem annyira a terepképességek javítása, inkább az erőátvitel folytonossága miatt. 

Azt persze még nem tudni, mi állítaná elő azt az erőt. A nyolchengeres opciót nyugodtan kizárhatjuk, az megmarad a Grand Cherokee játékterülete, a 2,4 literes négyhengeres pedig turbóval sem érne el olyan teljesítményszintet, amivel érdemben felül tudnák szárnyalni a 3.2 V6 gyári 275 lóerejét. 
Ez a hathengeres viszont kaphat egy vagy két turbót: három literre csökkentett lökettérfogattal 375-410 lóerőt saccolna egy ilyen blokknak az Allpar.com. A másik opció gyönyörű volna, de ne is álmodjunk róla: a végső soron rokonnak tekinthető Maserati háromliteres, ikerturbós V6-osa több mint 400 lóerőre képes ugyan, de túlságosan költséges volna a Jeep számára. 
És hogy miért különösen izgalmas az esetleges Jeep Cherokee SRT? Mert az autó ugyanarra a padlólemezre épül, mint az Alfa Romeo Giulietta, és bár az jelenleg nem használ hathengeres erőforrást, minden fejlesztésben benne van annak a reménye, hogy azok előbb-utóbb a konszern európai márkáiban is megjelennek.
(Nyitóképünkön a Jeep Cherokee Trailhawk csúcskivitele látható)

Kommentek

F1: A Ferrari szerint nem gyengül a Mercedes

A Ferrari vezetője, Sergio Marchionne szerint a Mercedes nem lesz gyengébb attól, hogy Nico Rosberg a visszavonulás mellett döntött.

Kipróbáltuk a legnagyobb Škodát

Ismeretlen terepre merészkedtek a csehek, a Škoda Kodiaq mégis minden részében ismerős. A hétszemélyes újdonságot Mallorca szigetén vezettük először.

F1: “50 százalék”, hogy Alonso megy a Mercedeshez

A McLaren-Honda főnöke szerint kizárt, hogy Fernando Alonso legyen Nico Rosberg utódja a Mercedesnél, a pilóta honfitársa másképp gondolja.

F1: Hamilton megússza a büntit Rosberg miatt

A Mercedes nem bünteti meg Lewis Hamiltont az Abu-Dzabiban történtek miatt. Most más gondjai vannak a csapatnak.

Ez történik az autóddal a hidegben

Nem csak az embernek és egyéb élőlényeknek pokoli az éjszaka, ha mondjuk mínusz tíz fokban kell a szabadban tölteni, a fagy autónak is betesz.

F1: A motoroslegendát is érdekelné a Mercedes-ülés

A MotoGP-veterán Valentino Rossi sem mondana nemet, ha a Mercedes-főnök Toto Wolff felhívná.

F1: Oválpályán repesztett Vettel és Räikkönen – videó

A Ferrari rég nem látott dolgot hozott tető alá: vasárnap az USA egyik legendás oválpályáján, Daytonában száguldottak a vörös Forma-1-es autók.

Emily Ratajkowski így is nagyon szexi

Napjaink legnépszerűbb, és talán legszebb modellje Emily Ratajkowski, akiről kerestünk néhány olyan fotót, amivel az autóbuzik is meg lesznek elégedve.

Az új Fiat platójáról vadásztunk

A vadász legjobb barátja a kutyája és a fegyvere, őket pedig szorosan követi a sorban az autója. Ezért kipróbáltuk éles helyzetben, hogy boldogul a Fiat Fullback egy hivatásos vadász kezei között.

F1: Massa vállalná a Mercedes-munkát

Felipe Massa a Mercedes-ülés kedvéért simán visszatérne a nyugdíjból, igaz, nem lát sok esélyt arra, hogy őt válasszák.

Így változik az útdíjrendszer jövőre

Jövőre nem emelkednek a tömegközlekedési tarifák, és az úthasználati díjrendszerben sem lesz komoly változtatás.

Hidrogén hajthatja a Lexus új csúcsmodelljét

Brit sajtóértesülések szerint a Lexus LS utódmodellje nem is hibrid, hanem egyenesen hidrogén üzemanyagcellás lesz. A modell 2019-ben érkezik, addig még bármi megtörténhet.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.