Kómában szült a balesetes kismama

Nyolc hónapos terhesen császározták meg

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2013.07.05. 06.00

Az utolsó, amire emlékezett, az ütközés volt – a következő pillanatban már gyermekét ölelte a kórházi ágyon.

A Manchesterben élő, kínai származású Wei Liu és barátja, Geng Yu éppen hazafelé tartottak, amikor taxijukba belerohant egy VW Golf. 

A harmincéves asszony, aki nyolcadik hónapos terhes volt, súlyos sérüléseket szenvedett: a szíve fölött megsérült az artériája, törött bordái átszúrták a máját, és medencéje is összetört. 
Eltört az arccsontja, a lábfeje, arcát pedig később 48 öltéssel varrták össze. 
Az orvosok eredetileg arra figyelmeztették az ütközést kisebb sérülésekkel megúszó barátját, hogy elképzelhető, döntenie kell a gyermek és barátnője élete között. 
Végül császárműtéttel sikeresen világra segítették az egy hónapos koraszülött kicsit, miközben az asszonyt mesterséges kómában tartották, hogy a szülést követően felkészíthessék az életmentő műtétekre. 
Bár nem sok esélyt adtak az asszonynak, Wei három nappal később felébredt, és először láthatta gyermekét. 
“Az utolsó, amire emlékeztem, az volt, hogy befordultunk a sarkon. Éppen telefonáltam. Aztán a következő pillanatban nem tudtam beszélni, volt valami a számban. Lenyúltam, hogy megtapogassam a hasam, és éreztem, hogy kisebb. Ekkor szóltak az orvosok, hogy minden rendben, megszületett a kicsi.”
További negyven nap kórházi kezelés után anyát és gyermekét hazaengedték, most otthon lábadoznak. 
A Golf vezetőjét, egy 19 éves férfit a rendőrség veszélyeztetés és egyéb kihágások vádjával letartóztatta, jelenleg is őrizetben van. 
Forrás: Manchester Evening News

Kommentek

  • jimmy49

    Megint nem igaz a cím. Nem szült a kismama, hanem műtéttel elvették a kisbabát. Jó egészséget kívánok nekik.

  • d.nagy

    A császár nem szülés, ne bosszants már…

  • husky

    Hála Istennek, minden jó, ha a vége jó! Egészséget, boldogságot!
    Vajon az angol taxik hány csillagot kapnának a NCAP teszten?? A leírtak alapján azért elgé durva sérüléseket szenvedett a kismama és balesetet okozó sem 30-cal (mérföld) ment.

Emily Ratajkowski így is nagyon szexi

Napjaink legnépszerűbb, és talán legszebb modellje Emily Ratajkowski, akiről kerestünk néhány olyan fotót, amivel az autóbuzik is meg lesznek elégedve.

Az új Fiat platójáról vadásztunk

A vadász legjobb barátja a kutyája és a fegyvere, őket pedig szorosan követi a sorban az autója. Ezért kipróbáltuk éles helyzetben, hogy boldogul a Fiat Fullback egy hivatásos vadász kezei között.

F1: Massa vállalná a Mercedes-munkát

Felipe Massa a Mercedes-ülés kedvéért simán visszatérne a nyugdíjból, igaz, nem lát sok esélyt arra, hogy őt válasszák.

Hidrogén hajthatja a Lexus új csúcsmodelljét

Brit sajtóértesülések szerint a Lexus LS utódmodellje nem is hibrid, hanem egyenesen hidrogén üzemanyagcellás lesz. A modell 2019-ben érkezik, addig még bármi megtörténhet.

F1: Wehrlein készen áll, hogy beüljön a Mercibe

A Mercedes neveltje, Pascal Wehrlein úgy gondolja, készen áll a kihívásra, ha Toto Wolffék úgy döntenek, vele pótolják a visszavonuló Nico Rosberget.

F1: Vettel nem készül a Mercedeshez

Sebastian Vettel azt mondja, nem pályázik Nico Rosberg megüresedett mercedeses ülésére, neki a Ferrarinál van dolga 2017-ben is.

Minden évben jön egy-egy elektromos Mercedes

Felső fokozatba kapcsol a Mercedes-Benz villanyautó-projektje: kilenc éven belül tíz vadonatúj elektromos modellnek kell piacra kerülnie.

F1: A Mercedes-főnök nem hajt Alonsóra, Vettelre

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff azt mondja, nem igazán szeretné elcsalni Sebastian Vettelt a Ferraritól vagy Fernando Alonsót a McLarentől Nico Rosberg helyére. Kimi Räikkönen nincs a képben.

Felejts el mindent, amit eddig a Suzuki Ignisről gondoltál!

Az új Suzuki Ignis csak nevében hasonlít a korábbi, szomorú, szögletes kisautóra. Az új divatos, okos belül és vezetni is jó.

34 évet vezetett jogosítvány nélkül a magyar férfi

Próbálkozott a vizsgával, végül nem jött össze, így 34 évig vezetett jogsi nélkül, most kapták el a rendőrök.

15 pusztítóan kontár módon tuningolt autó

Stílusérzéket és mértékletességet nyomokban sem tartalmazó autók Mekkmester-díjas tunerektől.

F1: Az év végéig meglesz Rosberg utódja?

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda azt mondja, nem akarják sokáig húzni a váratlanul visszavonuló világbajnok, Nico Rosberg utódjának kiválasztását.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.