Csecsemő alá rejtették a kábítószert

Szerző: Vezess.hu levél küldés 
Dátum: 2013.07.08. 11.08

Egy használatban lévő gyerekülésben próbált kábítószert csempészni egy nő. Két kilogramm marihuánával bukott le.

Gyermekülésben elrejtve próbált két kilogramm marihuánát Magyarországra csempészni egy osztrák nő – tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn.


Szenti Szabolcs elmondta, a röszkei átkelőnél találták a  a csomagot, a rendőrség kábítószer-kereső kutyája vasárnap egy Koszovóból Bécsbe tartó autóbusz és a poggyászok átvizsgálásakor jelzett egy gyermekülésnél, amely egy két gyermekével utazó osztrák nőé volt.

Az egyenruhások megkérték az asszonyt, hogy vegye ki a csecsemőt az ülésből, majd átvizsgálták azt, és két, egyenként egykilós csomagra bukkantak, amelyek marihuánát rejtettek.

A 21 éves nő kihallgatásán azt mondta a rendőröknek, hogy gyermekei apját látogatta meg Koszovóban, majd onnan indult vissza Bécsbe – közölte a százados.
    
A rendőrség a nőt kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatását. Tizenhét és három hónapos gyermekét gyermekvédelmi otthonban helyezték el.
 
Forrás: MTI, Police.hu

Kommentek

Negyed óra gyönyör Škoda-rajongóknak: videón a Karoq kompakt SUV

Tizenöt perces monstre filmmel örvendeztet a Škoda újdonsága, a még be sem mutatott Karoq. Popcorn, kóla és mehet!

Fényűző extrákkal jön leendő kedvenc Škodád

Három hét múlva debütál a Škoda Karoq, a gyár elkezdte az információk szellőztetését. Amit eddig mondtak, jól hangzik.

Itt zárják le Budapestet a hosszú hétvégén

Április 30-án és május 1-jén rendezik Budapesten a Nagy Futam versenyautós bemutatót több fővárosi fő közlekedési útvonal forgalmának korlátozásával.

Százéves plug-in hibriddel ünnepel a Mitsubishi

Legelső autójának modern újraértelmezésével köszönti magát az idén száz esztendős Mitsubishi.

F1: Hamiltonék nem kérnek a csapatutasításokból

A Mercedes versenyzői azt mondják, nem s szeretnének a csapatutasításokról és a pilótasorrendről beszélni, persze ha úgy alakul, engedelmeskedni kell.

Jeepre hajaz a Hyundai városi SUV-ja

Sejtelmes részletfotóval előlegezte meg a nyáron érkező Kona városi crossovert a Hyundai.

Filmbe illő balesetet videózott egy kamionos

Halálos iramban-i magaslatokat verdes az alábbi baleset, csak az a kár, hogy ez nem egy filmben történt.

A GM legjobb vicce: kabrió kisteher Corvette-motorral

A Totálisan Értelmetlen Autó, 300-as végsebességgel, platóval és nyitható keménytetővel. Nem tudom, mire, de nagyon jó!

Negyedmillió Toyotából folyik az olaj

Az Egyesült Államokban 228 ezer Toyota Tacoma pickupot hívnak vissza, mert szivárog  a differenciálművükből az olaj.

Mit ér a Lada, ha nem segíti nosztalgia?

Sokak szerint a Lada eddig fogadtatása a Kádár-kor iránt egyesekben élő nosztalgiából fakad. A Vesta azonban egy új korszak autója, amit olyan embereknek mutattunk meg, akiknek ez pont olyan modern kori autó, mint az összes többi.

Kipakol egy kamionsofőr, ezért hagyja ott a pályát

Egy férfi nemrég azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy elmondja miért hagyja abba a kamionvezetést. A hatóságok utaznak a teherautókra, az autósok pedig szidják a kamionsofőröket.

F1: Megmutatjuk Vettel kedvenc zenéit

Szokatlan playlisteket állítottak össze Sebastian Vettelel kapcsolatban, de a rádiós beszólásai alapján telitalálat a két lista.

F1: Torpedóval a fején indul az orosz pilóta

A hazai versenyére érdekes sisakfestést választott a Toro Rosso versenyzője, Danyiil Kvjat. A Vettel-balesettel viccel az orosz pilóta, torpedóval a fején versenyez majd.

Lengén öltözött hölgyek olasz autókra gerjednek

Az életet igenlő szenvedély, a nagy kanállal habzsolt élvezet minden valamire való olasz autóban megbújik, és az alábbi képek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a hölgyek tisztában vannak ezzel a ténnyel. Hiába, egy Ferrari V8-as hörgése többet mond ezer szerelmes szónál.

Ezért változott a lámpaprogram a Nagykörúton

A Budapest Közút szerint a nagykörúti lámpaprogram módosítása a közlekedők érdekében történik, aminek a tömegközlekedéssel és a közúti közlekedéssel közlekedők is kedvezményezettjei lehetnek.

F1: Megosztottak a pilóták az új fejvédőről

A héten eldőlt, hogy a glóriának nevezett fejvédő rendszer végleg süllyesztőbe kerül, helyette a pajzs névre keresztelt eszközzel kezdenek kísérletezni.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.