A Boldogság kék madaráról elnevezett Bluebird nem egy autó, nem is egy cég, hanem egy, a sebességért megszállottan rajongó család generációkon átívelő küldetése, hogy megdöntsenek minden létező sebességi rekordot. 

Idén szeptemberben valamivel szerényebb, ám kézzelfoghatóbb vállalkozásba fognak: bemutatják azt a DC50 típusjelű sportkocsit, amely nevében is jelezve Donald Campbell szárazföldi és vízi sebességi világcsúcsa jövőre esedékes ötvenedik évfordulója előtt tiszteleg. 
A DC50-ről egyelőre vajmi keveset tudhatunk: akár 365 lóerős teljesítmény, “Porschéhoz méltó” gyorsulás, és akár 320 kilométeres hatótávolság jellemzi – az “akár”-ok a leendő megrendelő pénztárcájától, azaz a kiválasztott konfigurációtól függenek. 
A motoros mozgatású szárnyas ajtóval szerelt autó egyetlen színben lesz majd kapható.
Ugyanekkor és ugyanitt, az angliai Beaulieu-ben rendezendő Fenntartható Autókiállításon lép majd színre a Bluebird GTL elektromos versenyautó. A leendő FIA Forma E széria specifikációit követő autóval a 2014-ben útjára induló globális versenysorozatban szeretne részt venni a Bluebird. 

Rekorder szárazon és vízen


Donald Campbell 1964. július 17-én, az ausztráliai Eyre-tó kiszáradt medrében 648,73 km/órával száguldott a Bluebird-Proteus CN7 gépkocsijával, míg a Bluebird K7 hidroplánnal ugyanazon év december 31-én 444,71 km/óra sebességet ért el a nyugat-ausztráliai Dumbleyung-tavon. A csúcsdöntés dacára mindkét járműhöz rossz emlékek fűződnek. A Proteust eredetileg 800 km/óra feletti sebességre tervezték, ám a rekordkísérlet helyszínén húsz év szárazság után éppen 1964-ben jött némi csapadék, ami alig észlelhetően, de feláztatta a talajt. A K7-es hidroplán sebességével nem volt baj, ám két évvel később, egy újabb sebességkísérletben Donald Campbell ennek a vízi járműnek a fedélzetén lelte halálát, amikor az 530 km/óra sebességnél instabillá vált, majd kettétört.