Parkolás óránként hétezer forintért

Az első óra ingyen van, na de a második...

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.07.06. 09.00

Megdöbbentő árakat szabott egy ausztrál áruház autóval érkező vendégeinek. Azzal védekeznek: kevés a hely, és így akarják megelőzni, hogy egész napra beparkoljanak hozzájuk.

Sydney üzleti negyedében mindig is drága volt a parkolás, egy két évvel ezelőtti felmérés szerint a negyedik legdrágább a világon – akkor átlagosan 67,42 dollárt (14 000 Ft) kértek el egyetlen napijegyért.
Ez önmagában is nehezen lenyelhető összeg, a Woolworths élelmiszerüzlet új áruházának garázsában azonban egyetlen óráért kérnek el ennyit – igaz, csak a másodikért, az első ingyen van, így legjobb esetben csak hétezer forintot fizetünk egy óráért.
A boltlánc szóvivője szerint az üzlet egy rendkívül frekventált helyen van, és a magas árakkal a környékbeli irodákban dolgozókat akarták elriasztani attól, hogy az áruház vendégeinek szánt helyeket használják. 
Mivel az áruház most nyílt, a látogatók átmenetileg ingyenesen használhatják a parkolót, a megkérdezettek azonban azt mondták, amint aktiválják a fizetős rendszert, inkább búcsút intenek a boltnak. 
A botrányosan magas árak (a harmadik óra megkezdése esetén húszezer, száznyolcvan percen túl pedig már 26 ezer forintba kerül a parkolás) mellett egy további gonosz csapdát is rejt a sydney-i parkoló: a rendszer jegy nélkül, rendszámleolvasással működik, fizetni a rendszám beütése után lehet. A kilépőket megállító sorompó mellett elvileg ki lehet slisszolni, ám ekkor az üzemeltető levélben küldi ki a parkolási díjról szóló csekket, egy száz ausztrál dolláros (21 ezer Ft), ‘kezelési költségről’ szóló felszólítás kíséretében. 
Sydney belvárosában hatalmas az értéke a parkolóhelyeknek; ha egy ingatlanhoz autóbeálló is tartozik, az akár 70 ezer dollárral (14,6 millió Ft) is megnövelheti annak értékét. Akinek pedig ilyen nincs, az fizeti alkalmanként a csillagászati díjakat. Nem csoda, hogy a városvezetésnek hetente körülbelül 834 000 ausztrál dollár (174,4 millió Ft) bevétele származik a parkolásból. 
Lehet, hogy mégsem olyan rossz a sorunk Budapesten?

Kommentek

  • PluginHibrid

    “Lehet, hogy mégsem olyan rossz a sorunk Budapesten? ”

    Nyílt utca – áruházi magánterület.

    Nem érzitek a különbséget ?

15 pusztítóan kontár módon tuningolt autó

Stílusérzéket és mértékletességet nyomokban sem tartalmazó autók Mekkmester-díjas tunerektől.

F1: Az év végéig meglesz Rosberg utódja?

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda azt mondja, nem akarják sokáig húzni a váratlanul visszavonuló világbajnok, Nico Rosberg utódjának kiválasztását.

Hihetetlen látvány a porban csapató 6-os BMW

Rallyautó bármiből lehet, még egy olyan luxuskupéból is, mint a BMW 650i.

F1: Valaki óriási ajándékot kapott Rosbergtől

A Red Bull-os Daniel Ricciardo szerint Nico Rosberg a visszavonulással valamelyik pilótának nagyon szép karácsonyi adott – nem valószínű, hogy az ausztrál lesz az.

Elektromos buszt álmodott meg a Škodák tervezője

A Czechbus kiállításon megtekintettük a csehek legújabb büszkeségét, melyet az a férfi tervezett, aki korábban Škoda buszokat is megálmodott.

F1: Rosberg vállalná Hamilton oktatását

Lewis Hamilton azt tervezi, hogy még 10 évig marad a Mercedesnél, és később már németül szólhat a márka hazai szurkolóihoz. A visszavonuló Nico Rosberg vállalná a nyelvtanári szerepet.

Új 5-ös BMW – Káprázat és parasztvakítás

Ne higgyétek, hogy a gazdagok élete csupa játék és mese! A Harman Kardon vagy Bowers & Wilkins hifi csak az egyik kérdés, amit a G30 kódú új BMW 5 kapcsán el kell dönteni.

Vége a pénzbehajtásnak Újpesten

Pár hete írutunk arról a sokak szerint nem egyértelmű forgalmi helyzetről, ahol csak úgy hullottak az 50 ezres büntetések. Mára változott a helyzet.

Rosberg autójában Wehrlein: Köszi, Nico!

Nem dőlt még el a visszavonuló Nico Rosberg helyének sorsa. Az egyik legesélyesebb versenyző azonban olyan fotót posztolt, amin a világbajnok autójában ülve látható.

F1: A fél mezőny bejelentkezett a Mercedesnél

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda azt mondja, óriási az érdeklődés Nico Rosberg megüresedett helye iránt, mégsem lesz könnyű betölteni a bajnoki ülést.

Kitiltják a dízeleket több nagyvárosból

Párizs, Madrid, Athén és Mexikóváros összefogott, majd közösen bejelentette: 2025-től kitiltják az útjaikról a dízelüzemű járműveket.

F1: A Mercedes tényleg számolhat Alonsóval?

A Mercedes még egyetlen nevet sem említett a nagy meglepetésre visszavonulását bejelentő Nico Rosberg utódjaként, de a korábbi nyilatkozatok alapján Fernando Alonso tényleg a listájukon lehet.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.